Pályázati felhívás

Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás: Hallgatói pótpályázati felhívás a 2024/2025-ös tavaszi félévre

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pótpályázatot hirdet a 2024/2025-ös tanév tavaszi félévére rövid és hosszú távú, tanulmányi célú hallgatói mobilitás megvalósítására. A pályázatok leadási határideje 2024. szeptember 17.

A FELHÍVÁS CÉLJA

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás programban való részvétel a pályázaton nyertes hallgatóknak lehetőséget ad arra, hogy ún. partnerországokban (pl. Egyesült Királyság, Svájc, Gibraltár valamint további EU-n kívüli országok) lévő partneregyetemeinken részképzésben, illetve rövid távú doktori mobilitásban vegyenek részt a felhívásban szereplő további információk szerint. Mobilitás minden esetben csak azokban a partnerintézményekben valósítható meg, melyekkel az ELTE-nek a mobilitás kezdetekor van érvényes szerződése. 

Jelen felhívás keretében az alábbi mobilitástípusokra lehet pályázni:

  1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba (Egyesült Királyság, Svájc, Gibraltár)
  2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba (Egyesült Királyság, Svájc, Gibraltár)
  3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás távoli partnerországba
  4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba

Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a jelen felhívásban meghirdetett mobilitásokra kizárólag a partnerségekben résztvevő tanszékek/intézetek hallgatói pályázhatnak. Bővebb információt alább, az egyes mobilitástípusok bemutatásánál találnak.

Esélyegyenlőségi kiegészítő támogatásra 2024. október 16-tól november 6-ig lehet pályázatot benyújtani az itt ismertetett módon

Párhuzamosan benyújtott pályázatok rangsorolása

Amennyiben Ön a jelen pályázati időszakban több Erasmus-program keretében is nyújt be részképzésre (hosszú távú tanulmányi mobilitás) pályázatot, úgy a jelentkezések rangsorolása a következők szerint alakul:

  1. Erasmus+ minden tématerületre érvényes keretmegállapodás
  2. Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás
  3. Erasmus+ Európán belüli mobilitási program

Ez azt jelenti, hogy ha pl. mindhárom fenti kategóriában nyújt be pályázatot, és az Erasmus+ minden tématerületre érvényes keretmegállapodás kategóriában nyer, a többi, tavaszi félévre szóló részképzés pályázatát lemondottnak tekintjük. (Ugyanez az eljárás lesz érvényes, ha csak az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás programban és az Erasmus+ Európán belüli programban pályázik egyszerre, stb.)

Megpályázható mobilitások

1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, kutatás, a szakdolgozat elkészítése lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat az ELTE elfogadja, és a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum ECTS kreditek száma: 20.

PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

ERASMUS+ ESÉLYEGYENLŐSÉGI TÁMOGATÁS PÁLYÁZHATÓ?

ZÖLD UTAZÁSI TÁMOGATÁS PÁLYÁZHATÓ?

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság

Middlesex University

Állam- és Jogtudományi Kar

kari szinten (kriminológia képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

igen

igen

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Manchester

Állam- és Jogtudományi Kar

kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 2 BA hallgató

tavasz

igen

igen

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Sheffield

Állam- és Jogtudományi Kar

kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

igen

igen

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

University of Lausanne

Állam- és Jogtudományi Kar

kari szinten (jogász és kriminológus képzés)

5 hónap / 2 MA vagy PhD hallgató

tavasz

igen

igen

Dr. Győry Csaba

Mobilitási lehetőségek Svájcba az Erasmus+ programon kívül - „Swiss-European Mobility Programme” (SEMP)

Svájc 2014 óta nem vesz részt az Európán belüli Erasmus+ programban, azt a svájci állam ösztöndíjprogramja, a „Swiss-European Mobility Programme” (SEMP) váltotta fel, mely lehetőséget biztosít arra, hogy az ELTE hallgatói svájci partneregyetemeken részképzésben vegyenek részt. Az ELTE jelen felhívásban pályázható SEMP partneregyetemei az itt elérhető partnerlistában (elérhető IDE kattintva) találhatók.

Pályázni ezekhez a partnerekhez a jelen pályázati felhívásban részletezett módon lehetséges, de a nominálást követően a nyertes hallgató ösztöndíját nem az ELTE-től, hanem a svájci fogadó intézménytől fogja kapni, melynek összege átlagosan szemeszterenként 2300 CHF (kb. 2443 EUR). A SEMP mobilitás időtartama min. 91 nap, max. 12 hónap lehet, illetve minden hallgatói képzési szintenként - hasonlóan az Erasmus+ program szabályaihoz - összesen max. 12 hónapra nyerhet el SEMP mobilitást (pl. 2 x 6 hónapos mobilitásra). Figyelem! SEMP ösztöndíj mellé nem pályázható Erasmus+ kiegészítő támogatás!

SEMP ösztöndíjat nyert hallgatók a fogadóegyetem előírásai alapján készítik el a kiutazásukhoz, illetve az ösztöndíjukhoz szükséges dokumentációt.
A nyertes hallgatók kari Erasmus+ koordinátoruknak a következő dokumentumokat nyújtják a mobilitás rögzítéséhez, illetve tanulmányaik elismertetéséhez:
- Kiutazás előtt:
 > Learning Agreement (LA) before mobility, melyben a hallgató megegyezik küldő szakmai koordinátorával és a külföldi partnerintézménnyel a külföldön végzendő tanulmányokról.
Mobilitás alatt:
 > A kinti koordinátorral aláíratott Certificate of Arrival/Registration dokumentum, a mobilitás megkezdését követő 30 napon belül.
 > Learning Agreement (LA) during the mobility. A dokumentum leadása mindenki számára kötelező az általános kreditelismertetési eljárásrendben megjelölt határidőig, akinél az LA before mobility részben megadott tárgyakhoz képest változás történt. A dokumentumban csak a törölt, illetve a hozzáadott tárgyakat kell jelezni.
Mobilitás zárása:
 > Időtartam igazolás (Certificate of Attendance)
 > Transcript of Records – nincs sablonja, a fogadóegyetem állítja ki, tartalmazza a hallgatónak a fogadó intézményben elvégzett minden kurzusát és azok kreditértékét.

2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba

Rövid távú mobilitásra kizárólag PhD-hallgatók pályázhatnak kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlaton való részvétel céljával. Konferencián való részvétel az Erasmus-programban nem támogatható!

  • pályázható időtartam: az alábbi táblázatban partnerségenként jelzett maximum időtartam mellett minimum 5 nap
  • ösztöndíj összege: 79 EUR/nap a 14. napig, 56 EUR/nap a 15. naptól
  • utazási támogatás: nem elérhető
  • az elnyert időtartamból max. 2 nap felhasználható ösztöndíjösszeggel támogatott utazási napként
  • kiegészítő támogatások, zöld utazási támogatás igényelhető 

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

A MEGVALÓSÍTÁS IDŐSZAKA

ERASMUS+ ESÉLYEGYENLŐSÉGI TÁMOGATÁS PÁLYÁZHATÓ?

ZÖLD UTAZÁSI TÁMOGATÁS PÁLYÁZHATÓ?

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság

Middlesex University

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

14 nap / 1 hallgató

tavasz

igen

igen

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Bristol

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 nap/ 1 hallgató

tavasz

igen

igen

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Bern

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

14 nap / 1 hallgató

tavasz

igen

igen

Dr. Győry Csaba

Svájc

University of Lausanne

Állam- és Jogtudományi Kar

Jog- és Társadalomelméleti Tanszék

14 nap / 1 hallgató

tavasz

igen

igen

Dr. Rozsnyai Krisztina

3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás távoli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, a szakdolgozat elkészítése, doktori kutatás lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat a hazai intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum ECTS kreditek száma: 20.

PhD hallgatóknak nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

TÁVOLSÁG UTAZÁSI TÁMOGATÁS
0 – 99 km 20 €
100 – 499 km

180 €
(zöld utazás esetén 210 €)

500 – 1 999 km 275 €
(zöld utazás esetén 320 €)
2 000 – 2 999 km 360 €
3 000 – 3 999 km 530 €
4 000 – 7 999 km 820 €
8 000 – 19 999 km 1 500 €

Mobilitás az alábbi partneregyetemeken, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg. 

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

Erasmus+ esélyegyenlőségi támogatás pályázható?

zöld utazási támogatás pályázható?

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Bosznia-Hercegovina

University of Sarajevo

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

5 hónap / 1 BA és/vagy MA, és/vagy PhD hallgató

tavasz

nem

igen

 Dr. Körmendi Tamás

Brazília

PUC Minas Gerais

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA vagy PhD hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Hoffman István

Kína

Peking University

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet / Ókortörténeti tanszék

4 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató

tavasz

nem

nem

Dr. Kató Péter

Marokkó

University of Cadi Ayyad

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

5 hónap / 1 PhD hallgató

tavasz

nem

nem

Dr. Körmendi Tamás

Marokkó

University of Cadi Ayyad

Bölcsészettudományi Kar

Francia Tanszék

2 hónap / 2 PhD hallgató

tavasz

nem

nem

Dr. Palágyi Tivadar, Dr. Szabó Dávid

Mexikó

Universidad Nacional Autónoma de México (UNAM)

Természettudományi Kar

Geometriai Tanszék

5 hónap / 1 MA hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Kiss György

Montenegró

University of Montenegro

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

5 hónap / 1 BA, MA vagy PhD hallgató

tavasz

nem

igen

Dr. Körmendi Tamás

Tanzánia

University of Dar es Salaam

Társadalomtudomány Kar

Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézet

4 hónap / 1 MA hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Soltész Béla

Thaiföld

Sukhothai Thammathirat Open University

Bölcsészettudományi Kar

Könyvtár és Információtudományi Intézet

3 hónap / 1 PhD hallgató

tavasz

nem

nem

Dr. Bella Katalin, Ráczné Radó Rita

4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba

Rövidtávú mobilitásban kizárólag PhD-hallgatók vehetnek részt kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlat céljával. Konferencián való részvétel az Erasmus-programban nem támogatható!

