2023-as szenátusi határozatok

A teljes jegyzőkönyvek bejelentkezés után innen letölthetők.

 

A Szenátus 2023. február 6-i, videokonferencia útján tartott rendes ülésen, valamint a február 7. és 8. napja között megtartott titkos elektronikus szavazáson meghozott határozatai

  • I/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Különös részének Természettudományi Karra vonatkozó fejezetének módosításáról
  • II/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat a Felvételi Szabályzat Tanító- és Óvóképző Karra vonatkozó különös rendelkezéseinek módosításáról
  • III/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer 6. melléklete, a Doktori Szabályzat 4. mellékletének módosításáról
  • IV/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat az Informatikai Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
  • V/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat a Political Geography MSc Természettudományi Kar gondozásában létesítése kezdeményezéséhez EMDM pályázati szándék jóváhagyásáról
  • VI/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat-gyógypedagógia alapképzési szak indítása angol nyelvű képzésben – autizmus spektrum pedagógiája, értelmileg akadályozottak pedagógiája, hallássérültek pedagógiája, látássérültek pedagógiája, logopédia, pszichopedagógia, szomatopedagógia, tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányokkal – Budapest képzési helyen, nappali és levelező munkarendben a 2024/2025. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • VII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat tantervmódosítások jóváhagyásáról a III/2022. (I. 27.) OKT sz. állásfoglalás alapján a gyógypedagógia alapképzési szak autizmus spektrum pedagógiája, értelmileg akadályozottak pedagógiája, hallássérültek pedagógiája, látássérültek pedagógiája, logopédia, pszichopedagógia, szomatopedagógia, tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányok (nappali, levelező) esetében
  • VIII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Gárdos-Orosz Fruzsina Állam- és Jogtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • IX/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Kajtár Gábor Állam- és Jogtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • X/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Bóna Judit Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XI/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Sliz Marianna Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Tátrai Szilárd Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XIII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Pálos György Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XIV/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Molnár Antal Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XV/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Kiszl Péter Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XVI/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Imre Zoltán Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XVII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Simon Attila Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XVIII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Szombathy Zoltán Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XIX/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Péri Benedek Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XX/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Walter György Gazdaságtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXI/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Aczél Balázs Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Boros Szilvia Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXIII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Csehné Dr. Papp Imola Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXIV/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Hercz Mária Tanító- és Óvóképző Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXV/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Andew Richard Ryder Társadalomtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXVI/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Kövér-Van Til Ágnes Társadalomtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXVII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Kubinyi Enikő Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXVIII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Tóth Erika Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXIX/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Mádlné Dr. Szőnyi Judit Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXX/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Tóth Árpád Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXXI/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat Szabados Ágnes Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XXXII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozását Dr Bui Minh Phong részére az Informatikai Karon
  • XXXIII/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozását Dr. Bőthe Beáta, a University of Montreal kutatója részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • XXXIV/2023. (II. 08.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozását Dr. Faragó Tibor részére a Természettudományi Karon

A Szenátus 2023. március 27-i ülésen meghozott határozatai

  • XXXV/2023. (III. 27.) Szen. sz. határozat Bódy Zsombor egyetemi tanárnak az Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról
  • XXXVI/2023. (III. 27.) Szen. sz. határozat Digitális Oktatásfejlesztési Kompetencia Központ létrehozásáról
  • XXXVII/2023. (III. 27.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Önértékelési jelentéséről
  • XXXVIII/2023. (III. 27.) Szen. sz. határozat a Gazdaságtudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
  • XXXIX/2023. (III. 27.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Különös részének Gazdaságtudományi Karra vonatkozó fejezetének módosításáról
  • XL/2023. (III. 27.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Különös részének Társadalomtudományi Karra vonatkozó fejezetének módosításáról
  • XLI/2023. (III. 27.) Szen. sz. határozat a munkatársi szolgáltatási felmérésről szóló beszámoló elfogadásáról
  • XLII/2023. (III. 27.) Szen. sz. határozat a 2022. évi hallgatói EUROSTUDENT 8 online hallgatói felmérésről szóló beszámoló elfogadásáról
  • XLIII/2023. (III. 27.) Szen. sz. határozat a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában együttműködési megállapodás kezdeményezési szándékának jóváhagyásáról a Firenzei Egyetemmel (UNIFI) közösen kidolgozott Double Degree képzés indításáról az Educator of The First Childhood (UNIFI) és a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzési szak / Infant and Early Childhood Education (ELTE) képzések terén
  • XLIV/2023. (III. 27.) Szen. sz. határozat tantervek módosításának jóváhagyásáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról a VI/2023. (III. 17.) OKT sz. állásfoglalás alapján az osztatlan testnevelő tanár (nappali munkarendű képzés), tanári mesterképzés (2 féléves, levelező munkarendű képzés) pedagógiai–pszichológiai modul esetében
  • XLV/2023. (III. 27.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának a Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatára vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról

