2021-es szenátusi határozatok

A teljes jegyzőkönyvek bejelentkezés után innen letölthetők.

 

A Szenátus 2021. január 18-i, videokonferencia útján tartott ülésen, valamint a 2021. január 19. és 20. napja között megtartott titkos levélszavazáson meghozott határozatai

  • I/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. függeléke, az Egyetemi Könyvtár Használati Szabályzata és csatolmánya, a díjtételek elfogadásáról
  • II/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat az ELTE Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának Tanító- és Óvóképző Kar Hallgatói Önkormányzatára vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról
  • III/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Boda Zsolt Állam- és Jogtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • IV/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Hammer Ferenc Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • V/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Pátrovics Péter Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • VI/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Kiss Szemán Róbert Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • VII/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Kiss Attila Informatikai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • VIII/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Nguyen Luu Lan Anh Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • IX/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Elekes Márton Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • X/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Körösényi András Állam- és Jogtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XI/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Csóka Levente Informatikai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • XII/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Varga Katalin egyetemi tanárnak az Egyetemi Etikai Testület póttagjává megválasztásáról
  • XIII/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Turcsányiné dr. Szabó Márta egyetemi docensnek az Egyetemi Etikai Testület póttagjává megválasztásáról
  • XIV/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Köteles Ferenc egyetemi tanárnak az Egyetemi Habilitációs Bizottság tagjává megválasztásáról
  • XV/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozat Kende Anna habilitált egyetemi docensnek az Egyetemi Habilitációs Bizottság póttagjává megválasztásáról

A Szenátus 2021. március 8-i, videokonferencia útján tartott ülésen, valamint a 2021. március 9. és 10. napja között megtartott titkos levélszavazáson meghozott határozatai

  • XVI/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Asztrofizikai és Űrtudományi Centrum létrehozásáról a Természettudományi Karon
  • XVII/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer és egyes mellékletei módosításáról
  • XVIII/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2020/2021. tanév tavaszi szemeszterére szóló átmeneti sajátos tanulmányi és vizsgaszabályozásáról
  • XIX/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat a Természettudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról Medzihradszky Kálmán-díj alapításával összefüggésben
  • XX/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat az Informatikai Igazgatóság kiválásáról a Műszaki és Informatikai Főigazgatóságból és az azzal összefüggő szabályzatmódosításról
  • XXI/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Erasmus Mundus pályázatra történő benyújtás céljából kognitív design mesterképzési szak létesítése kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában
  • XXII/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat magyar alapképzési szakon hungarológia specializáció létesítése és 2021/2022. tanév I. félévétől Budapesten, angol nyelvű, nappali munkarendű képzésben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XXIII/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Közép-Európa tanulmányok mesterképzési szak 2021/2022. tanév I. félévétől Budapesten, angol nyelvű, nappali munkarendű képzésben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XXIV/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat programtervező informatikus mesterképzési szak 2021/2022. tanév I. félévétől – a TDK Hungary Components Kft.-vel való együttműködésben – Szombathely képzési helyen, angol nyelvű képzésben Ipar 4.0 specializációval, duális munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XXV/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat tantervek módosításának jóváhagyásáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról a VI/2021. (II. 26.) OKT sz. állásfoglalás alapján Közép-Európa tanulmányok mesterképzési szak és neveléstudomány mesterképzési szak (magyar és angol nyelvű képzés) esetében
  • XXVI/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársi szolgáltatási felmérésről szóló beszámoló elfogadásáról
  • XXVII/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyakorlóiskolák 2020. évi jelentkezési és felvételi adatainak elemzéséről készült jelentés elfogadásáról
  • XXVIII/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat a 2020. évi minőségügyi tevékenységekről és a 2021. évi minőségfejlesztési célok meghatározásáról szóló egyetemi minőségfejlesztési jelentés elfogadásáról
  • XXIX/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Sonkoly Gábor egyetemi tanárnak az Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról
  • XXX/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Ullmann Tamás egyetemi tanárnak az Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról
  • XXXI/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Margitay Tihamér egyetemi tanárnak az Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról
  • XXXII/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Andor György egyetemi tanárnak az Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról
  • XXXIII/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Bóna Judit habilitált egyetemi docensnek a Tudományos Tanács tagjává történő megválasztásáról
  • XXXIV/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Oláh Attila professzor emeritusnak a Tudományos Tanács tagjává történő megválasztásáról
  • XXXV/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Aczél Balázs habilitált egyetemi docensnek a Tudományos Tanács tagjává történő megválasztásáról
  • XXXVI/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Túri László egyetemi tanárnak az Egyetemi Habilitációs Bizottság tagjává megválasztásáról
  • XXXVII/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat Kovács M. Gábor egyetemi tanárnak az Egyetemi Habilitációs Bizottság póttagjává megválasztásáról
  • XXXVIII/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Orosz Magdolna egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • XXXIX/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Fehér M. István egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • XL/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Miklós Tamás részére a Bölcsészettudományi Karon
  • XLI/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Pajkossy Gábor részére a Bölcsészettudományi Karon
  • XLII/2021. (III. 08.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról S. Nagy Zita részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon

A Szenátus 2021. április 15. és 16. napja között megtartott elektronikus levélszavazáson meghozott határozatai

  • XLIII/2021. (IV. 16.) Szen. sz. határozat a rektorjelölt-választó szenátusi ülés szabályairól és lebonyolítása rendjéről
  • XLIV/2021. (IV. 16.) Szen. sz. határozat a Szenátus rektorjelölt-választó ülésen eljáró ügyrendi bizottságának megválasztásáról

A Szenátus 2021. április 26-i, videokonferencia útján tartott rendkívüli ülésen, valamint a 2021. április 27. és 28. napja között megtartott titkos elektronikus szavazáson meghozott határozatai

  • XLVI/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról és szakmai munkájának teljesítéséről készült szöveges beszámoló elfogadásáról
  • XLVII/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2021. évi belső költségvetésének elfogadásáról
  • XLVIII/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Intézményfejlesztési Terve 2021-2024 című stratégiai dokumentum elfogadásáról
  • XLIX/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat a Bölcsészettudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
  • L/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat a Társadalomtudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
  • LI/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Doktori Szabályzat (ELTE SZMSZ II. HKR 6. sz. melléklet) módosításáról
  • LII/2021. ((IV. 28.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Doktori Szabályzat (ELTE SZMSZ II. HKR 6. sz. melléklet) 6/2. sz. mellékletének – a Bölcsészettudományi Kar kari Doktori Szabályzata – módosításáról
  • LIII/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Doktori Szabályzat (ELTE SZMSZ II. HKR 6. sz. melléklet) 6/5. sz. mellékletének – a Társadalomtudományi Kar kari Doktori Szabályzata – módosításáról
  • LIV/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Doktori Szabályzat (ELTE SZMSZ II. HKR 6. sz. melléklet) 6/6. sz. mellékletének – a Természettudományi Kar kari Doktori Szabályzata – módosításáról
  • LV/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat a Biológia Doktori Iskola Elméleti és evolúcióbiológia doktori programjának és Ökológia, konzervációbiológia és szisztematika doktori programjának összevonásáról Ökológia és evolúció doktori program néven és ezzel egyidejűleg a Biológia Doktori Iskola magyar és angol nyelvű, 2+2 éves képzésre vonatkozó képzési tervének – erre tekintettel az ELTE képzési programjának – 2021/2022 tanév I. félévétől hatályos módosításáról
  • LVI/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat keleti nyelvek és kultúrák alapképzési szak japán szakirányán japán tolmács- és fordítóképzés szakirányú specializáció létesítése és 2021/2022. tanév I. félévétől Budapesten, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LVII/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat kulturális mediáció mesterképzési szak 2021/2022. tanév I. félévétől Budapest és Szombathely képzési helyen, magyar nyelvű, nappali és levelező munkarendű képzésben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LVIII/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat óvodapedagógus alapképzési szak sokszínűség és befogadás az óvodában specializációjának 2021/2022. tanév I. félévétől Budapesten, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LIX/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat földrajz alapképzési szakon megújuló energiaforrások specializáció létesítése és 2021/2022. tanév I. félévétől Budapesten, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LX/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat tantervek elfogadásának és módosításának jóváhagyásáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról a XI/2021. (IV. 9.) OKT sz. állásfoglalás alapján a földrajz alapképzési szak és az informatikatanár (nem tanárszakon szerzett mesterfokozatot követően, tanári mesterszakon - 2 féléves képzés) esetében
  • LXI/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat az ELTE Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatára vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról
  • LXII/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Ferencz Győző részére a Bölcsészettudományi Karon
  • LXIII/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Kiss Éva részére a Természettudományi Karon
  • LXIV/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Kürti Jenő részére a Természettudományi Karon
  • LV/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Dr. Bánffy Eszter részére a Bölcsészettudományi Karon
  • LXVI/2021. (IV. 28.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Dr. Csontos Péter részére a Természettudományi Karon

