A kutya az ember legjobb barátja - tartja a mondás. Mindenesetre ők ezt biztosan őszintén így is gondolják, hisz éjjel-nappal a nyomunkban vannak. Pont ilyen egy igazi barát, nem igaz? Persze a jóból is megárt a sok. De nem véletlenül van ám ez így, szőrös tapadókorongjaink a domesztikáció eredményei. Kezdetben, mikor a kutya és a farkas közös őse még csak az emberek tűzön rotyogó mamutpörköltje körül szaglászott, a bimbózó kapcsolat megerősödéséhez kellett valamilyen mechanizmus, aminek köszönhetően az „őskutya” nem szaladt rögtön világgá, ha megunta az ősbanánt. Az evolúció elegáns megoldásának bizonyult a kötődés kialakulása, aminek eredményeképp a kutya nagyon hasonló viselkedést mutat az ember irányába, mint amilyet a kisgyermek a szülei felé. Ilyen például az, hogy hiányzunk neki, ha egyedül marad és mindenhova követ minket... vagyis csak követne.

A tízezer évek csak teltek, a tágas barlangokat felváltották a szűkös hetedik emeleti garzonok, a közös vadászatokat pedig a nyolcórás irodai munka. Így esett hát, hogy az addig létfontosságú tulajdonság, hogy kutyánk a közelünkben maradjon, amelyre oly hosszú időn keresztül nagyon erős szelekció volt, a megváltozott környezet miatt bonyodalmat okozhat. Ma a házikedvencként tartott kutyák akár 30%-a is érintett lehet az úgynevezett szeparációs viselkedésproblémával. Vagyis távollétünkben az izgalom azon szintje helyett, ami pont annyi motivációt biztosít, hogy ne hagyjon minket faképnél, kutyánk olyan mértékű stresszt él át, ami már káros számára. És sajnos sokszor a környezete számára is. A szeparációs viselkedésprobléma legfőbb tünetei ugyanis a szétcincált kanapék, a feljelentéssel fenyegető szomszédok és a nedves zoknik. Ugatás, rombolás, nem szokásos helyre történő ürítés és bevizelés. Emellett sok más, az általános stresszel összefüggő tünete is van, mint például a remegés, nyáladzás, inaktivitás.

Sajnos azonban az még mindig nem pontosan ismert, hogy mi tesz bizonyos kutyákat veszélyeztetetté a probléma kialakulására, bár a kutatásoknak hála egyre több kiváltó okot és rizikófaktort sikerül azonosítani. A szeparációs viselkedés vizsgálata így nemcsak a kutya-ember kapcsolat evolúciójának megértése érdekében izgalmas kérdés, hanem állatvédelmi szempontból is kulcsfontosságú, mivel az új ismeretek birtokában sikeresebb lehet a megelőzés és hatékonyabb kezelési módszereket is kidolgozhatunk. Az érintett kutyák állapotának javítása érdekében tehát minden bizodalmunk a tudományban, vagy ha más nem, esetleg visszamehetünk az őskorba. Hisz a barátokért mindent!