A Szenátus 2023. április 24-i ülésen meghozott határozatai

  • XLVI/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2022. évi költségvetésének végrehajtásáról és szakmai munkájának teljesítéséről készült szöveges beszámoló elfogadásáról
  • XLVII/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2023. évi intézményi költségvetésének elfogadásáról
  • XLVIII/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Könyvtár és Levéltár Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról 
  • XLIX/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Különös részének Informatikai Karra vonatkozó fejezetének módosításáról
  • L/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat ritka betegséggel élő személyek és családjaik életút-koordinátora szakirányú továbbképzési szak létesítése és – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2023/2024. tanév II. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LI/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat adatgazdász szakirányú továbbképzési szak költségvetése módosításának jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában
  • LII/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat digitális bölcsészet minor létesítése és – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LIII/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat szakfordító és nyelvi mérnök szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményeinek módosítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LIV/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat alkalmazott viselkedéselemzés szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményeinek módosítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LV/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat múzeumpedagógia szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményeinek módosítása és – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2023/2024. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LVI/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat geográfus mesterképzési szakon környezetelemző specializáció létesítése és – Budapest képzési helyen, magyar és angol nyelvű, nappali munkarendű képzésben 2023/2024. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LVII/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat geográfus mesterképzési szak angol nyelvű, nappali munkarendű képzésén táj- és környezetkutatás specializáció – 2022/2023. tanév II. félévi utolsó meghirdetéssel történő – megszüntetése kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LVIII/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat geográfus mesterképzési szakon – Budapest képzési helyen magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben – táj- és környezetkutatás specializáció, valamint – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű, illetve Szombathely képzési helyen magyar nyelvű, nappali és levelező munkarendű képzésben – geomorfológia specializáció 2023/2024. tanév II. félévi utolsó meghirdetéssel történő – megszüntetése kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LIX/2023. (IV. 24.) Szen. sz. határozat tantervek módosításának jóváhagyásáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról a XIV/2023. (IV. 14.) OKT sz. állásfoglalás alapján az autonómrendszer-informatikus (angol nyelvű) MSc, a gépészmérnöki MSc (magyar nyelvű, levelező munkarendű új tanterv), a geográfus MSc (magyar és angol nyelvű, nappali munkarendű új tanterv), a programtervező informatikus (angol nyelvű) BSc, a programtervező informatikus (angol nyelvű) MSc, a szakfordító és nyelvi mérnök (magyar nyelvű, nappali munkarendű) szakirányú továbbképzési szak, valamint a térképész (angol nyelvű) MSc esetében