A Szenátus 2021. május 17-i, videokonferencia útján tartott rendkívüli ülésen, valamint a 2021. május 18. és 19. napja között megtartott titkos elektronikus szavazáson meghozott határozatai

  • LXVII/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat Navratil Ákos Szakkollégium alapításáról
  • LXVIII/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról a Bárczi Gusztáv-díj alapító okirata módosításával összefüggésben
  • LXIX/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Különös részének a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karra vonatkozó fejezete módosításáról
  • LXX/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2020/2021-es tanév tavaszi szemeszterére szóló átmeneti sajátos tanulmányi és vizsgaszabályozása módosításának elfogadásáról
  • LXXI/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Habilitációs Szabályzat Különös részének a Társadalomtudományi Karra vonatkozó fejezetének módosítása
  • LXXII/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat a 2021/2022. tanévre érvényes térítési díjak elfogadásáról
  • LXXIII/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat politikatudomány mesterképzési szakon magyar és európai kormányzás és közpolitika specializáció, valamint politikai elemzés specializáció létesítése és Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben a 2021/2022. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Állam- és Jogtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LXXIV/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat kulturális örökség tanulmányok mesterképzési szak – múzeumi kurátori ismeretek specializációval – angol nyelven, Budapest képzési helyen, nappali munkarendben a 2021/2022. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LXXV/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat rekreáció és életmód alapképzési szakon szállodai és rendezvényanimátor specializáció, fitness- és wellness-szakértő specializáció, illetve szabadidősport-szakértő specializáció, továbbá egészségfejlesztés specializáció létesítése és Budapest és Szombathely képzési helyen, magyar nyelvű, nappali és levelező munkarendű képzésben a 2021/2022 tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LXXVI/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat szervezet- és vezetőfejlesztő és munkapszichológiai szakpszichológus szakirányú továbbképzési szak létesítése és Budapest és Szombathely képzési helyen, magyar nyelvű, esti és levelező munkarendű képzésben a 2021/2022. tanév II. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • LXXVII/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat tantervek elfogadásának és módosításának jóváhagyásáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról a XVI/2021. (V. 6.) OKT sz. állásfoglalás alapján
  • LXXVIII/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat az oktatás hallgatói véleményezésről 2020/2021-es tanév őszi félév tárgyú beszámolóról 
  • LXXIX/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat az ELTE 2021. évi hallgatói igény- és elégedettség felméréséről szóló beszámolóról
  • LXXX/2021. (V. 19.) Szen. sz. határozat Dr. Zombory Máté Angelusz Róbert Szakkollégium igazgatói tisztségére benyújtott pályázatának véleményezéséről

A Szenátus 2021. május 31-i, videokonferencia útján tartott rendkívüli ülésen meghozott határozatai

  • LXXXI/2021. (V. 31.) Szen. sz. határozat az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet karrá alakulásáról, az ELTE Gazdaságtudományi Kar megalapításáról és az ELTE Gazdaságtudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadásáról

