2024 tavasza óta vezetem az ELTE Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozási Osztályát, emellett szakértőként felsőoktatási oktatásfejlesztéssel, digitális tanulási környezetek pedagógiai alkalmazásával és az oktatói szakmai fejlődés támogatásával foglalkozom. Korábban más felsőoktatási intézményben is dolgoztam e-learning szakértőként, emellett számos hazai és nemzetközi pedagógusképzésben és -továbbképzésben vettem részt tananyagfejlesztőként, mentorként, kurzustervezőként és trénerként.
Szakmai munkámban a hallgatóközpontú, tanulási eredményekre épülő kurzustervezésből indulok ki. Kiemelten foglalkozom az aktív tanulást támogató pedagógiai megoldásokkal, az értékelés és visszajelzés tervezésével, az online és blended tanulási környezetek kialakításával, az LMS-rendszerek pedagógiai alkalmazásával, valamint a mesterséges intelligencia tudatos és értékteremtő oktatási használatával.
Munkámban az oktatói igények és a mindennapi oktatási helyzetek jelentik a kiindulópontot. Fontosnak tartom, hogy az oktatásfejlesztési támogatás valódi problémákra reagáljon, és olyan megoldások szülessenek, amelyek szakmailag megalapozottak, ugyanakkor az oktatók számára reálisan és fenntarthatóan alkalmazhatók. Egy-egy konkrét kurzus vagy oktatási probléma fejlesztésétől az intézményi szintű programok kialakításáig dolgozom oktatókkal és oktatói közösségekkel.
Az oktatásfejlesztést alapvetően közös munkának tekintem. Az eredmények mögött szakértők, oktatásfejlesztők, e-learninggel, képzésszervezéssel és ügyféltámogatással foglalkozó munkatársak, oktatói közösségek és számos szakmai együttműködés áll. Vezetőként is a kölcsönös bizalomra, a nyitott szakmai párbeszédre és a közös felelősségvállalásra épülő működésben hiszek, függetlenül attól, hogy egy együttműködésben milyen szervezeti szerepből veszünk részt. Fontosnak tartom olyan szakmai környezet kialakítását és működtetését, amelyben a különböző tudások, nézőpontok és tapasztalatok egymást erősítve járulhatnak hozzá az ELTE oktatásának folyamatos megújulásához és minőségének továbbfejlesztéséhez.