A Szenátus 2023. május 22-i ülésen meghozott határozatai

  • LX/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Kázmér Miklós részére a Természettudományi Karon
  • LXI/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Komjáth Péter részére a Természettudományi Karon
  • LXII/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Márialigeti Károly részére a Természettudományi Karon
  • LXIII/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Általános részének módosításáról
  • LXIV/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Különös részének módosításáról
  • LXV/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat az oktatás hallgatói véleményezéséről 2022/2023-as tanév őszi félévéről című beszámolóról
  • LXVI/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat információ- és tudásmenedzsment minor létesítése és – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben a 2023/2024. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LXVII/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat gépészmérnöki alapképzési szak Szombathely képzési helyű, magyar nyelvű, nappali munkarendű duális képzésén új duális képzési megállapodás nyilvántartásba vétele kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LXVIII/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat közösségi pszichiátriai rehabilitáció szakirányú továbbképzési szak létesítése és – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2023/2024. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Társadalomtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LXIX/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat alkalmazott matematikus mesterképzési szakon alkalmazott analízis (Applied Analysis) specializáció, sztochasztika (Stochastics) specializáció, számítástudomány (Theoretical Computer Science) specializáció és operációkutatás (Operations Research) specializáció létesítése és – Budapest képzési helyen, angol nyelvű, nappali munkarendű képzésben a 2023/2024. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LXX/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat tantervek módosításának jóváhagyásáról és új tantervek elfogadásáról a XIX/2023. (V. 5.) OKT sz. állásfoglalás alapján az alkalmazott matematikus mesterképzési szak (magyar/angol, új tanterv), a csillagász mesterképzési szak (magyar/angol, tantervmódosítás), a geológus mesterképzési szak (magyar/angol, új tanterv), valamint a matematikus mesterképzési szak (magyar/angol, tantervmódosítás) esetében
  • LXXI/2023. (V. 22.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya módosításának jóváhagyásáról