A Szenátus 2021. június 28-i, videokonferencia útján tartott rendkívüli ülésen, valamint a 2021. június 29. és 30. napja között megtartott titkos elektronikus szavazáson meghozott határozatai

  • LXXXII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat az „ELTE Nemzetköziesítési Stratégiája 2021-2025” stratégiai dokumentum elfogadásáról
  • LXXXIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Inklúziós Díj alapításáról és azzal összefüggésben a Foglalkoztatási Követelményrendszer módosításáról
  • LXXXIV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat a Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézet Német Nyelvű Irodalmak Tanszéke elnevezésének módosításáról és a Bölcsészettudományi Kar Szervezeti és Működési Rendjének módosításáról
  • LXXXV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat az Informatikai Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
  • LXXXVI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
  • LXXXVII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer és egyes mellékletei módosításáról
  • LXXXVIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat a CHARM-EU projekt keretében megvalósuló új mesterképzési szakhoz kapcsolódó sajátos szabályokról
  • LXXXIX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Rektori Kabineten belüli szervezeti változásokról és az azokkal összefüggő szabályzatmódosításokról
  • XC/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat az ELTE SzMSz II. kötet 6. melléklete, a Doktori Szabályzat 1. sz. mellékletének módosításáról
  • XCI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat a Filozófiatudományi Doktori Iskola, a Nyelvtudományi Doktori Iskola, a Biológia Doktori Iskola, a Földtudományi Doktori Iskola, a Hevesy György Kémia Doktori Iskola, a Környezettudományi Doktori Iskola, a Matematika Doktori Iskola, valamint a Szociológia Doktori Iskola képzési tervének módosításáról, és erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XCII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat a Neveléstudományi Doktori Iskola, a Pszichológiai Doktori Iskola, továbbá a Fizika Doktori Iskola 2+2 éves képzésére vonatkozó, magyar és angol nyelvű képzési tervének módosításáról, és erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XCIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat a doktori képzésben részt vevő karok, illetve doktori iskolák beszámolójáról a doktori képzéssel és doktori fokozatszerzéssel összefüggő bevételeiről, a központi és kari elvonásokról és azok felhasználásáról, valamint a doktori iskolák 2020. évi működéséről
  • XCIV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat gazdasági alternatív vitarendező (mediátor) szakember szakirányú továbbképzési szak létesítése és Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2021/2022. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Állam- és Jogtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XCV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat gazdasági alternatív vitarendező (mediátor) szakjogász szakirányú továbbképzési szak létesítése és Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, levelező munkarendű képzésben a 2021/2022. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Állam- és Jogtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XCVI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat képi ábrázolás alapképzési szakon vizuális művészeti specializáció, illusztráció specializáció, valamint díszítő- és díszletfestő specializáció létesítése és Szombathely képzési helyen, magyar nyelvű, nappali és levelező munkarendű képzésben a 2021/2022. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XCVII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat kommunikáció és médiatudomány alapképzési szakon médiadizájn specializáció létesítése és Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben a 2021/2022. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XCVIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat művészeti instruktor mesterképzési szak Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben a 2022/2023. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról aBölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XCIX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés Szombathely képzési helyen, magyar nyelvű, nappali és levelező munkarendű képzésben a 2022/2023 tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Társadalomtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • C/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat kulturális antropológia alapképzési szak Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben a 2022/2023. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról aTársadalomtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat gyermekkultúra mesterképzési szak Budapest és Szombathely képzési helyen, magyar nyelvű, nappali és levelező munkarendű képzésben a 2022/2023. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat tantervek elfogadásának és módosításának jóváhagyásáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról a XV/2021. (VI.18.) OKT sz. állásfoglalás alapján
  • CIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat az ELTE Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatára vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról
  • CIV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat a Szenátus Dr. Kiss Attila Elemér Informatikai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről szóló VII/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozatának megerősítéséről, és az ELTE rektorának felkéréséről arra, hogy tegyen javaslatot Dr. Kiss Attila Elemér egyetemi tanári kinevezésére, egyidejűleg kezdeményezve az innovációs és technológiai miniszternél a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság újabb szakértői véleményének beszerzését
  • CV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozata Szenátus Dr. Hammer Ferenc Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről szóló IV/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozatának megerősítéséről, és az ELTE rektorának felkéréséről arra, hogy tegyen javaslatot Dr. Hammer Ferenc egyetemi tanári kinevezésére, egyidejűleg kezdeményezve az innovációs és technológiai miniszternél a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság újabb szakértői véleményének beszerzését
  • CVI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozata Szenátus Dr. Pátrovics Péter Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről szóló V/2021. (I. 20.) Szen. sz. határozatának megerősítéséről, és az ELTE rektorának felkéréséről arra, hogy tegyen javaslatot Dr. Pátrovics Péter egyetemi tanári kinevezésére, egyidejűleg kezdeményezve az innovációs és technológiai miniszternél a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság újabb szakértői véleményének beszerzését
  • CVII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Dr. Benczes Rékának, az MTA doktorának, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárának az Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról
  • CVIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Juhász Dezső egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CIX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Eötvös gyűrű adományozásáról Dr. Erdődy Gábor egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Eötvös gyűrű adományozásáról Dr. Hudecz Ferenc professor emeritus részére a Természettudományi Karon
  • CXI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Dr. Földi András egyetemi tanár részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CXII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Danisné Ravasz Judit nyugalmazott főigazgató-helyettes, igazgató részére a Kancellárián
  • CXIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Gyöngyösi Ildikó osztályvezető részére a Kancellárián
