Csatlakozás a nagy nemzetközi asztrofizikai megfigyelő projektekhez

2015.12.17.
Csatlakozás a nagy nemzetközi asztrofizikai megfigyelő projektekhez
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet a „Nemzetközi együttműködéssel megvalósuló alap és ipari kutatási, valamint Infokommunikációs technológiai fejlesztési projektek támogatására a Közép-magyarországi régióban” című felhívás keretében kapott támogatást 2013 áprilisában az ASTRO-ICT projekt megvalósítására, amely 2013. május 1. és 2015. október 31. között megtörtént. A projekt segítségével az ELTE Atomfizikai Tanszék kutatóinak sikerült csatlakozni mind a „Panoramic Survey Telescope and Rapid Response System” (Pan-STARRS), mind a „Large Synoptic Survey Telescope” (LSST) nemzetközi asztrofizikai megfigyelő nagyprojekthez.

A Pan-STARRS adatainak feldolgozása során a galaxisok eloszlásában az ELTE kutatói által talált nagyméretű struktúra (szuperlyuk) egy olyan felfedezés, amely a Pan-STARRS kollaboráció által elért eredmények közül is kiemelkedik. A felfedezésről a New Scientist folyóirat a címlapján számolt be.

Az ELTE kutatói az LSST aktív részesei lettek és Frei Zsolt projektvezető 2013 őszén szervezője volt az LSST első európai konferenciájának Cambridge-ben. A LIGO-ban való részvételük 2007 óta folyamatos és ennek a KTIA (Kutatási és technológiai Innovációs Alap) projektnek a futamideje alatt sikerült a LIGO mindkét obszervatóriumában (Livingston, Louisiana állam, és Hanford, Washington állam, USA) az általuk fejlesztett műszereket beszerelni. A LIGO 2015 második felében, az átépítést követően sokkal érzékenyebb üzemmódban kezdte újra az adatgyűjtést, amelynek következményeként a közeljövőben remélhetőleg várható a gravitációs hullámok felfedezése.

A KTIA támogatása biztosította, hogy a konzorcium részese lehessen a felfedezésnek. A csoportépítés sikerét jelzi, hogy Frei Zsolt projektvezető korábbi doktorandusz hallgatója, Kocsis Bence az USA-ból ERC Starting Granttel tért haza 2015 őszén. A csoporthoz 2014-ben külföldi posztdoktori ösztöndíjas is csatlakozott az MTA posztdoktori programjának keretében.