A Szenátus 2023. június 26-i ülésen meghozott határozatai

  • LXXII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat a Szenátus Dr. Péri Benedek Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről szóló XIX/2023. (II. 8.) Szen. sz. határozatának megerősítéséről, és az ELTE rektorának felkéréséről arra, hogy tegyen javaslatot Dr. PériBenedek egyetemi tanári kinevezésére, egyidejűleg kezdeményezve a kulturális és innovációs miniszternél a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság újabb szakértői véleményének beszerzését
  • LXXIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat a Szenátus Dr. Boros Szilvia Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről szóló XXII/2023. (II. 8.) Szen. sz. határozatának megerősítéséről, és az ELTE rektorának felkéréséről arra, hogy tegyen javaslatot Dr. Boros Szilvia egyetemi tanári kinevezésére, egyidejűleg kezdeményezve a kulturális és innovációs miniszternél a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság újabb szakértői véleményének beszerzését
  • LXXIV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat a Szenátus Dr. Hercz Mária Tanító- és Óvóképző Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről szóló XXIV/2023. (II. 8.) Szen. sz. határozatának megerősítéséről, és az ELTE rektorának felkéréséről arra, hogy tegyen javaslatot Dr. Hercz Mária egyetemi tanári kinevezésére, egyidejűleg kezdeményezve a kulturális és innovációs miniszternél a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság újabb szakértői véleményének beszerzését
  • LXXV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat dr. Csapodi Csabának az ELTE Tanárképző Központ főigazgatói tisztségére benyújtott pályázatának véleményezéséről
  • LXXVI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Kisfaludi András részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • LXXVII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Magyarics Tamás részére a Bölcsészettudományi Karon
  • LXXVIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat magántanári cím adományozásáról Prof. Dr. Tóth Mihály, az Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Továbbképző Intézet megbízott oktatója részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • LXXIX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Dr. Faludi Gábor részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • LXXX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Dr. Fazekas Marianna részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • LXXXI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Dr. Szabó Márton részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • LXXXII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Dr. Mészáros Éva részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
  • LXXXIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docens cím adományozásáról dr. Bárányos Bernadett részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • LXXXIV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docens cím adományozásáról dr. Pataki Gábor részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • LXXXV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Eötvös gyűrű adományozásáról Dr. Mezey Barna professor emeritus részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • LXXXVI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Eötvös gyűrű adományozásáról Dr. Klaudy Kinga professor emeritus részére a Bölcsészettudományi Karon
  • LXXXVII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Dr. Könczei György egyetemi tanár részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
  • LXXXVIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Dr. Magyarics Tamás egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • LXXXIX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Dr. Horváth Zoltán leköszönt dékán, egyetemi tanár részére az Informatikai Karon
  • XC/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Dr. Szili László egyetemi tanár részére az Informatikai Karon
  • XCI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Antalné Dr. Szabó Ágnes egyetemi docens, a Tanárképző Központ leköszönő főigazgatója részére
  • XCII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Dr. Weiszburg Tamás egyetemi docens részére a Természettudományi Karon
  • XCIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Hack Péter tanszékvezető egyetemi tanár részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • XCIV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Déri Balázs egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • XCV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Salvi Giampaolo egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • XCVI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Varga Klára informatikus, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgató-helyettese részére
  • XCVII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Porkoláb Zoltán habil. egyetemi docens részére az Informatikai Karon
  • XCVIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Serfőző Mónika egyetemi docens részére a Tanító- és Óvóképző Karon
  • XCIX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Mészáros Róbert egyetemi tanár részére a Természettudományi Karon
  • C/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Meszéna Gabriella gondnoksági ügyintéző részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetésadományozásáról Dr. Barta Péter egyetemi docens részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés Dr. Bodnár István egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Starcevic Attila egyetemi adjunktus részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CIV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Szalaváry Miklós, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtári restaurátora részére
  • CV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Tejfel Máté habil. egyetemi docens részére az Informatikai Karon
  • CVI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Renge Orsolya igazgatási ügyintéző részére a Kancellárián
  • CVII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Zaka Ferenc főosztályvezető részére az Oktatási Igazgatóságon
  • CVIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Józsa Sándor egyetemi adjunktus részére a Természettudományi Karon
  • CIX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Erdős István egyetemi adjunktus részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Jakab Zoltán habil. egyetemi docens részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
  • CXI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Szenczi-Velkey Beáta egyetemi docens részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
  • CXII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Fórizs Margit ügyvivő szakértő részére az Informatikai Karon
  • CXIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Várhalmi Zsuzsa protokoll és stratégiai referens részére az Informatikai Karon
  • CXIV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Lőrincsik Éva hivatalvezető-helyettes, jogi referens részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • CXV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Bass László egyetemi adjunktus részére a Társadalomtudományi Karon
  • CXVI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról dr. Némethné Vargha Krisztina tanszéki előadó részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CXVII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Bertalan Zoltánné intézeti előadó részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CXVIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Zámodicsné JókutiAndrea könyvtárvezető részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CXIX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Bencsikné Rákosi Zita, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár tájékoztató könyvtárosa részére
  • CXX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Pataki Fruzsina, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár informatikus könyvtárosa részére