  • CXIV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Dr. Demetrovics Zsolt egyetemi tanár részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • CXV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Prof. Dr. Orosz Éva professor emeritus részére a Társadalomtudományi Karon
  • CXVI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Dr. Kiss Éva professor emeritus részére a Természettudományi Karon
  • CXVII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Dr. Rábai József professor emeritus részére a Természettudományi Karon
  • CXVIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Nagy Marianna egyetemi tanár részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CXIX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Kövesné Gulyás Edit tanulmányi hivatalvezető részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
  • CXX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Károly Krisztina egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CXXI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Csuhaj Varjú Erzsébet egyetemi tanár részére az Informatikai Karon
  • CXXII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Felvinczi Katalin egyetemi tanár részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • CXXIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Bereczkiné Dr. Záluszki Anna egyetemi docens részére a Tanító- és Óvóképző Karon
  • CXXIV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Láng Győző egyetemi tanár részére a Természettudományi Karon
  • CXXV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Kisteleki Károly adjunktus, osztályvezető részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CXXVI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Horváthné Paulovics Mária ügyintéző részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
  • CXXVII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Juhász Dezső egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CXXVIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Kincsi Katalin ügyintéző, tanulmányi referens részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CXXIX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Czinki-Vietorisz Gabriella informatikus könyvtáros részére az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban
  • CXXX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Illés Zoltán egyetemi docens részére az Informatikai Karon
  • CXXXI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Pigniczkiné Rigó Adrien egyetemi docens részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • CXXXII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. habil. Kismartony Katalin egyetemi docens részére a Tanító- és Óvóképző Karon
  • CXXXIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Tamás László egyetemi docens részére a Természettudományi Karon
  • CXXXIV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Stefanidesz Istvánné hivatalsegéd részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CXXXV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Péntek-Dózsa Melinda mestertanár részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
  • CXXXVI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Virányi Anita adjunktus részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
  • CXXXVII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Hajnal Ernő ügyvivő szakértő részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CXXXVIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Székelyné Török Tünde főkönyvtáros részére az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban 
  • CXXXIX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Elek István egyetemi docens részére az Informatikai Karon
  • CXL/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Baska Gabriella egyetemi docens részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • CXLI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Vincze Beatrix egyetemi docens részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • CXLII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról dr. habil. Kövér-Van Til Ágnes egyetemi docens részére a Társadalomtudományi Karon
  • CXLIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Dénesné Dr. Rácz Krisztina mestertanár részére a Természettudományi Karon
  • CXLIV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Szalay Luca adjunktus részére a Természettudományi Karon
  • CXLV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Süle Mónika titkársági előadó részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CXLVI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Tóth Emese tanfolyamszervező részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CXLVII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Ábrahám Gyöngyike könyvtáros részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CXLVIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Borsos Mihály nyilvántartási referens részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CXLIX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Gimesi Dávid könyvtáros asszisztens részére az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban 
  • CL/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Temesi András rendszergazda részére az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban 
  • CLI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Romanoczki Ildikó külkapcsolati és pályázati munkatárs részére a Tanító- és Óvóképző Karon
  • CLII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Mikics Lászlóné tanító részére az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban
  • CLIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Isépy Mária tanító részére az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolában
  • CLIV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Mihalovics Csilla tanító, igazgatóhelyettes részére az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolában
  • CLV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Tomcsányi Péter vezetőtanár részére az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban
  • CLVI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Máriáss Márta vezetőtanár részére az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban
  • CLVII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Dr. Piláth Károly nyugalmazott tanár részére az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban
  • CLVIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Szenátusi Érdemérem adományozásáról Dr. Hoffman István egyetemi tanár részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CLIX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Szenátusi Érdemérem adományozásáról Dr. Ferge Zsuzsa professor emeritus részére a Társadalomtudományi Karon
  • CLX/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Dr. Péterfalvi Attila András részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CLXI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Dr. Kártyás Gábor részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CLXII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Dr. Sipos Attila részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CLXIII/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Dr. Darázs Lénárd egyetemi tanárnak az általános rektorhelyettes tisztségre benyújtott pályázatának véleményezéséről
  • CLXIV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Dr. Sziklai Péter egyetemi tanárnak a tudományos ügyek rektorhelyettese tisztségre benyújtott pályázatának véleményezéséről
  • CLXV/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat Dr. Zentai László egyetemi tanárnak az oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettese tisztségre benyújtott pályázatának véleményezéséről
  • CLXVI/2021. (VI. 30.) Szen. sz. határozat a nemzetközi ügyek rektorhelyettese tisztségre benyújtott pályázatok véleményezéséről

