Trefort-kerti Campus (BTK)

Trefort-kerti Campus (BTK)

Trefort-kerti Campus (BTK)

A Bölcsészettudományi Karnak otthont adó Trefort-kerti Campus a Múzeum körút 6–8. szám alatt található, az épület 1880–1883 között épült Steindl Imre és Wéber Antal tervei alapján, neoreneszánsz stílusban, tömbje két belső udvart foglal magába. Eötvös Loránd dolgozószobája és lakosztálya is itt helyezkedett el. A terület nevét adó művelődéspolitikus, Trefort Ágoston a tizenkilencedik században az elemi iskoláktól kezdve a felsőoktatásig szinte teljesen megreformálta az oktatást és fejlesztette a művelődésügyet, emlékét a Campuson szobor is őrzi. A Campus egyik legkülönlegesebb, Zsolnay-kerámiával díszített, romantikus épületét, a Gólyavárat Pecz Samu tervezte 1898-ban. Nevét annak köszönheti, hogy eredetileg főként az ott tanuló elsőéves diákok számára hozták létre. Az épületben az 1920-as évekig működött az egyetem nyomdája, 2007-ben teljesen felújították. A BTK épületeinek felújítási munkálatai – a Természettudományi Kar Lágymányosra költözésével – a 2000-es évek elején kezdődtek, és 2009-ben, a főépület homlokzatának rekonstrukciójával fejeződtek be. 2014-ben a Trefort-kert több épületének téglafalán végigfutó bronzcsíkon tüntették fel a holokauszt és a II. világháború alatt elhurcolt egyetemi áldozatok neveit. Az építészeti díjas emlékmű sávja a Múzeum körúttól a Puskin utcáig fut, középpontjában – közel a Gólyavárhoz – megemlékező felirat került a falra.

Cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A, B, C, D, F, I és 6-8, 6-8/A 

  • Közlekedés: M2, 47, 48, 49-es villamos
  • Parkolás: udvaron
  • Biciklitároló:udvaron
  • Étkezési lehetőség: büfé és menza
  • Fénymásolás:
  • Wifi: van
  • Akadálymentesítés: igen

Trefort-kerti Campus

Trefort-kerti Campus

0

/

0

0

/

0