  • pályázható időtartam: min. 5, max. 30 nap az alábbi táblázatban partnerségenként megadott maximum időtartam függvényében
  • ösztöndíj összege: 79 EUR/nap a 14. napig, 56 EUR/nap a 15. naptól // Az ösztöndíj összege a következő úticélokra alacsonyabb (70 EUR/nap a 14. napig, 50 EUR/nap a 15-30. nap között): Kína, Mongólia, Ukrajna
  • utazási támogatás a fenti táblázat alapján
  • az elnyert időtartamból max. 2 nap felhasználható ösztöndíjösszeggel támogatott utazási napként
  • kiegészítő támogatások, zöld utazási támogatás igényelhető a táblázatban jelölt partnerségekben.

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett maximális időtartamban valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM per fő / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

erasmus+ esélyegyenlőségi támogatás pályázható?

zöld utazás pályázható?

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok

Indiana University Maurer School of Law

Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Jogi Tanszék

30 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Rozsnyai Krisztina

Chile

Pontifica Universidad Católica de Chile

Természettudományi Kar

Természetföldrajzi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Nagy Balázs

Dél-Korea

Seoul National University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Csereklye Erzsébet

Egyiptom

Cairo University

Bölcsészettudományi Kar

Ókortudományi Intézet

14 nap / 3 PhD hallgató

tavasz

nem

nem

Dr. Ferenczi Attila, Dr. Kozák Dániel

Japán

University of Tokyo

Informatikai Kar

Informatikatudományi Intézet

30 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Zsók Viktória

Kína

Northeast Normal University

Bölcsészettudományi Kar

Ókortörténeti Tanszék,

Ókortudományi Intézet

10 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

nem

nem

Dr. Kató Péter

Marokkó

University of Cadi Ayyad

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

30 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

nem

nem

Dr. Körmendi Tamás

Mexikó

Universidad Nacional Autónoma de México (UNAM)

Természettudományi Kar

Geometriai Tanszék

15 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Kiss György

Mongólia

National University of Mongolia

Bölcsészettudományi Kar

Mongol és Belső-Ázsiai Tanszék

20 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Birtalan Ágnes

Montenegró

University of Montenegro

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

30 nap / 3 PhD hallgató

tavasz

igen

igen

Dr. Körmendi Tamás

Mozambik

Universidade Eduardo Mondlane

Bölcsészettudományi Kar

Portugál Tanszék

30 nap / 2 PhD hallgató

tavasz

igen

nem

Urbán Bálint

Örményország

Yerevan State University

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

30 nap / 3 PhD hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Körmendi Tamás

Tanzánia

University of Dar es Salaam

Társadalomtudományi Kar

Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézet

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Soltész Béla

Thaiföld

Sukhothai Thammathirat Open University

Bölcsészettudományi Kar

Könyvtár és Információtudományi Intézet

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

igen

nem

Dr. Bella Katalin, Ráczné Radó Rita

Ukrajna

Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian College of Higher Education

Bölcsészettudományi Kar

Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék

5 nap / 4 PhD hallgató

tavasz

nem

igen

Dr. Varga Zsuzsanna

A mobilitás teljesítésének feltételei

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás keretében külföldön teljesítő hallgatók

  • a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
  • a mobilitás ideje alatt itthon is beiratkozott, aktív hallgatók, akik esetleges itthoni tandíjukat kifizetik, és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
  • féléváthallgatás esetén külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják. A két együttműködő intézmény a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen. BA és MA hallgatók esetében minimum 20 ECTS kredit elvégzése kötelező, az ezen túl az egyes szakokra vonatkozó, a partnerintézményben teljesítendő minimum kreditszámot vagy tanegységszámot a szakfelelősök határozzák meg, ezt a kari/intézeti/tanszéki felhívásban közzéteszik. PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében, ez esetben irányukban nincsen minimum kreditelvárás.
  • A partneregyetemen elvégzett kurzusokat kötelező vagy szabadon választható tantárgyként ismeri el az Egyetem. A vonatkozó elismertetési irányelvek karonként változnak, ezért érdemes már ezen a ponton egyeztetni a szakmai koordinátorral, illetve kari nemzetközi irodával

További információk a tanulmányok tervezéséről.

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?

Minden olyan ELTE-s hallgató pályázhat, aki

  • magyar állampolgársággal, regisztrációs igazolással, vagy érvényes letelepedési-, illetőleg tartózkodási engedéllyel rendelkezik (kivéve a Stipendium Hungaricum program BA és MA képzésben résztvevő ösztöndíjasait; a Stipendium Hungaricum program PhD ösztöndíjasai jelentkezhetnek rövid doktori mobilitásra);
  • alapképzésben résztvevő hallgatóként a tervezett kiutazásakor már legalább két félévet elvégezett (speciális kari szabályoknak megfelelően ez lehet több mint két félév is);
  • abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezi, hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az ELTE-n;
  • megfelel az adott karon/tanszéken meghirdetett pályázati követelményeknek is;
  • az oktatás nyelvéből/nyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó)

Szakmai gyakorlat esetén

  • Az utolsó félévükben Erasmus+ részképzésen/tanulmányok ideje alatt végzett szakmai gyakorlaton részt vevő hallgatók: A mobilitás az utolsó félév vizsgaidőszakának utolsó napjáig tarthat, azonban a mobilitás beismertetésének még az abszolválás előtt meg kell történnie.
  • A frissen diplomát szerzett/abszolvált hallgatók is részt vehetnek szakmai gyakorlaton a végzésük utáni évben. Ebben az esetben a pályázatot már végzésük évében, addig nyújthatják be, amíg aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.
  • A tanárasszisztensi mobilitási tevékenység is szakmai gyakorlatnak tekintendő (karspecifikus).
  • Szakmai gyakorlatra akár már a felsőoktatási tanulmányok első évében is lehet utazni (kari kivételek lehetnek).

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb összesen 12 hónapra (osztatlan képzésben 24 hónapra) kaphat Erasmus-státuszt képzési szintenként (ebbe a részképzés és szakmai gyakorlat egyaránt beleszámít, akkor is, ha zero grant (label) mobilitás!). Ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus-részképzésben és/vagy szakmai gyakorlaton, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus-időkeretet, akkor újra pályázhat. 

A pályázás menete

Minden mobilitástípusra az alábbi dokumentumok benyújtásával lehet pályázni:

  1. Pályázati űrlap és mellékletei
    1.1. pályázati űrlap Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás ösztöndíj esetén (szövegszerkesztővel hiánytalanul kitöltve, AVDH hitelesítéssel, digitális aláírással, vagy papír alapú aláírással ellátva) ÉS az ezt kiegészítő támogatási nyilatkozat (a szakmai koordinátor által kitöltve, általa és a tanszékvezető által aláírva)
    1.2. pályázati űrlap SEMP ösztöndíj esetén (szövegszerkesztővel hiánytalanul kitöltve, AVDH hitelesítéssel, digitális aláírással, vagy papír alapú aláírással ellátva) és mellékletei:önéletrajz (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  2. motivációs levél és tanulmányi terv (magyarul és az elvárt idegen nyelven) -- Útmutató a motivációs levél megírásához
  3. az utolsó két félév osztályzatai magyarul és angolul (Neptunból letöltve megfelelő) -- Útmutató a leckekönyv letöltéséhez
  4. diploma másolata magyarul és angolul (amennyiben a pályázó mester- vagy doktori képzésben vesz részt);
  5. az elvárt nyelvtudást igazoló dokumentum (nyelvvizsgabizonyítvány hiányában az adott tanszék/intézet is igazolhatja -- írásban, a tanszékvezető/intézetigazgató aláírásával -- a meglévő nyelvtudást);
  6. ha nem magyar állampolgár, letelepedési vagy tartózkodási engedély, illetve menekültstátuszt igazoló okmány másolata;
  7. további, a kar/intézet/tanszék által kívánt mellékletek.

A pályázati anyagok összeállításakor vegyék figyelembe, hogy az idegen nyelven bekért dokumentumokat a partnerintézménynek továbbítjuk a nominálási folyamat részeként. Ezek tehát legfőképp arra szolgálnak, hogy a leendő fogadó intézményben megismerjék Önöket.