  • CXXI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Szabó Dóra, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár kutatástámogató könyvtárosa részére
  • CXXII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Laborcz Zsófia grafikus részére a Kommunikációs, Marketing és Rekrutációs Igazgatóságon
  • CXXIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Katona Dóra, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium iskolatitkára részére
  • CXXIV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Jakab Miklós, a ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola vezetőtanára részére
  • CXXV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Horváth Ildikó Erika, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola tanára részére
  • CXXVI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Józsa Ildikó Marianna tanító, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola intézményvezető-helyettese, vezetőpedagógusa részére
  • CXXVII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Kovács Magdolna Mária tanító, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola vezetőpedagógusa részére
  • CXXVIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Szabó Katalin, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezetőtanára részére
  • CXXIX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Boronkai-Horváth Zsófia, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium vezetőtanára részére
  • CXXX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Kovács Gabriella, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium vezetőtanára részére
  • CXXXI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Szenátusi Érdemérem adományozásáról Dr. Anders Alexandra tudományos főmunkatárs részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CXXXII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Szenátusi Érdemérem adományozásáról Dr. Faludy Kinga Mária nyugalmazott oktató részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CXXXIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Szenátusi Érdemérem adományozásáról Szabó Lajos címzetes egyetemi tanár részére a Társadalomtudományi Karon
  • CXXXIV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat Szenátusi Érdemérem adományozásáról Dr. Kovács József nyugalmazott egyetemi docens részére a Természettudományi Karon
  • CXXXV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Általános részének módosításáról
  • CXXXVI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat a Felvételi Szabályzat különös rendelkezéseinek módosításáról
  • CXXXVII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer 6. melléklet, Doktori Szabályzat módosításáról
  • CXXXVIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
  • CXXXIX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat tanszék létesítéséről a Társadalomtudományi Karon
  • CXL/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, a Biológia Doktori Iskola, a Fizika Doktori Iskola, a Földtudományi Doktori Iskola, a Hevesy György Kémia Doktori Iskola, a Környezettudományi Doktori Iskola, továbbá a Politikatudományi Doktori Iskola képzési tervemódosításának jóváhagyásáról
  • CXLI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat az Informatika Doktori Iskola képzési tervének hatályon kívül helyezéséról és új, magyar és angol nyelvű képzési terv jóváhagyásáról a 2023/2024. tanév I. félévétől
  • CXLII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat az „A kortárs latin-amerikai elbeszélő irodalom alkotásainak és előzményeinek szövegvizsgálata” c. doktori program elnevezésének „Spanyol nyelvű irodalmak (Spanish Literatures)” c. doktori programra történő módosításával egyidejűleg az Irodalomtudományi Doktori Iskola magyar és angol nyelvű képzési terve módosításának jóváhagyásáról
  • CXLIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat a „Buddhista filológia (Buddhist Philology)” c. doktori program létesítésének és angol nyelven történő indításának jóváhagyásáról a 2023/2024. tanév I. félévétől és ezzel egyidejűleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola magyar és angol nyelvű képzési terve módosításának jóváhagyásáról
  • CXLIV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat az „Interdiszciplináris társadalomkutatások” c. doktori program angol nyelven történő indításának jóváhagyása „Interdisciplinary Social Research” címmel és ezzel egyidejűleg a doktori iskola magyar és angol nyelvű képzési terve módosításának jóváhagyásáról
  • CXLV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskoláinak 2022. évi működéséről szóló beszámolóról
  • CXLVI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat szlavisztika alapképzési szakon bolgár nemzetiségi szakirány létesítése, a bolgár nemzetiségi szakirány létesítése céljából a szlavisztika alapképzési szak képzési és kimeneti követelményei módosítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXLVII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat buddhizmus tanulmányok mesterképzési szak – Budapest képzési helyen, angol nyelvű, nappali munkarendű képzésben a 2024/2025. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXLVIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat német nyelv, irodalom és kultúra mesterképzési szakon Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben a kultúraközvetítés specializáció, valamint a német mint az üzleti kommunikáció nyelve specializáció – 2023/2024. tanév I. félévétől történő – megszüntetése kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXLIX/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat német nyelv, irodalom és kultúra mesterképzési szakon német üzleti kommunikáció, kultúraközvetítés és fordítás specializáció létesítése és – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben a 2023/2024. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CL/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat gépészmérnöki alapképzési szakon a Schaeffler Savaria Kft.-vel kötött duális együttműködési megállapodás – maximális hallgatói létszám tekintetében történő – módosítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat közoktatási vezető és pedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzési szak – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2023/2024. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógia és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat mentortanár-képzés szakirányú továbbképzési szak – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2023/2024. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógia és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat módszertani szaktanácsadó a tehetséggondozásban szakirányú továbbképzési szak – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2023/2024. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógia és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLIV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat tanító alapképzési szakon szlovák nemzetiségi szakirány – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLV/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat turizmus-vendéglátás (turizmus szakirány) felsőoktatási szakképzés – Szombathely képzési helyen, magyar nyelvű, nappali és levelező munkarendű képzésben a 2024/2025. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Társadalomtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLVI/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat 2 féléves ének-zene tanári képzés – Budapest képzési helyen, angol nyelvű, nappali munkarendű osztott képzésben a 2023/2024. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Tanárképző Központ gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLVII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat a XXXII/2023. (VI. 16.) OKT sz. állásfoglalás alapján tantervek módosításának és új tantervek elfogadásának jóváhagyásáról, valamint a XXXI/2023. (VI. 16.) OKT sz. állásfoglalás alapján tantervek módosításának jóváhagyásáról a nyelvi követelmények meghatározására tekintettel
  • CLVIII/2023. (VI. 26.) Szen. sz. határozat a 2023. évi hallgatói igény- és elégedettségmérésről szóló beszámolóról