A Szenátus a 2021. július 15. és 16. napja között megtartott elektronikus levélszavazáson meghozott határozatai

  • CLXVII/2021. (VII. 16.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szellemitulajdon-kezelési szabályzatának elfogadásáról

A Szenátus 2021. szeptember 27-i, videokonferencia útján tartott rendes ülésen, valamint a 2021. szeptember 28. és 29. napja között megtartott titkos elektronikus szavazáson meghozott határozatai

  • CLXVIII/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat a Szenátus 2021/2022-es tanév I-II. félévi ülés- és munkatervéről
  • CLXIX/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat Budapesti Egyetemi Vívó Club alapításáról
  • CLXX/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Esélyegyenlőségi Terve elfogadásáról
  • CLXXI/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Doktori Szabályzat (ELTE SZMSZ II. HKR 6. sz. melléklet) 6/5. sz., valamint 6/6. sz. mellékletének – a Társadalomtudományi Kar Kari Doktori Szabályzatának, valamint a Természettudományi Kar Kari Doktori Szabályzatának –módosításáról
  • CLXXII/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
  • CLXXIII/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Különös részének Gazdaságtudományi Karra vonatkozó fejezete módosításáról
  • CLXXIV/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2021/2022-es tanév őszi szemeszterére szóló átmeneti sajátos tanulmányi és vizsgaszabályozásának elfogadásáról
  • CLXXV/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Minőségfejlesztési Program 2021-2024. című dokumentuma elfogadásáról
  • CLXXVI/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat az oktatás hallgatói véleményezéséről a 2020/21-es tanév tavaszi félévében tárgyú beszámoló elfogadásáról
  • CLXXVII/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Diplomás Pályakövetési Rendszer 2021. évi, hallgatói körben folytatott online felméréséről szóló beszámoló elfogadásáról
  • CLXXVIII/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Diplomás Pályakövetési Rendszer 2021. évi, végzettek körében folytatott online felméréséről szóló beszámoló elfogadásáról
  • CLXXIX/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat Dr. Lehmann Miklós egyetemi docensnek a Tudományos Tanács tagjává megválasztásáról
  • CLXXX/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat Prof. Dr. Margitay Tihamér egyetemi tanárnak a Tudományos Tanács tagjává megválasztásáról
  • CLXXXI/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat Dr. Majtényi Balázs egyetemi tanárnak az Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról
  • CLXXXII/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat Dr. Döbrössy János egyetemi tanárnak az Egyetemi Habilitációs Bizottság tanácskozási jogú tagjának megválasztásáról
  • CLXXXIII/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat Dr. Matyasovszky-Németh Márton Bibó István Szakkollégium vezetésére benyújtott pályázatának véleményezéséről
  • CLXXXIV/2021. (IX. 29.) Szen. sz. határozat Dr. Tanács János egyetemi docens Navratil Ákos Szakkollégium vezetésére benyújtott pályázatának véleményezéséről

A Szenátus 2021. október 18-i, videokonferencia útján tartott rendes ülésen, valamint a 2021. október 19. és 20. napja között megtartott titkos elektronikus szavazáson meghozott határozatai

  • CLXXXV/2021. (X. 20.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi ombudsman munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról
  • CLXXXVI/2021. (X. 20.) Szen. sz. határozat a Felvételi Szabályzat Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karra vonatkozó különös rendelkezései módosításáról
  • CLXXXVII/2021. (X. 20.) Szen. sz. határozat a Felvételi Szabályzat Természettudományi Karra vonatkozó különös rendelkezései módosításáról
  • CLXXXVIII/2021. (X. 20.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara és az Orosz Föderáció Egészségügyi Minisztériuma I. M. Szecsenov Első Moszkvai Állami Orvosi Egyetem Szövetségi Állami Autonóm Felsőoktatási Intézmény közötti, közös mesterképzés kidolgozását és létrehozását kezdeményező megállapodás kezdeményezésének jóváhagyásáról
  • CLXXXIX/2021. (X. 20.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Karikó Katalin biokémikus részére

A Szenátus 2021. november 15-i, videokonferencia útján tartott rendes ülésen meghozott határozatai

  • CXC/2021. (XI. 15.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetemre 2021 első félévében alap- és osztatlan képzésre beiratkozó elsőéves hallgatók körében készített felmérésről szóló beszámoló elfogadásáról
  • CXCI/2021. (XI. 15.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetemre 2021 első félévében mesterképzésre beiratkozó elsőéves hallgatók körében készített felmérésről szóló beszámoló elfogadásáról
  • CXCII/2021. (XI. 15.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Különös részének Bölcsészettudományi Karra vonatkozó fejezete módosításáról
  • CXCIII/2021. (XI. 15.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Általános részének módosításáról
  • CXCIV/2021. (XI. 15.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2021/2022-es tanév őszi félévére vonatkozó átmeneti sajátos tanulmányi és vizsgaszabályozásának jóváhagyásáról
  • CXCV/2021. (XI. 15.) Szen. sz. határozat fogyatékosság-kutatás módszertanai mesterképzési szak létesítése kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXCVI/2021. (XI. 15.) Szen. sz. határozat beszédtréner, beszédtanácsadó szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményeinek módosítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXCVII/2021. (XI. 15.) Szen. sz. határozat keleti nyelvek és kultúrák alapképzési szak koreai szakirányán koreai fordító- és tolmácsképzés szakirányú specializáció létesítése és Budapest képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben a 2022/2023. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXCVIII/2021. (XI. 15.) Szen. sz. határozat gépészmérnöki alapképzési szakon gépészeti mechatronika, valamint Ipar 4.0 specializációk létesítése és Szombathely képzési helyen, magyar nyelvű, nappali munkarendű képzésben a 2022/2023. tanév I. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXCIX/2021. (XI. 15.) Szen. sz. határozat gépészmérnöki mesterképzési szak TDK Hungary Components Kft. együttműködő partnerrel duális képzésben, Szombathely képzési helyen, angol nyelvű képzésben a 2021/2022. tanév II. félévétől történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CC/2021. (XI. 15.) Szen. sz. határozat tantervek módosításának jóváhagyásáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról a XXXII/2021. (XI.5.) OKT sz. állásfoglalás alapján a 2022/2023. tanévtől a keleti nyelvek és kultúrák alapképzési szak kelet-ázsiai kultúrák diszciplináris minor, a keleti nyelvek és kultúrák alapképzési szak koreai diszciplináris minor, valamint a keleti nyelvek és kultúrák alapképzési szak koreai szakirány esetében