Minden dokumentum digitális formában (Word- vagy Pdf-fájlként) adandó be. Kérjük, hogy a fájlokat az alábbi formában nevezzék el: Vezetéknév Keresztnév_[dokumentum típusa magyarul]; Keresztnév Vezetéknév_[type of document in English] (pl. Minta Márton_Motivációs levél; Marton Minta_Letter of motivation). Hiányos, a feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan, vagy kézzel írt pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

A pályázat előkészítése során ellenőrizze a partneregyetem(ek) honlapján a kurzuskínálatot, tájékozódjon arról, hogy milyen nyelven és milyen képzési szinten (alap-, vagy mesterképzés) hirdetnek kurzusokat. A pályázatról, a partnerintézményekben folyó képzésekről bővebb információt a szakmai és/vagy a kari koordinátorok adnak.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS AZ ELBÍRÁLÁS MENETE

A pályázatok benyújtása

A 2024/2025-ös tanév tanévre szóló pályázatokat az esetleges kari/intézeti/tanszéki sajátosságoknak megfelelően 2024. szeptember 17-ig lehet benyújtani a kari nemzetközi irodáknak (a BTK-n a szakmai koordinátornak!). A szakmai koordinátor a pályázatról tett javaslatát eljuttatja az intézeti vagy kari bíráló bizottságnak. A karok nemzetközi irodái az elbírált pályázatokat a kari döntéssel együtt továbbítják az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztálya (ENPO) munkatársai számára legkésőbb 2024. október 3-ig.

A bírálat szempontjai

A pályázatok elbírálásának általános szempontjai (nem prioritás szerint, a kari szabályozás alapján további szempontok is adódhatnak):

  • szaknyelvi ismeret;
  • tanulmányi eredmény;
  • szakmai tájékozottság és aktivitás;
  • kiválóság vagy egyéb jelentős szakmai teljesítmény;
  • Hallgatói Önkormányzatban vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység;
  • beérkező Erasmus-hallgatók mentori feladatainak ellátása, vállalása.

A pályázatok elbírálása

A karok által felterjesztett pályázók mobilitásának pénzügyi támogatásáról a HOMB (Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság) 2024. október 29-én hoz döntést. A hallgatók fogadásáról pedig a partneregyetemek döntenek a nominálási eljárás keretében legkésőbb várhatóan 2024. október végéig. 

A pályázaton megfelelt, de ösztöndíjban nem részesülő hallgatók tartaléklistára kerülnek, illetve a partnerintézmény beleegyezése esetén önfinanszírozóként kezdhetik meg a külföldi mobilitási tevékenységet.

Eredményhirdetés

A HOMB-szavazás alapján Erasmus-támogatásban részesülő pályázók e-mailben kapnak értesítést előreláthatóan 2024. november elején. A karok által felterjesztett hallgatók a HOMB-döntés előtti nominálási határidőig feltételesen nominálandók.

A pályázatok elkészítésével kapcsolatos szakmai kérdésekben a szakmai és kari koordinátorok állnak rendelkezésükre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ ERASMUS+ PROGRAMRÓL

Európai Bizottság
Tempus Közalapítvány

Pályázati felhívás a 2024/2025-ös tanévre

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot hirdet a 2024/2025-ös tanévre rövid és hosszú távú, tanulmányi célú hallgatói mobilitás, valamint szakmai gyakorlat megvalósítására. A pályázatok leadási határideje 2024. február 29.

A FELHÍVÁS CÉLJA

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás programban való részvétel a pályázaton nyertes hallgatóknak lehetőséget ad arra, hogy az Erasmus-programban közvetlenül részt nem vevő, ún. partnerországokban (pl. Nagy-Britannia, Svájc, valamint további EU-n kívüli országok) lévő partneregyetemeinken részképzésben, rövid távú doktori mobilitásban, illetve szakmai gyakorlaton vegyenek részt a felhívásban szereplő további információk szerint. Mobilitás minden esetben csak azokban a partnerintézményekben valósítható meg, melyekkel az ELTE-nek a mobilitás kezdetekor van érvényes szerződése. 

Jelen felhívás keretében az alábbi mobilitástípusokra lehet pályázni:

  1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba (Nagy-Britannia, Svájc)
  2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba (Nagy-Britannia, Svájc)
  3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás távoli partnerországba
  4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba
  5. Szakmai gyakorlat távoli partnerországba

Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a jelen felhívásban meghirdetett mobilitásokra kizárólag a partnerségekben résztvevő tanszékek/intézetek hallgatói pályázhatnak. Bővebb információt alább, az egyes mobilitástípusok bemutatásánál találnak.

Párhuzamosan benyújtott pályázatok rangsorolása

Amennyiben Ön a jelen pályázati időszakban több Erasmus-program keretében is nyújt be részképzésre (hosszú távú tanulmányi mobilitás) pályázatot, úgy a jelentkezések rangsorolása a következők szerint alakul:

  1. Erasmus+ minden tématerületre érvényes keretmegállapodás
  2. Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás
  3. Erasmus+ Európán belüli mobilitási program

Ez azt jelenti, hogy ha pl. mindhárom fenti kategóriában nyújt be pályázatot, és az Erasmus+ minden tématerületre érvényes keretmegállapodás kategóriában nyer, a többi, tavaszi félévre szóló részképzés pályázatát lemondottnak tekintjük. (Ugyanez az eljárás lesz érvényes, ha csak az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás programban és az Erasmus+ Európán belüli programban pályázik egyszerre stb.)

Megpályázható mobilitások

1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, kutatás, a szakdolgozat elkészítése lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat az ELTE elfogadja, és a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum ECTS kreditek száma: 20.

PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

  • pályázható időtartam: 1 szemeszter az alábbi táblázatban feltüntetettek szerint
  • ösztöndíj összege: 600 EUR/hó
  • utazási támogatás nem elérhető
  • kiegészítő támogatások, zöld utazási támogatás igényelhető (Esélyegyenlőségi támogatási pályázat 2024. április 16-tól, fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő támogatás pályázata 2024 márciusától érhető el.)

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság Middlesex University Állam- és Jogtudományi Kar Kari szinten (kriminológia képzés) 5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató ősz/tavasz Dr. Rozsnyai Krisztina
Egyesült Királyság Stranmillis University College Tanító- és Óvóképző Kar Kari szinten 5 hónap / 2 BA hallgató ősz/tavasz Romanoczki Ildikó

Egyesült Királyság

University College London

Bölcsészettudományi Kar

Ókortudományi Intézet

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Bolonyai Gábor

Egyesült Királyság

University of Bristol

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

10 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság University of Manchester Állam- és Jogtudományi Kar Kari szinten (jogász képzés) 5 hónap / 2 BA és/vagy MA hallgató ősz/tavasz Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Sheffield

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 2 BA és/vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Warwick

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

9 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Bern

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Univesity of Friburg

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc University of Lausanne Állam- és Jogtudományi Kar Kari szinten (jogász és kriminológus képzés) 5 hónap / 2 MA vagy PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Győry Csaba

Svájc

Universität Zürich

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 2 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba

Rövid távú mobilitásra kizárólag PhD-hallgatók pályázhatnak kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlaton való részvétel céljával. Konferencián való részvétel az Erasmus-programban nem támogatható!

  • pályázható időtartam: az alábbi táblázatban partnerségenként jelzett maximum időtartam mellett minimum 5 nap
  • ösztöndíj összege: 79 EUR/nap a 14. napig, 56 EUR/nap a 15. naptól
  • utazási támogatás: nem elérhető
  • az elnyert időtartamból max. 2 nap felhasználható ösztöndíjösszeggel támogatott utazási napként
  • kiegészítő támogatások, zöld utazási támogatás igényelhető (Esélyegyenlőségi támogatási pályázat 2024. április 16-tól, fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő támogatás pályázata 2024 márciusától érhető el.)

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság

Aberystwyth University

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

megvalósítási időszak: 2024.05.01-2024.09.30.

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

Middlesex University

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság University of Bristol Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék 5 nap / 1 PhD hallgató megvalósítási időszak: 2024.05.01-2024.09.30. Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Bristol

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc Universität Bern Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék 14 nap / 1 PhD hallgató megvalósítási időszak: 2024.05.01-2024.09.30 Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Bern

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Luzern

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

megvalósítási időszak: 2024.05.01-2024.09.30

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc University of Lausanne Állam- és Jogtudományi Kar Jog- és Társadalomelméleti Tanszék 14 nap / 2 hallgató ősz/tavasz Dr. Győry Csaba

Svájc

Universität Zürich

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

megvalósítási időszak: 2024.05.01-2024.09.30

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás távoli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, a szakdolgozat elkészítése, doktori kutatás lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat a hazai intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum ECTS kreditek száma: 20.

PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

  • pályázható időtartam: 1 szemeszter az alábbi táblázatban feltüntetettek szerint
  • ösztöndíj összege: 700 EUR/hó
  • kiegészítő támogatások, zöld utazási támogatás igényelhető a csillaggal (*) megjelelölt partnerségekben (Esélyegyenlőségi támogatási pályázat 2024. április 16-tól, fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő támogatás pályázata 2024 márciusától érhető el.)
  • utazási támogatás (egyszeri támogatás, a küldő és a fogadó intézmény székhelye között légvonalban, az Európai Bizottság kalkulátorával számolt távolság alapján)
TÁVOLSÁG UTAZÁSI TÁMOGATÁS
0 – 99 km 20 €
100 – 499 km

180 €
(zöld utazás esetén 210 €)

500 – 1 999 km 275 €
(zöld utazás esetén 320 €
2 000 – 2 999 km 360 €
3 000 – 3 999 km 530 €
4 000 – 7 999 km 820 €
8 000 – 19 999 km 1 500 €

Mobilitás az alábbi partneregyetemeken, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg. 

