150 évvel ezelőtt, 1876. március 26-án adták át Budapest szívében az Egyetemi Könyvtár Szkalnitzky Antal tervei alapján készült központi épületét, a Könyvtárpalotát. A jeles évfordulót ünnepi emlékkonferenciával, valamint egy megújult és bővített közösségi tér átadásával ünnepelte az ELTE.
„Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története összeforrott hazánk progresszív történelmével. Egyetemünk nélkül nem képzelhető el a magyar felsőoktatás, a tudomány, a pedagógusképzés és a közoktatás, ahogy a magyar kultúra és a társadalmi haladás sem” – kezdte ünnepi beszédét Darázs Lénárd. A rektor ezt a szerepet hangsúlyozva kiemelte, az ELTE hazánk természeti és kulturális örökségének több fontos részét is őrzi, olyan közgyűjteményeket kezel felelősen, amelyek nemcsak tudományos és tudománytörténeti jelentőséggel bírnak, hanem a magyar kulturális és szellemi örökség organikus részei. Ezek közé tartozik az Egyetemi Könyvtár és Levéltár. A korabeli sajtó segítségével idézte fel a Könyvtárpalota 150 évvel ezelőtti ünnepélyes megnyitóját, amelyen egyházi és világi vezetők vettek részt, Trefort Ágoston közoktatási miniszter pedig nemcsak az épület elkészültét viselte szívén, hanem beszédet is tartott. Az eseményt az egyetem akkori rektora, Than Károly nyitotta meg.
A Könyvtárpalota az ELTE történelmi, kulturális, tudományos, művelődési szerepét egyaránt szimbolizálja. Az Egyetemi Könyvtár története azonban jóval régebbre nyúlik, mint 150 év. Az eredeti könyvtárat Oláh Miklós esztergomi érsek alapította 1561-ben, majd 1635-ben vált egyetemi gyűjteménnyé, amikor Pázmány Péter megalapította a nagyszombati egyetemet. A Magyar Királyi Egyetem a könyvtárral együtt 1777-ben Budára, majd 1784-ben Pestre költözött. Trefort Ágoston volt elsősorban az, aki szerepet játszott egy olyan illusztris palota létrejöttében, amely méltó az Egyetemi Könyvtár betöltött szerepéhez, és amely mind kívül, mind belül reprezentálja a tudás és a kultúra fontosságát. A palota végül 1876-ban készült el Skalnitzky Antal tervei alapján, az épület belső tereit pedig Lotz Károly freskói, valamint Than Mór festménye díszítik.
Scheuer Gyula az ELTE kancellárja emlékeztetett rá, az Egyetemi Könyvtár nem csupán könyvek gyűjteménye, de a dolgozók, az infrastruktúra, a digitális vagyon és szolgáltatásokat igénybe vevő kutatók és hallgatók összessége, nem utolsósorban az a több évszázados tapasztalat és tudás, ami itt összegyűlt. Ennek megőrzése és reményeink szerint további fejlesztése fontos feladata a jövőnek.
Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár beszédében megjegyezte, az állam feladata már Trefort Ágoston korában sem az volt, hogy megmondja, mit gondoljanak a falak között ülő kutatók és diákok, hanem hogy méltó keretet adjon a gondolkodáshoz, ez pedig a mai politika feladata is.
A Könyvtár főigazgatója, Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária felidézte, hogy az egyetem megalapításával az ország első, és évszázadokig egyetlen egyetemi könyvtára jött létre, melynek alapvető szerepét Mária Terézia már 1777-ben meghatározta. Ebben az időben nem létezett még az a könyvtári rendszer, amelyet ma természetesnek veszünk, így az uralkodó a közhaszon elve mentén nemcsak az egyetemi tudásvagyon nyilvános szolgáltatását, de a kezdeti nemzeti könyvtári feladatokat is az Egyetemi Könyvtárra bízta. Így amikor az ELTE Egyetemi Könyvtár történetéről beszélünk, akkor nem csupán egy egyetemi könyvtár, hanem a magyar tudományos nyilvános könyvtárügy eredetéről is megemlékezünk.
Eleinte ez az összetett szerep, majd a folyamatosan bővülő könyvtári állomány és a hallgatók számának drasztikus növekedése immár 120 éve ró komoly terhet az ország első, kifejezetten könyvtárnak épített épületére, amelyből a 20. század viharai közepette csak a könyvek elhelyezésének kérdését sikerült megoldani. Az ELTE mai, rekordlétszámú hallgatója számára azonban annak a komplex tanulási környezetnek a megteremtése, amelynek igényét ma a könyvtár óriási látogatottsága bizonyítja, továbbra is beavatkozásért kiált.
Ma az Egyetemi Könyvtár már nem csupán a tudományos szakirodalom őrzője és szolgáltatója. Jelentős digitális adatvagyont kezel, támogatja az Egyetem publikációs tevékenységének láthatóságát, valamint számtalan szolgáltatásával a nyílt tudományos infrastruktúra meghatározó szereplője. A könyvtárpalota tereiben emellett egyszerre biztosít nyugodt tanulási és a projektmunkákhoz szükséges közösségi tereket is. Erre az igényre válaszolva készültek el a Könyvtár új közösségi terei, melyek átadására szintén az ünnepi eseménysorozat keretében került sor. A korábban a nemzetközi hallgatók inklúziós projektjének keretében létrehozott BoYL közösségi tér az ISAC (International Student Advisory Committee) javaslatai alapján most egy hallgatóközpontú, befogadó és a mentális jóllétet támogató közösségi térré alakult, valamint ehhez kapcsolódva megnyitásra került két újabb helyiség is, melyeknek köszönhetően további 30 férőhellyel bővült a rendelkezésre álló terület.
Az ünnepi konferencia során a Könyvtár múltját, jelenét és jövőjét felvillantó szakmai előadások és a másfél évszázados épület különleges epizódjairól szóló interaktív installációk mellett megnyílt egy különleges fotókiállítás is, amely munkatársi szemszögből mesél a könyvtárpalota jelenéről, és az azt működtető munkatársak mindennapjairól.