A Szenátus 2021. december 13-i, videokonferencia útján tartott rendes ülésen, valamint a 2021. december 14. és 15. napja között megtartott titkos elektronikus szavazáson meghozott határozatai

  • CCI/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat a Képzési Szabályzat elfogadásáról és a Szervezeti és Működési Rend kapcsolódó módosításáról
  • CCII/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az Iratkezelési Szabályzat függeléke, az irattári terv módosításáról
  • CCIII/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Különös részének Informatikai Karra vonatkozó fejezetének módosításáról
  • CCIV/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat a Felvételi Szabályzat Informatikai Karra vonatkozó különös rendelkezéseinek módosításáról
  • CCV/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer 6. mellékletét képező Egyetemi Doktori Szabályzat és a Szervezeti és Működési Rend 12. mellékletét képező, 2016. augusztus 31-ig hatályos Egyetemi Doktori Szabályzat módosításáról
  • CCVI/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer 6. mellékletét képező Egyetemi Doktori Szabályzat és a Szervezeti és Működési Rend 12. mellékletét képező, 2016. augusztus 31-ig hatályos Egyetemi Doktori Szabályzat 1. számú melléklete módosításáról
  • CCVII/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyakorlóiskolában 2021-ben érettségizett tanulók jelentkezési és felvételi eredményeiről készült jelentés elfogadásáról
  • CCVIII/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2021-es jelentkezési és felvételi adatairól készült jelentés elfogadásáról
  • CCIX/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat geoinformatika mesterképzési szak – 2023/2024. tanév I. félévétől, Budapest képzési helyen, angol nyelvű, nappali munkarendű képzésben történő – indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CCX/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatára vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról
  • CCXI/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzat Alapszabálya módosításának jóváhagyásáról
  • CCXII/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Jean-Pierre Goudaillier, a Sorbonne (Université Paris Descartes) nyugalmazott nyelvészprofesszora részére
  • CCXIII/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Christoph Grabenwarter, a Bécsi Gazdasági Egyetem egyetemi tanára részére
  • CCXIV/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Dr. Hunyady György, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar professor emeritusa részére
  • CCXV/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Evangelos Livieratos, a Szaloniki Arisztotelész Egyetem professor emeritusa részére
  • CCXVI/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Francisco Marco Simón, a Zaragozai Egyetem professor emeritusa részére
  • CCXVII/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Csetverikov Dmitrij egyetemi tanár részére az Informatikai Karon
  • CCXVIII/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Erdődy Gábor egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CCXIX/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Komlósiné Knipf Erzsébet egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CCXX/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Dr. Bondár István részére a Természettudományi Karon
  • CCXXI/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Dr. Tóth Krisztina részére a Bölcsészettudományi Karon
  • CCXXII/2021. (XII. 15.) Szen. sz. határozat Dr. Nguyen Luu Lan Anh egyetemi tanárnak az Egyetemi Doktori Tanács póttagjává megválasztásáról

2021.01.27.