Erasmus+ kiegészítő támogatás csak az alább csillaggal (*) jelölt partnerországokban meghirdetett mobilitások mellé pályázható. A többi mobilitáshoz csak a következő kiegészítő támogatások pályázhatók: EHÖK Erasmus+ Start Ösztöndíj, valamint ELTE Alumni Alapítványi Pályázat

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok*

Indiana University Maurer School of Law

Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Jogi Tanszék

4 hónap / 3 MA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Argentína*

Universidad de Buenos Aires

Bölcsészettudományi Kar

Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék

5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Mercédesz Kutasy

Bosznia-Hercegovina

University of Sarajevo

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

5 hónap / 2 BA és/vagy MA, és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

 Dr. Körmendi Tamás

Brazília*

PUC Minas Gerais

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Hoffman István

Dél-Korea* Dankook University Informatikai Kar Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék 3 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Zsók Viktória
Kína* China University of Political Science and Law (CUPL) Állam- és Jogtudományi Kar Kari szinten (jogász képzés) 5 hónap / 2 BA vagy MA vagy PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Rozsnyai Krisztina
Kína Peking University Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet / Ókortörténeti tanszék 4 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Kató Péter
Marokkó University of Cadi Ayyad Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet/ Történelem Segédtudományai Tanszék 5 hónap / 1 PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Körmendi Tamás
Marokkó University of Cadi Ayyad Bölcsészettudományi Kar Romanisztikai Intézet / Francia Tanszék 2 hónap / 2 PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Palágyi Tivadar, Dr. Szabó Dávid

Mongólia

National University of Mongolia

Bölcsészettudományi Kar

Mongol és Belső-Ázsiai Tanszék

4 hónap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Birtalan Ágnes

Montenegró University of Montenegro Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet 5 hónap / 1 BA vagy MA, vagy PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Körmendi Tamás

Tanzánia

University of Dar es Salaam

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

3 hónap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Körmendi Tamás

Tanzánia* University of Dar es Salaam Társadalomtudomány Kar Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézet 4 hónap / 1 MA hallgató ősz/tavasz Dr. Soltész Béla

Thaiföld

Sukhothai Thammathirat Open University

Bölcsészettudományi Kar

Könyvtár és Információtudományi Intézet

3 hónap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Bella Katalin, Ráczné Radó Rita

4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba

Rövidtávú mobilitásban kizárólag PhD-hallgatók vehetnek részt kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlat céljával. Konferencián való részvétel az Erasmus-programban nem támogatható!

  • pályázható időtartam: min. 5, max. 30 nap az alábbi táblázatban partnerségenként megadott maximum időtartam függvényében
  • ösztöndíj összege: 79 EUR/nap a 14. napig, 56 EUR/nap a 15. naptól // Az ösztöndíj összege a következő úticélokra alacsonyabb (70 EUR/nap a 14. napig, 50 EUR/nap a 15-30. nap között): Georgia, India, Ukrajna
  • utazási támogatás a fenti táblázat alapján
  • az elnyert időtartamból max. 2 nap felhasználható ösztöndíjösszeggel támogatott utazási napként
  • kiegészítő támogatások, zöld utazási támogatás igényelhető a csillaggal (*) megjelelölt partnerségekben (Esélyegyenlőségi támogatási pályázat 2024. április 16-tól, fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő támogatás pályázata 2024 márciusától érhető el.)

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett maximális időtartamban valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok*

Indiana University Maurer School of Law

Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Jogi Tanszék

30 nap / 2 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Amerikai Egyesült Államok* University of Houston Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet/Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tsz. 14 nap / 1 PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Bóna Judit
Amerikai Egyesült Államok* University of Miami Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék 14 nap / 1 PhD hallgató megvalósítási időszak: 2024.05.01-2024.09.30 Dr. Erdős István

Amerikai Egyesült Államok*

University of Miami

Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Erdős István

Ausztrália

Griffith University

Chile*

Pontifica Universidad Católica de Chile

Természettudományi Kar

Természetföldrajzi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Nagy Balázs

Dél-Korea Seoul National University Pedagógiai és Pszichológiai Kar Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet 14 nap / 1 PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Csereklye Erzsébet
Egyiptom Cairo University Bölcsészettudományi Kar Ókortudományi Intézet 14 nap / 3 PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Ferenczi Attila, Dr. Kozák Dániel
Georgia Ivane Javakhishvili Tbilisi State University Természettudományi Kar Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék 30 nap / 1 PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Gyuris Ferenc
India University of Calcutta

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet 10 nap / 1 PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Gombás Judit
Irán* Gorgan University of Agricultural Sciences and Natural Resources Természettudományi Kar Természetföldrajzi Tanszék 14 nap / 1 PhD hallgató megvalósítási időszak: 2024.05.01-2024.09.30 Dr. Horváth Erzsébet

Japán*

Kyoto University

Bölcsészettudományi Kar

Filozófiai Intézet

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Kodaj Dániel

Japán University of Tokyo Informatikai Kar Informatikatudományi Intézet 30 nap / 1 PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Zsók Viktória
Kanada* University of Victoria Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék 20 nap / 1 PhD hallgató megvalósítási időszak: 2024.05.01-2024.09.30 Dr. Bodnár Eszter
Kanada* University of Victoria Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék 20 nap / 1 PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Bodnár Eszter

Marokkó

University of Cadi Ayyad

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet/ Történelem Segédtudományai Tanszék

30 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Körmendi Tamás

Montenegró

University of Montenegro

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet/ Történelem Segédtudományai Tanszék

30 nap / 3 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Körmendi Tamás

Mozambik

Universidade Eduardo Mondlane

Bölcsészettudományi Kar

Romanisztikai Intézet/ Portugál Tanszék

30 nap / 2 PhD hallgató

ősz/tavasz

Urbán Bálint

Örményország

Yerevan State University

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet/ Történelem Segédtudományai Tanszék

30 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Körmendi Tamás

Tanzánia*

University of Dar es Salaam

Társadalomtudományi Kar

Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézet

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Soltész Béla

Thaiföld Sukhothai Thammathirat Open University Bölcsészettudományi Kar Könyvtár és Információtudományi Intézet

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz Dr. Bella Katalin, Ráczné Radó Rita
Ukrajna Ferenc Rakoczi II Transcarpathian Hungarian College of Higher Education Bölcsészettudományi Kar
Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék
5 nap / 4 PhD hallgató ősz/tavasz Dr. Varga Zsuzsanna

5. Szakmai gyakorlat távoli partnerországban

A megpályázható mobilitások célja a partneregyetem által szervezett szakmai gyakorlaton való részvétel. Az szakmai gyakorlaton belül végzett tevékenységet az ELTE beszámítja a hallgató előmenetelébe. A beszámítást minden esetben a hallgató kezdeményezi. Ha az evégzett tevékenység illeszkedik a tanrendbe, kredit járhat érte, ha nem, a diplomamellékletben tünteti fel az Egyetem. Mivel a beszámítás menete egyes esetekben eltérő lehet, pályázás előtt érdeklődjön a szakfelelősénél/tanulmányi előadójánál! Az egyes szakok tanulmányi előadóit innen tudja kikeresni.

  • pályázható időtartam: min. 2 hónap (az alábbi táblázatban feltüntetett időtartamok függvényében)
  • ösztöndíj összege: 700 EUR/hó
  • kiegészítő támogatás igényelhető
  • utazási támogatás a fent megadott táblázat alapján

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Chile

Pontifica Universidad Católica de Chile

Természettudományi Kar

Természetföldrajzi Tanszék

2 hónap / 1 MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Nagy Balázs

A mobilitás teljesítésének feltételei

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás keretében külföldön teljesítő hallgatók

  • a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
  • a mobilitás ideje alatt itthon is beiratkozott, aktív hallgatók, akik esetleges itthoni tandíjukat kifizetik, és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
  • féléváthallgatás esetén külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják. A két együttműködő intézmény a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen. BA és MA hallgatók esetében minimum 20 ECTS kredit elvégzése kötelező, az ezen túl az egyes szakokra vonatkozó, a partnerintézményben teljesítendő minimum kreditszámot vagy tanegységszámot a szakfelelősök határozzák meg, ezt a kari/intézeti/tanszéki felhívásban közzéteszik. (PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében, ez esetben irányukban nincsen minimum kreditelvárás.)
  • A partneregyetemen elvégzett kurzusokat kötelező vagy szabadon választható tantárgyként ismeri el az Egyetem. A vonatkozó elismertetési irányelvek karonként változnak, ezért érdemes már ezen a ponton egyeztetni a szakmai koordinátorral, illetve kari nemzetközi irodával

További információk a tanulmányok tervezéséről.

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?