A Szenátus 2023. július 27. és 28. között megtartott elektronikus levélszavazáson meghozott határozatai

  • CLIX/2023. (VII. 28.) Szen. sz. határozat a természettudomány-környezettan tanári szak („Z- tanárszak”) tantervei elfogadásáról a XXXIV/2023. (VII. 21.) OKT sz. állásfoglalás alapján, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról 

A Szenátus 2023. szeptember 20. és 21. között megtartott elektronikus levélszavazáson meghozott határozatai

  • CLX/2023. (IX. 21.) Szen. sz. határozat a 2023. szeptember 1-jétől bevezetendő rövid ciklusú közismereti tanári mesterképzések (RTAK-os képzések) szakos tantervei elfogadásáról a XXXV/2023. (IX. 15.) OKT sz. állásfoglalás alapján, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról

A Szenátus 2023. október 9-i ülésen meghozott határozatai

  • CLXI/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat a Szenátus 2023/2024-es tanév I-II. félévi ülés- és munkatervéről
  • CLXII/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat Székely László egyetemi ombudsmanná megválasztásáról
  • CLXIII/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Örkény Antal részére a Társadalomtudományi Karon
  • CLXIV/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Rényi András részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CLXV/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Tolcsvai Nagy Gábor részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CLXVI/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Általános részének módosításáról
  • CLXVII/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat a Felvételi Szabályzat Informatikai Karra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról
  • CLXVIII/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
  • CLXIX/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat matematika alapképzési szakon – korábban létesített és Budapest képzési helyen magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben indított – alkalmazott matematikus specializáció, matematikus specializáció, valamint matematikai elemző specializáció esetében a meghirdethetőség vége félévének 2021/2022. tanév II. félévéről 2023/2024. tanév II. félévére történő módosítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXX/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat vegyész mesterképzési szakon – korábban létesített és Budapest képzési helyen, magyar és angol nyelvű, nappali munkarendű képzésben indított – gyógyszerkutatás specializáció, szerkezetkutatás specializáció, valamint szintetikus kémia specializáció esetében a meghirdethetőség vége félévének 2021/2022. tanév II. félévéről 2024/2025. tanév II. félévére történő módosítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXXI/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat kutatás és innováció a felsőoktatásban (Research and Innovation in Higher Education) mesterképzési szak létesítése és – tanulás és tanítás (Learning and teaching) specializációval, a 2025/2026. tanév I. félévétől Budapest és Szombathely képzési helyen, angol nyelvű, nappali munkarendű közös képzésben történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógia és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXXII/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat az ELTE gyakorlóiskoláiban 2022-ben érettségizett tanulók jelentkezési és felvételi eredményeiről szóló jelentés elfogadásáról
  • CLXXIII/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat az oktatás hallgatói véleményezéséről 2022/2023-as tanév tavaszi félévében tárgyú beszámoló elfogadásáról
  • CLXXIV/2023. (X. 9.) Szen. sz. határozat az ELTE Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának a Gazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatára vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról

A Szenátus 2023. november 13. és 14. között megtartott elektronikus levélszavazáson meghozott határozatai

  • CLXXV/2023. (XI. 14.) Szen. sz. határozat csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzési szak – Szombathely képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben innováció a kisgyermeknevelés területén, valamint német nemzetiségi kisgyermeknevelő specializációkkal és levelező munkarendű képzésben specializációk nélkül a 2024/2025. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXXVI/2023. (XI. 14.) Szen. sz. határozat óvodapedagógus alapképzési szak – Szombathely képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben angol-magyar kétnyelvi, az óvoda-iskola átmenet segítése, fenntarthatóságra nevelés, kisgyermekkori nevelés, komplex motorikus fejlesztés, valamint sokszínűség és befogadás az óvodában specializációkkal és levelező munkarendű képzésben angol-magyar kétnyelvi, az óvoda-iskola átmenet segítése, kisgyermekkori nevelés, valamint sokszínűség és befogadás az óvodában specializációkkal a 2024/2025. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXXVII/2023. (XI. 14.) Szen. sz. határozat geoinformatika mesterképzési szak – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2024/2025. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXXVIII/2023. (XI. 14.) Szen. sz. határozat a tanárképzés MEd szakjai pedagógiai-pszichológiai modulja tanári szakképzettség birtokában újabb (más szakos) tanári oklevelet adó tanárképzés (90 kredit) tantervmódosításáról (nappali, levelező) a XLII/2023. (X. 27.) OKT sz. állásfoglalás alapján, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról 

