A 2015. évi DPR felmérés főnyereményeinek nyertesei
Az ELTE azon hallgatói és végzettjei, akik részt vettek a Diplomás Pályakövetési Rendszer keretében, az egyetem hallgatói és diplomásai körében lebonyolított felmérésében, nem csupán segítették a Minőségügyi Iroda által végzett kutatást, de megnyerhették a kisorsolásra váró három ajándékcsomag egyikét is.
A három szerencsés nyertes közül ketten az ELTE korábbi hallgatói közül kerültek ki, míg egyikük jelenleg is Egyetemünk hallgatója.
- Az 1. fődíj nyertese Páli Dániel jelenleg az ELTE IK másodéves hallgatója programtervező informatikus (Bsc) szakon. A későbbiekben, az alapképzés elvégzése után mesterképzésen szeretné folytatni tanulmányait. Karrierjét informatikusként képzeli el, elsősorban programtervezéssel, valamint mobil applikációk fejlesztésével szeretne foglalkozni a jövőben.
- A 2. fődíjat egy korábbi hallgatónk Kovács Ramóna nyerte, aki két évvel ezelőtt végzett az ELTE BTK koreanisztika mesterszakán. A diplomája megszerzése óta nyelvoktatóként tevékenykedik, többek között cégeknek tart koreai nyelvoktatást. A következő fél év során egy ösztöndíjprogram keretében Koreában fog élni és tanulni, doktori képzési program indulása esetén azonban itthon is szívesen folytatná tanulmányait.
- A nyereményjáték 3. fődíjának nyertese szintén egy volt hallgatónk, Csiki József Attila, aki 2013-ban szerezte meg diplomáját az ELTE BTK még osztatlan képzési formájú régészet szakán. Már a tanulmányai alatt, illetve mellett is ásatásokon dolgozott, diplomája megszerzését követően egy ideig a Nemzeti Múzeum alkalmazásában állt. Jelenleg a Fejér Megyei Kormányhivatalnál dolgozik mint régészeti-felügyelő, de a jövőben szívesen visszatérne a terepre dolgozni.