Minden olyan ELTE-s hallgató pályázhat, aki

  • magyar állampolgársággal, regisztrációs igazolással, vagy érvényes letelepedési-, illetőleg tartózkodási engedéllyel rendelkezik (kivéve a Stipendium Hungaricum program BA és MA képzésben résztvevő ösztöndíjasait);
  • alapképzésben résztvevő hallgatóként a tervezett kiutazásakor már legalább két félévet elvégezett (speciális kari szabályoknak megfelelően ez lehet több mint két félév is);
  • abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezi, hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az ELTE-n;
  • megfelel az adott karon/tanszéken meghirdetett pályázati követelményeknek is;
  • az oktatás nyelvéből/nyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó)

Szakmai gyakorlat esetén

  • Az utolsó félévükben Erasmus+ részképzésen/tanulmányok ideje alatt végzett szakmai gyakorlaton részt vevő hallgatók: A mobilitás az utolsó félév vizsgaidőszakának utolsó napjáig tarthat, azonban a mobilitás beismertetésének még az abszolválás előtt meg kell történnie.
  • A frissen diplomát szerzett/abszolvált hallgatók is részt vehetnek szakmai gyakorlaton a végzésük utáni évben. Ebben az esetben a pályázatot már végzésük évében, addig nyújthatják be, amíg aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.
  • A tanárasszisztensi mobilitási tevékenység is szakmai gyakorlatnak tekintendő (karspecifikus).
  • Szakmai gyakorlatra akár már a felsőoktatási tanulmányok első évében is lehet utazni (kari kivételek lehetnek).

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb összesen 12 hónapra (osztatlan képzésben 24 hónapra) kaphat Erasmus-státuszt képzési szintenként (ebbe a részképzés és szakmai gyakorlat egyaránt beleszámít, akkor is, ha zero grant (label) mobilitás!). Ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus-részképzésben és/vagy szakmai gyakorlaton, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus-időkeretet, akkor újra pályázhat. 

A pályázás menete

Minden mobilitástípusra az alábbi dokumentumok benyújtásával lehet pályázni:

  1. pályázati űrlap (szövegszerkesztővel hiánytalanul kitöltve, aláírva, a szakmai koordinátorral is kitöltetve és aláíratva) és mellékletei:
  2. önéletrajz (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  3. motivációs levél és tanulmányi terv (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  4. az utolsó két félév osztályzatai magyarul és angolul (Neptunból letöltve megfelelő);
  5. diploma másolata magyarul és angolul (amennyiben a pályázó mester- vagy doktori képzésben vesz részt);
  6. az elvárt nyelvtudást igazoló dokumentum (az elvárt nyelvtudásról a szakmai koordinátornál lehet érdeklődni);
  7. ha nem magyar állampolgár, letelepedési vagy tartózkodási engedély, illetve menekültstátuszt igazoló okmány másolata;
  8. további, a kar/intézet/tanszék által kívánt mellékletek.

A pályázati anyagok összeállításakor vegyék figyelembe, hogy az idegen nyelven bekért dokumentumokat a partnerintézménynek továbbítjuk a nominálási folyamat részeként. Ezek tehát legfőképp arra szolgálnak, hogy a leendő fogadó intézményben megismerjék Önöket.

Minden dokumentum digitális formában (Word- vagy Pdf-fájlként) adandó be. Kérjük, hogy a fájlokat az alábbi formában nevezzék el: Vezetéknév Keresztnév_[dokumentum típusa magyarul]; Keresztnév Vezetéknév_[type of document in English] (pl. Minta Márton_Motivációs levél; Marton Minta_Letter of motivation). Hiányos, a feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan, vagy kézzel írt pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

A pályázat előkészítése során ellenőrizze a partneregyetem(ek) honlapján a kurzuskínálatot, tájékozódjon arról, hogy milyen nyelven és milyen képzési szinten (alap-, vagy mesterképzés) hirdetnek kurzusokat. A pályázatról, a partnerintézményekben folyó képzésekről bővebb információt a szakmai és/vagy a kari koordinátorok adnak.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS AZ ELBÍRÁLÁS MENETE

A pályázatok benyújtása

A 2024/2025-ös tanév tanévre szóló pályázatokat az esetleges kari/intézeti/tanszéki sajátosságoknak megfelelően 2024. február 8-tól február 29-ig lehet benyújtani a kari nemzetközi irodáknak (a BTK-n a szakmai koordinátornak!). A szakmai koordinátor a pályázatról tett javaslatát eljuttatja az intézeti vagy kari bíráló bizottságnak. A karok nemzetközi irodái az elbírált pályázatokat a kari döntéssel együtt továbbítják az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztálya (ENPO) munkatársai számára legkésőbb 2024. március 20-ig.

A bírálat szempontjai

A pályázatok elbírálásának általános szempontjai (nem prioritás szerint, a kari szabályozás alapján további szempontok is adódhatnak):

  • szaknyelvi ismeret;
  • tanulmányi eredmény;
  • szakmai tájékozottság és aktivitás;
  • kiválóság vagy egyéb jelentős szakmai teljesítmény;
  • Hallgatói Önkormányzatban vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység;
  • beérkező Erasmus-hallgatók mentori feladatainak ellátása, vállalása.

A pályázatok elbírálása

A karok által felterjesztett pályázók mobilitásának pénzügyi támogatásáról a HOMB (Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság) 2024. április 9-én hoz döntést. A hallgatók fogadásáról pedig a partneregyetemek döntenek a nominálási eljárás keretében legkésőb várhatóan 2024. május közepéig. 

A pályázaton megfelelt, de ösztöndíjban nem részesülő hallgatók tartaléklistára kerülnek, illetve a partnerintézmény beleegyezése esetén önfinanszírozóként kezdhetik meg a külföldi mobilitási tevékenységet.

Eredményhirdetés

A HOMB-szavazás alapján Erasmus-támogatásban részesülő pályázók e-mailben kapnak értesítést előreláthatóan 2024. április közepén. A karok által felterjesztett hallgatók a HOMB-döntés előtti nominálási határidőig feltételesen nominálandók.

A pályázatok elkészítésével kapcsolatos szakmai kérdésekben a szakmai és kari koordinátorok állnak rendelkezésükre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ ERASMUS+ PROGRAMRÓL

Európai Bizottság
Tempus Közalapítvány

Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás - Pótpályázati felhívás a 2023/2024-es tanév tavaszi félévére

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pótpályázatot hirdet a 2023/2024-es tanév tavaszi félévére rövid és hosszú távú, tanulmányi célú hallgatói mobilitás, valamint szakmai gyakorlat megvalósítására. A pályázatok leadási határideje 2023. szeptember 26.

A FELHÍVÁS CÉLJA

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás programban való részvétel a pályázaton nyertes hallgatóknak lehetőséget ad arra, hogy az Erasmus-programban közvetlenül részt nem vevő, ún. partnerországokban (pl. Nagy-Britannia, Svájc, valamint további EU-n kívüli országok) lévő partneregyetemeinken részképzésben, rövid távú doktori mobilitásban, illetve szakmai gyakorlaton vegyenek részt a felhívásban szereplő további információk szerint. Mobilitás minden esetben csak azokban a partnerintézményekben valósítható meg, melyekkel az ELTE-nek a mobilitás kezdetekor van érvényes szerződése. 

Jelen felhívás keretében az alábbi mobilitástípusokra lehet pályázni:

  1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba (Gibraltár, Nagy-Britannia, Svájc)
  2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba (Gibraltár, Nagy-Britannia, Svájc)
  3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás távoli partnerországba
  4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba
  5. Szakmai gyakorlat távoli partnerországba

Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a jelen felhívásban meghirdetett mobilitásokra kizárólag a partnerségekben résztvevő tanszékek/intézetek hallgatói pályázhatnak. Bővebb információt alább, az egyes mobilitástípusok bemutatásánál találnak.

Párhuzamosan benyújtott pályázatok rangsorolása

Amennyiben Ön a jelen pályázati időszakban több Erasmus-program keretében is nyújt be részképzésre (hosszú távú tanulmányi mobilitás) pályázatot, úgy a jelentkezések rangsorolása a következők szerint alakul:

  1. Erasmus+ minden tématerületre érvényes keretmegállapodás
  2. Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás
  3. Erasmus+ Európán belüli mobilitási program

Ez azt jelenti, hogy ha pl. mindhárom fenti kategóriában nyújt be pályázatot, és az Erasmus+ minden tématerületre érvényes keretmegállapodás kategóriában nyer, a többi, tavaszi félévre szóló részképzés pályázatát lemondottnak tekintjük. (Ugyanez az eljárás lesz érvényes, ha csak az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás programban és az Erasmus+ Európán belüli programban pályázik egyszerre stb.)

Megpályázható mobilitások

1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, kutatás, a szakdolgozat elkészítése lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat az ELTE elfogadja, és a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum ECTS kreditek száma: 20.

PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

  • pályázható időtartam: 1 szemeszter az alábbi táblázatban feltüntetettek szerint
  • ösztöndíj összege: 600 EUR/hó
  • utazási támogatás nem elérhető
  • kiegészítő támogatások, zöld utazási támogatás igényelhető

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság

Aberystwyth University

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász és kriminológia képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

Middlesex University

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (kriminológia képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

Nottingham Trent University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

5 hónap / 1 BA vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Kiss Orhidea Edith

Egyesült Királyság

University College London

Bölcsészettudományi Kar

Ókortudományi Int. Görög és Latin Tanszék

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Kozák Dániel

Dr. Bolonyai Gábor

Egyesült Királyság

University College London

Természettudományi Kar

Regionális Tudományi Tanszék

5 hónap / 2 BA hallgató

tavasz

Dr. Szalkai Gábor

Egyesült Királyság

University of Bristol

Társadalomtudományi Kar

Kari szinten

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Szűcs Zoltán Gábor

Egyesült Királyság

University of Hertfordshire

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Demetrovics Zsolt

Egyesült Királyság

University of Sheffield

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 2 BA és/vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Gibraltár

University of Gibraltar

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

4 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Demetrovics Zsolt

Svájc

Pädagogische Hochschule Zürich

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet

5 hónap / 2 BA hallgató

tavasz

Dr. Imre Angéla

Svájc

Universität Bern

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Luzern

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Zürich

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba

Rövid távú mobilitásra kizárólag PhD-hallgatók pályázhatnak kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlaton való részvétel céljával. Konferencián való részvétel az Erasmus-programban nem támogatható!

  • pályázható időtartam: az alábbi táblázatban partnerségenként jelzett maximum időtartam mellett minimum 5 nap
  • ösztöndíj összege: 70 EUR/nap a 14. napig, 50 EUR/nap a 15. naptól
  • utazási támogatás: nem elérhető
  • az elnyert időtartamból max. 2 nap felhasználható ösztöndíjösszeggel támogatott utazási napként
  • további támogatási lehetőségek is rendelkezésre állnak

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság

Aberystwyth University

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

Middlesex University

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Bristol

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Gibraltár

University of Gibraltar

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

30 nap / 2 PhD hallgató

tavasz

Demetrovics Zsolt

Svájc

Universität Bern

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Luzern

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Zürich

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Prof.Dr. Rozsnyai Krisztina

3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás távoli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, a szakdolgozat elkészítése, doktori kutatás lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat a hazai intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum ECTS kreditek száma: 20.

PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

  • pályázható időtartam: 1 szemeszter az alábbi táblázatban feltüntetettek szerint
  • ösztöndíj összege: 700 EUR/hó
  • kiegészítő támogatás egyes partnerségekben igényelhető
  • utazási támogatás (egyszeri támogatás, a küldő és a fogadó intézmény székhelye között légvonalban, az Európai Bizottság kalkulátorával számolt távolság alapján)
TÁVOLSÁG UTAZÁSI TÁMOGATÁS
0 – 99 km 20 €
100 – 499 km

180 €
(zöld utazás esetén 210 €)

500 – 1 999 km 275 €
(zöld utazás esetén 320 €
2 000 – 2 999 km 360 €
3 000 – 3 999 km 530 €
4 000 – 7 999 km 820 €
8 000 – 19 999 km 1 500 €

Mobilitás az alábbi partneregyetemeken, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg. 

Figyelem! Az alább csillaggal (*) jelölt partnerországokban meghirdetett mobilitások mellé csak a következő kiegészítő támogatások pályázhatók: EHÖK Erasmus+ Start Ösztöndíj, valamint ELTE Alumni Alapítványi Pályázat

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok

Indiana University Maurer School of Law

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten

4 hónap / 1 MA és/vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Argentína

Universidad Nacional de Cuyo

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet

5 hónap / 1 BA hallgató

tavasz

Dr. Gombás Judit

Bosznia-Hercegovina*

University of Sarajevo

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

5 hónap / 2 BA és/vagy MA, és/vagy PhD hallgató

tavasz

 Dr. Körmendi Tamás

Brazília

PUC Minas Gerais

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten

5 hónap / 1 BA vagy MA vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Mongólia*

National University of Mongolia

Bölcsészettudományi Kar

Mongol és Belső-Ázsiai Tanszék

4 hónap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Birtalan Ágnes

Tanzánia*

University of Dar es Salaam

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

3 hónap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Körmendi Tamás

Vietnám

Hue University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet

5 hónap / 2 MA hallgató

tavasz

Dr. Nguyen Luu Lan Anh

4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba

Rövidtávú mobilitásban kizárólag PhD-hallgatók vehetnek részt kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlat céljával. Konferencián való részvétel az Erasmus-programban nem támogatható!

  • pályázható időtartam: min. 5, max. 30 nap az alábbi táblázatban partnerségenként megadott maximum időtartam függvényében
  • ösztöndíj összege: 70 EUR/nap a 14. napig, 50 EUR/nap a 15. naptól
  • utazási támogatás a fenti táblázat alapján
  • az elnyert időtartamból max. 2 nap felhasználható ösztöndíjösszeggel támogatott utazási napként
  • kiegészítő támogatás igényelhető (kivéve a csillaggal (*) jelölt mobilitásokat)

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett maximális időtartamban valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok

Indiana University Maurer School of Law

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten

14 nap / 2 PhD hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Amerikai Egyesült Államok

University of Miami

Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Erdős István

Argentína

Universidad de Buenos Aires

Állam- és Jogtudományi Kar

Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Rigó Balázs

Grúzia*

Ivane Javakhishvili Tbilisi State University

Természettudományi Kar

Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék

30 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Gyuris Ferenc

India*

University of Calcutta

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet

10 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Gombás Judit

Irán

Gorgan University of Agricultural Sciences and Natural Resources

Természettudományi Kar

Természetföldrajzi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Horváth Erzsébet

Kanada

University of Calgary

Informatikai Kar

Informatikatudományi Intézet

7 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Illés Zoltán

Malajzia

Sultan Idris Education University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet

30 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Endrődy Orsolya

Panama

University of Panama

Ukrajna*

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

Bölcsészettudományi Kar

Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék

10 nap / 3 PhD hallgató

tavasz

Dr. Varga Zsuzsanna

Ukrajna*

Taras Shevchenko National University of Kyiv

Természettudományi Kar

Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék

10 nap / 3 PhD hallgató

tavasz

Dr. Gyuris Ferenc

Vietnám

Hue University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet

15 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Nguyen Luu Lan Anh

5. Szakmai gyakorlat távoli partnerországban

A megpályázható mobilitások célja a partneregyetem által szervezett szakmai gyakorlaton való részvétel. Az szakmai gyakorlaton belül végzett tevékenységet az ELTE beszámítja a hallgató előmenetelébe. A beszámítást minden esetben a hallgató kezdeményezi. Ha az evégzett tevékenység illeszkedik a tanrendbe, kredit járhat érte, ha nem, a diplomamellékletben tünteti fel az Egyetem. Mivel a beszámítás menete egyes esetekben eltérő lehet, pályázás előtt érdeklődjön a szakfelelősénél/tanulmányi előadójánál! Az egyes szakok tanulmányi előadóit innen tudja kikeresni.

  • pályázható időtartam: min. 2 hónap (az alábbi táblázatban feltüntetett időtartamok függvényében)
  • ösztöndíj összege: 700 EUR/hó
  • kiegészítő támogatás igényelhető
  • utazási támogatás a fent megadott táblázat alapján

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok

Indiana University Maurer School of Law

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten

2 hónap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Malajzia Sultan Idris Education University Pedagógiai és Pszichológiai Kar Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet 3 hónap / 1 MA hallgató tavasz Dr. Endrődy Orsolya

A mobilitás teljesítésének feltételei

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás keretében külföldön teljesítő hallgatók

  • a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
  • a mobilitás ideje alatt itthon is beiratkozott, aktív hallgatók, akik esetleges itthoni tandíjukat kifizetik, és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
  • féléváthallgatás esetén külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják. A két együttműködő intézmény a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen. BA és MA hallgatók esetében minimum 20 ECTS kredit elvégzése kötelező, az ezen túl az egyes szakokra vonatkozó, a partnerintézményben teljesítendő minimum kreditszámot vagy tanegységszámot a szakfelelősök határozzák meg, ezt a kari/intézeti/tanszéki felhívásban közzéteszik. (PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében, ez esetben irányukban nincsen minimum kreditelvárás.)
  • A partneregyetemen elvégzett kurzusokat kötelező vagy szabadon választható tantárgyként ismeri el az Egyetem. A vonatkozó elismertetési irányelvek karonként változnak, ezért érdemes már ezen a ponton egyeztetni a szakmai koordinátorral, illetve kari nemzetközi irodával

További információk a tanulmányok tervezéséről.

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?

Minden olyan ELTE-s hallgató pályázhat, aki

  • magyar állampolgársággal, regisztrációs igazolással, vagy érvényes letelepedési-, illetőleg tartózkodási engedéllyel rendelkezik (kivéve a Stipendium Hungaricum program BA és MA képzésben résztvevő ösztöndíjasait);
  • alapképzésben résztvevő hallgatóként a tervezett kiutazásakor már legalább két félévet elvégezett (speciális kari szabályoknak megfelelően ez lehet több mint két félév is);
  • abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezi, hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az ELTE-n;
  • megfelel az adott karon/tanszéken meghirdetett pályázati követelményeknek is;
  • az oktatás nyelvéből/nyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó)

Szakmai gyakorlat esetén

  • Az utolsó félévükben Erasmus+ részképzésen/tanulmányok ideje alatt végzett szakmai gyakorlaton részt vevő hallgatók: A mobilitás az utolsó félév vizsgaidőszakának utolsó napjáig tarthat, azonban a mobilitás beismertetésének még az abszolválás előtt meg kell történnie.
  • A frissen diplomát szerzett/abszolvált hallgatók is részt vehetnek szakmai gyakorlaton a végzésük utáni évben. Ebben az esetben a pályázatot már végzésük évében, addig nyújthatják be, amíg aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.
  • A tanárasszisztensi mobilitási tevékenység is szakmai gyakorlatnak tekintendő (karspecifikus).
  • Szakmai gyakorlatra akár már a felsőoktatási tanulmányok első évében is lehet utazni (kari kivételek lehetnek).

