Iparági koalíciók

Iparági koalíciók

A Neumann Technológiai Platform alapítója, a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft a Gazdaságfejlesztési Minisztérium háttérintézményeként támogatja a hazai iparstratégiai fejlesztéseket, gondoskodik egyes kiemelt technológiák ökoszisztémájának fejlesztését biztosító platformok, illetve koalíciók működési feltételeinek megteremtéséről, különös tekintettel az 5G, a Mesterséges Intelligencia, a  blockchain-, a drón valamint az Ipar 4.0 technológiákra. 

A Platform kiemelt figyelmet fordít a technológiai és iparági kutatásokra, hozzájárulva ezzel a releváns ágazatokhoz szükséges szakemberforrás fejlesztéséhez és megújításához. Az NTP által koordinált iparági koalíciókban intézményünk aktívan közreműködik a koalíciók szakmai programjának megvalósításában, széleskörű iparági kooperációban támogatja az új technológiával kapcsolatos nemzetközi és hazai törekvéseket.

Mesterséges Intelligencia Koalíció

A Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció szakmai platformot biztosít az üzleti, kutatói, egyetemi és kormányzati szféra képviselői számára a mesterséges intelligencia területén. Az alapítók szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit, állandó szakmai és együttműködési fórumot biztosítva az MI-fejlesztők, az MI felhasználói oldalát képviselő piaci és állami szereplők, illetve az akadémiai szféra, a szakmai szervezetek és az állami intézmények között. A Koalíció társadalmi szemléletformáló kampányának (Mesterséges Intelligencia Kihívás) részeként először egyedülálló és ingyenes MI oktatóanyagot, hazai fejlesztésű alapozó online kurzust készítettek az ELTE szakemberei. A „Bevezetés a mesterséges intelligencia világába” elnevezésű ismeretanyag olvasói alapszintű betekintést kaphatnak a mesterséges intelligencia izgalmas világába, valamint sikertörténeteken és esettanulmányokon keresztül ismerhetik meg a technológia alkalmazási területeit. A 2018-ban alakult Koalíció munkájában alapító tagként vesz részt intézményünk, a Szabályozás és Etikai Keretek Munkacsoport vezetője Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese. 

Tovább az MI Koalíció honlapjára

Drón Koalíció

Az alapítók meggyőződése, hogy a pilóta nélküli légijárművek területén zajló élesedő nemzetközi versenyben határozott fellépésre van szükség a hazai vállalkozások és a technológia megerősítése érdekében. A Koalíció alapvető célja, hogy közreműködjön a megfelelő jogszabályi keretrendszer kialakításában, és támogassa a pilóta nélküli légijárművek, illetve az azokon alapuló technológiák alkalmazási területén működő hazai vállalkozásokat, ipari szereplőket, hogy azok nemzetgazdasági szinten mérhető versenyképesség-növekedést érjenek el.  A platform a Technológiai és Ipari Minisztérium, a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére alakult meg 2021-ben, alapító tagjai között szerepel az ELTE is. 

Tovább a Drón Koalíció honlapjára

5G Koalíció

Kormányzati és piaci szereplők, szakmai szervezetek, ipari érdekképviseletek és egyetemek – köztük az ELTE – összefogásával 2017-ben alakult meg az 5G Koalíció. A piac, a tudományos élet, valamint az állam képviselőiből álló szervezet célja, hogy Magyarország az európai 5G fejlesztések egyik központjává váljon, valamint, hogy hazánk a világ élvonalába tartozzon az 5G bevezetése, elterjedése és gyakorlati alkalmazása területén. A Koalíció jövőbeli tervei között szerepel társadalmi-gazdasági tudatosítási programok kidolgozása és elérhetővé tétele, opari tesztkörnyezetekhez, innovációs központok számára 5G kompetenciák biztosítása, innovációs partnerségek kialakítása, a nemzetközi kapcsolatok és a tudástranszfer fejlesztése, valamint a magyarországi 6G álláspont kidolgozása és nemzetközi képviselete.

Tovább az 5G Koalíció honlapjára

Blockchain Koalíció

A Blockchain Koalíció alapítói felismerték, hogy a blockchain technológia elérte azt a fejlettségi és elfogadottsági szintet, amely egyértelművé teszi, hogy a nemzetközi gazdasági versenyben erős tényezővé vált, alkalmazása stratégiai cél lehet a világ vezető gazdaságai számára. A Koalíció 2022 márciusában tartotta meg alakuló ülését, amely során 47 szervezet csatlakozott. Az alapítók között megtalálhatók a közszféra szereplői, a felsőoktatás és a tudományos szféra intézményei, szakmai szervezetek és piaci vállalkozások is.

Tovább a Blockchain Koalíció honlapjára

Az iparági koalíciókkal kapcsolatban az ELTE Egyetemi Stratégiai Iroda nyújt további információkat a strategia@rk.elte.hu e-mail címen. 

2023.12.04.