A Szenátus 2023. december 11-i ülésen meghozott határozatai

  • CLXXIX/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat Dr. Horváth Zoltán egyetemi tanárnak az Egyetemi Habilitációs Bizottság tagjává megválasztásáról
  • CLXXX/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásárólProf. Dr. Bernhard Eitel geográfus, geotudós részére
  • CLXXXI/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásárólKristie Long Foley Ph.D. a Wake Forest Egyetem Orvostudományi Karának tudománystratégiai dékánhelyettese részére
  • CLXXXII/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásárólProf. Dr. Dr. h.c. mult. Svend Hansen régész, a berlini Freie Universität professzora részére
  • CLXXXIII/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásárólDr. Ivics Zoltán professzor, a langeni Paul Ehrlich Intézet kutatója részére
  • CLXXXIV/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásárólProf. Jeremy Webber, a kanadai Victoria Egyetem alkotmányjog professzora részére
  • CLXXXV/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Prof. Dr. Bánfalvy Csaba részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
  • CLXXXVI/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Csuhaj Varjú Erzsébet részére az Informatikai Karon
  • CLXXXVII/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Prof. Dr. Feldné Knapp Ilona részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CLXXXVIII/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Tóvári József, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezetője részére a Természettudományi Karon
  • CLXXXIX/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat Dr. Juhász Gábor habilitált egyetemi docensnek az Egyetemi Etikai Testület tagjává megválasztásáról
  • CXC/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi ombudsman munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról
  • CXCI/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat az ELTE Füvészkert működésének átszervezéséről, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadásáról
  • CXCII/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Általános részének, valamint a Különös rész Informatikai Karra és Tanító- és Óvóképző Karra vonatkozó fejezetének módosításáról
  • CXCIII/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat a Habilitációs Szabályzat módosításáról
  • CXCIV/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat a Természettudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
  • CXCV/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Könyvtár és Levéltár Szervezeti és Működési Szabályzata 4. függelékének, az Egyetemi Könyvtár Használati Szabályzatának és annak csatolmányának módosításáról
  • CXCVI/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat komplex kommunikációs igényű személyek szakembere (AAK) szakirányú továbbképzési szak létesítése és – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2024/2025. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXCVII/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat vak és látássérült személyek tájékozódás és közlekedés oktatója (Orientation and Mobility Instructor for Individuals with Blindness and Visual Impairment) szakirányú továbbképzési szak létesítése és – Budapest képzési helyen, angol nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2024/2025. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXCVIII/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat dalköltő szakirányú továbbképzési szak létesítése és – Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2024/2025 tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXCIX/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat mesterséges intelligencia mesterképzési szak létesítése és – Budapest képzési helyen, angol nyelvű, nappali munkarendű képzésben a 2025/2026. tanév I. félévétől történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CC/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat tantervek módosításának jóváhagyásáról a XLVII/2023. (XII. 1.) OKT sz. állásfoglalás alapján szabad bölcsészet alapképzési szak (esztétika specializáció) és esztétika minor esetében
  • CCI/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat a 2023. évi DPR online hallgatói felméréséről készültbeszámolóról
  • CCII/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat a 2023. évi DPR online felmérésről a 2018-ban és 2022-ben végzettek körében készített beszámolóról
  • CCIII/2023. (XII. 11.) Szen. sz. határozat a 2022-es évi Eurograduate felmérésről (DPR) készített beszámolóról

2023.02.21.