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb összesen 12 hónapra (osztatlan képzésben 24 hónapra) kaphat Erasmus-státuszt képzési szintenként (ebbe a részképzés és szakmai gyakorlat egyaránt beleszámít, akkor is, ha zero grant (label) mobilitás!). Ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus-részképzésben és/vagy szakmai gyakorlaton, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus-időkeretet, akkor újra pályázhat. 

A pályázás menete

Minden mobilitástípusra az alábbi dokumentumok benyújtásával lehet pályázni:

  1. pályázati űrlap (szövegszerkesztővel hiánytalanul kitöltve, aláírva, a szakmai koordinátorral is kitöltetve és aláíratva) és mellékletei:
  2. önéletrajz (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  3. motivációs levél és tanulmányi terv (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  4. az utolsó két félév osztályzatai magyarul és angolul (Neptunból letöltve megfelelő);
  5. diploma másolata magyarul és angolul (amennyiben a pályázó mester- vagy doktori képzésben vesz részt);
  6. az elvárt nyelvtudást igazoló dokumentum (az elvárt nyelvtudásról a szakmai koordinátornál lehet érdeklődni);
  7. ha nem magyar állampolgár, letelepedési vagy tartózkodási engedély, illetve menekültstátuszt igazoló okmány másolata;
  8. további, a kar/intézet/tanszék által kívánt mellékletek.

A pályázati anyagok összeállításakor vegyék figyelembe, hogy az idegen nyelven bekért dokumentumokat a partnerintézménynek továbbítjuk a nominálási folyamat részeként. Ezek tehát legfőképp arra szolgálnak, hogy a leendő fogadó intézményben megismerjék Önöket.

Minden dokumentum digitális formában (Word- vagy Pdf-fájlként) adandó be. Kérjük, hogy a fájlokat az alábbi formában nevezzék el: Vezetéknév Keresztnév_[dokumentum típusa magyarul]; Keresztnév Vezetéknév_[type of document in English] (pl. Minta Márton_Motivációs levél; Marton Minta_Letter of motivation). Hiányos, a feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan, vagy kézzel írt pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

A pályázat előkészítése során ellenőrizze a partneregyetem(ek) honlapján a kurzuskínálatot, tájékozódjon arról, hogy milyen nyelven és milyen képzési szinten (alap-, vagy mesterképzés) hirdetnek kurzusokat. A pályázatról, a partnerintézményekben folyó képzésekről bővebb információt a szakmai és/vagy a kari koordinátorok adnak.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE és az ELbírálás menete

A pályázatok benyújtása

A 2023/2024-es tanév tavaszi félévére szóló pályázatokat az esetleges kari/intézeti/tanszéki sajátosságoknak megfelelően 2023. augusztus 28-ától szeptember 26-ig lehet benyújtani a kari nemzetközi irodáknak. A szakmai koordinátor a pályázatról tett javaslatát eljuttatja az intézeti vagy kari bíráló bizottságnak. A karok nemzetközi irodái az elbírált pályázatokat a kari döntéssel együtt továbbítják az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztálya (ENPO) munkatársai számára legkésőbb 2023. október. 12-ig.

A bírálat szempontjai

A pályázatok elbírálásának általános szempontjai (nem prioritás szerint, a kari szabályozás alapján további szempontok is adódhatnak):

  • szaknyelvi ismeret;
  • tanulmányi eredmény;
  • szakmai tájékozottság és aktivitás;
  • kiválóság vagy egyéb jelentős szakmai teljesítmény;
  • Hallgatói Önkormányzatban vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység;
  • beérkező Erasmus-hallgatók mentori feladatainak ellátása, vállalása.

A pályázatok elbírálása

A karok által felterjesztett pályázók mobilitásának pénzügyi támogatásáról a HOMB (Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság) 2023. október 31-én hoz döntést. A hallgatók fogadásáról pedig a partneregyetemek döntenek a nominálási eljárás keretében legkésőb várhatóan 2023. október végéig. 

A pályázaton megfelelt, de ösztöndíjban nem részesülő hallgatók tartaléklistára kerülnek, illetve a partnerintézmény beleegyezése esetén önfinanszírozóként kezdhetik meg a külföldi mobilitási tevékenységet.

Eredményhirdetés

A HOMB-szavazás alapján Erasmus-támogatásban részesülő pályázók e-mailben kapnak értesítést előreláthatóan 2023. október végén. A karok által felterjesztett hallgatók a HOMB-döntés előtti nominálási határidőig feltételesen nominálandók.

A pályázatok elkészítésével kapcsolatos szakmai kérdésekben a szakmai és kari koordinátorok állnak rendelkezésükre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ ERASMUS+ PROGRAMRÓL

Európai Bizottság
Tempus Közalapítvány

Pályázati felhívás a 2023/2024-es tanévre

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot hirdet a 2023/2024-es tanévre rövid és hosszú távú, tanulmányi célú hallgatói mobilitás, valamint szakmai gyakorlat megvalósítására. A pályázatok leadási határideje 2023. március 6.

A FELHÍVÁS CÉLJA

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás programban való részvétel a pályázaton nyertes hallgatóknak lehetőséget ad arra, hogy az Erasmus-programban közvetlenül részt nem vevő, ún. partnerországokban (pl. Nagy-Britannia, Svájc, valamint további EU-n kívüli országok) lévő partneregyetemeinken részképzésben, rövid távú doktori mobilitásban, illetve szakmai gyakorlaton vegyenek részt a felhívásban szereplő további információk szerint. Mobilitás minden esetben csak azokban a partnerintézményekben valósítható meg, melyekkel az ELTE-nek a mobilitás kezdetekor van érvényes szerződése. 

Jelen felhívás keretében az alábbi mobilitástípusokra lehet pályázni:

  1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba (Gibraltár, Nagy-Britannia, Svájc)
  2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba (Gibraltár, Nagy-Britannia, Svájc)
  3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás távoli partnerországba
  4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba
  5. Szakmai gyakorlat távoli partnerországba

Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a jelen felhívásban meghirdetett mobilitásokra kizárólag a partnerségekben résztvevő tanszékek/intézetek hallgatói pályázhatnak. Bővebb információt alább, az egyes mobilitástípusok bemutatásánál találnak.

Megpályázható mobilitások

1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, kutatás, a szakdolgozat elkészítése lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat az ELTE elfogadja, és a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum kreditek száma: 20.

PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

  • pályázható időtartam: az alábbi táblázatban feltüntetettek szerint (jellemzően 1 szemeszter)
  • ösztöndíj összege: 600 EUR/hó
  • utazási támogatás nem elérhető
  • kiegészítő támogatások, zöld utazási támogatás igényelhető

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság

Aberystwyth University

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász és kriminológia képzés)

5 hónap / 2 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

Middlesex University

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (kriminológia képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

Nottingham Tent University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

5 hónap / 2 BA vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Kiss Orhidea Edith

Egyesült Királyság

University College London

Bölcsészettudományi Kar

Ókortudományi Int./Görög és Latin Tanszék

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Kozák Dániel, Dr. Bolonyai Gábor

Egyesült Királyság

University College London

Természettudományi Kar

Regionális Tudományi Tanszék

5 hónap / 2 BA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Szalkai Gábor

Egyesült Királyság

University of Bristol

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

10 hónap / 2 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Hertfordshire

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

5 hónap / 1 MA (utolsó félévben, szakdolgozat írás céljából) vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Demetrovics Zsolt

Egyesült Királyság

University of Manchester

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 2 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Sheffield

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 2 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Warwick

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

9 hónap / 2 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Gibraltár

University of Gibraltar

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

4 hónap / 2 MA vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Demetrovics Zsolt

Svájc

Pädagogische Hochschule Zürich

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet

5 hónap / 2 BA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Imre Angéla

Svájc

Universität Bern

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Luzern

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Zürich

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 2 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba

Rövid távú mobilitásra kizárólag PhD-hallgatók pályázhatnak kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlaton való részvétel céljával. Konferencián való részvétel önmagában nem támogatható.

  • pályázható időtartam: az alábbi táblázatban partnerségenként jelzett időtartam vonatkozásában min. 5, max. 30 nap
  • ösztöndíj összege: 70 EUR/nap a 14. napig, 50 EUR/nap a 15. naptól
  • utazási támogatás: nem elérhető
  • ugyanakkor igényelhető max. 2, napi ösztöndíjösszeggel támogatott utazási nap
  • további támogatási lehetőségek is rendelkezésre állnak

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság

Aberystwyth University

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

Middlesex University

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Bristol

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Gibraltár University of Gibraltar Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézet 30 nap / 3 hallgató

a megvalósítás időszaka:

2023.05.01-2023.09.30.

Dr. Demetrovics Zsolt

Gibraltár

University of Gibraltar

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

30 nap / 2 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Demetrovics Zsolt

Svájc

Universität Bern

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Luzern

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Zürich

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás távoli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, a szakdolgozat elkészítése, doktori kutatás lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat a hazai intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum kreditek száma: 20.

PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

  • pályázható időtartam: min. 2, max. 6 hónap (az alábbi táblázatban feltüntetett időtartamok függvényében)
  • ösztöndíj összege: 700 EUR/hó
  • kiegészítő támogatás egyes partnerségekben igényelhető
  • utazási támogatás (egyszeri támogatás, a küldő és a fogadó intézmény székhelye között légvonalban, az Európai Bizottság kalkulátorával számolt távolság alapján)
TÁVOLSÁG UTAZÁSI TÁMOGATÁS
0 – 99 km 20 €
100 – 499 km 180 €
500 – 1 999 km 275 €
2 000 – 2 999 km 360 €
3 000 – 3 999 km 530 €
4 000 – 7 999 km 820 €
8 000 – 19 999 km 1 500 €

Mobilitás az alábbi partneregyetemeken, a feltüntetett ELTE-intézmény hallgatójaként, a jelzett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg. 

Figyelem! Az alább csillaggal (*) jelölt partnerországokban meghirdetett mobilitások mellé csak a következő kiegészítő támogatások pályázhatók: EHÖK Erasmus+ Start Ösztöndíj, valamint ELTE Alumni Alapítványi Pályázat

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok

Indiana University Maurer School of Law

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

4 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Hungler Sára

Argentína

Universidad Nacional de Cuyo

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet

5 hónap / 1 BA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Gombás Judit

Bosznia-Hercegovina*

University of Sarajevo

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

5 hónap / 3 BA és/vagy MA, és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

 Dr. Körmendi Tamás

Brazília

PUC Minas Gerais

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

5 hónap / 1 BA vagy MA vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Dél-Korea

Dankook University

Bölcsészettudományi Kar

Távol-keleti Intézet/Koreai Tanszék

4 hónap / 4 BA és/vagy MA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Mecsi Beatrix

Dél-Korea

Dankook University

Informatikai Kar

Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék

3 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Zsók Viktória

Grúzia*

Ivane Javakhishvili Tbilisi State University

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

5 hónap / 2 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Körmendi Tamás

Izrael*

The Lowy International School at Tel Aviv University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

2 hónap / 2 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Demetrovics Zsolt

Malajzia

Sultan Idris Education University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet

5 hónap / 1 MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Endrődy Orsolya

Mongólia*

National University of Mongolia

Bölcsészettudományi Kar

Mongol és Belső-Ázsiai Tanszék

4 hónap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Birtalan Ágnes

Tanzánia*

University of Dar es Salaam

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

3 hónap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Körmendi Tamás

Vietnám

Hue University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet

5 hónap / 2 MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Nguyen Luu Lan Anh

4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba

Rövid távú mobilitásban kizárólag PhD-hallgatók vehetnek részt kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlat céljával. Konferencián való részvétel önmagában nem támogatható.

  • pályázható időtartam: min. 5, max. 30 nap az alábbi táblázatban partnerségenként megadott maximum időtartam függvényében
  • ösztöndíj összege: 70 EUR/nap a 14. napig, 50 EUR/nap a 15. naptól
  • utazási támogatás a fenti táblázat alapján
  • kiegészítő támogatás igényelhető (kivéve a csillaggal (*) jelölt mobilitásokat)

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett maximális időtartamban valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok

Indiana University Maurer School of Law

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

14 nap / 4 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Hungler Sára

Amerikai Egyesült Államok

University of Houston

Bölcsészettudományi Kar

Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Bóna Judit

Amerikai Egyesült Államok

University of Miami

Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Erdős István

Argentína

Universidad de Buenos Aires

Állam- és Jogtudományi Kar

Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rigó Balázs

Bosznia-Hercegovina*

University of Sarajevo

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

30 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

 Dr. Körmendi Tamás

Chile

Pontifica Universidad Católica de Chile

Természettudományi Kar

Természetföldrajzi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Nagy Balázs

Grúzia*

Ivane Javakhishvili Tbilisi State University

Természettudományi Kar

Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék

30 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Gyuris Ferenc

India*

University of Calcutta

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet

10 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Gombás Judit

Irán

Gorgan University of Agricultural Sciences and Natural Resources

Természettudományi Kar

Természetföldrajzi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Horváth Erzsébet

Kanada

University of Calgary

Informatikai Kar

Informatikatudományi Intézet

7 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Illés Zoltán

Kanada University of Victoria Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék 14 nap / 1 hallgató

a megvalósítás időszaka:

2023.05.01-2023.09.30.

Dr. Bodnár Eszter

Kanada

University of Victoria

Állam- és Jogtudományi Kar

Alkotmányjogi Tanszék

20 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Bodnár Eszter

Malajzia

Sultan Idris Education University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet

30 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Endrődy Orsolya

Panama

University of Panama

Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Erdős István

Ukrajna Ferenc Rakoczi II Transcarpathian Hungarian College of Higher Education Bölcsészettudományi Kar Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék 5 nap / 2 PhD hallgató

a megvalósítás időszaka:

2023.05.01-2023.09.30.

Dr. Varga Zsuzsanna

Ukrajna*

Ferenc Rakoczi II Transcarpathian Hungarian College of Higher Education

Bölcsészettudományi Kar

Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék

10 nap / 3 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Varga Zsuzsanna

Ukrajna*

Taras Shevchenko National University of Kyiv

Természettudományi Kar

Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék

10 nap / 3 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Gyuris Ferenc

Új-Zéland

Massey University

Természettudományi Kar

Földrajz-és Földtudományi Intézet

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Sági Tamás

Vietnám

Hue University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet

15 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Nguyen Luu Lan Anh

5. Szakmai gyakorlat távoli partnerországban

A megpályázható mobilitások célja a partneregyetem által szervezett szakmai gyakorlaton való részvétel. Az szakmai gyakorlaton belül végzett tevékenységet az ELTE beszámítja a hallgató előmenetelébe. A beszámítást minden esetben a hallgató kezdeményezi. Ha az evégzett tevékenység illeszkedik a tanrendbe, kredit járhat érte, ha nem, a diplomamellékletben tünteti fel az Egyetem. Mivel a beszámítás menete egyes esetekben eltérő lehet, pályázás előtt érdeklődjön a szakfelelősénél/tanulmányi előadójánál! Az egyes szakok tanulmányi előadóit innen tudja kikeresni.

  • pályázható időtartam: min. 2 hónap (az alábbi táblázatban feltüntetett időtartamok függvényében)
  • ösztöndíj összege: 700 EUR/hó
  • kiegészítő támogatás igényelhető
  • utazási támogatás a fent megadott táblázat alapján

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok

Indiana University Maurer School of Law

Állam- és Jogtudományi Kar

Kari szinten (jogász képzés)

2 hónap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Hungler Sára

Chile

Pontifica Universidad Católica de Chile

Természettudományi Kar

Természetföldrajzi Tanszék

2 hónap / 1 MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Nagy Balázs

Malajzia

Sultan Idris Education University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet

3 hónap / 1 MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Endrődy Orsolya

Új-Zéland

Massey University

Természettudományi Kar

Földrajz-és Földtudományi Intézet

2 hónap / 1 MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Sági Tamás

A mobilitás teljesítésének feltételei

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás keretében külföldön teljesítő hallgatók

  • a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
  • itthon is beiratkozott, aktív hallgatók, akik esetleges itthoni tandíjukat kifizetik, és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
  • féléváthallgatás esetén külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják. A két együttműködő intézmény a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen. BA és MA hallgatók esetében minimum 20 kredit elvégzése kötelező, az ezen túl az egyes szakokra vonatkozó, a partnerintézményben teljesítendő minimum kreditszámot vagy tanegységszámot a szakfelelősök határozzák meg, ezt a kari/intézeti/tanszéki felhívásban közzéteszik. (PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében, ez esetben nincsen minimum kreditelvárás.)
  • A szakos kurzusok az ELTE-s kreditszámon, az egyéb kurzusok külön eljárás keretében számíthatók be a hallgató tanulmányaiba. További információk a tanulmányok tervezéséről.

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?

Minden olyan ELTE-s hallgató pályázhat, aki

  • magyar állampolgársággal, regisztrációs igazolással, vagy érvényes letelepedési-, illetőleg tartózkodási engedéllyel rendelkezik (kivéve a Stipendium Hungaricum program ösztöndíjasait);
  • alapképzésben résztvevő hallgatóként a tervezett kiutazásakor már legalább két félévet elvégezett (speciális kari szabályoknak megfelelően ez lehet több mint két félév is);
  • abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezi, hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az ELTE-n;
  • megfelel az adott karon/tanszéken meghirdetett pályázati követelményeknek is;
  • az oktatás nyelvéből/nyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó)

Szakmai gyakorlat esetén

  • Az utolsó félévükben Erasmus+ részképzésen/tanulmányok ideje alatt végzett szakmai gyakorlaton részt vevő hallgatók: A mobilitás az utolsó félév vizsgaidőszakának utolsó napjáig tarthat, azonban a mobilitás beismertetésének még az abszolválás előtt meg kell történnie.
  • A frissen diplomát szerzett/abszolvált hallgatók is részt vehetnek szakmai gyakorlaton a végzésük utáni évben. Ebben az esetben a pályázatot már végzésük évében, az utolsó félév vizsgaidőszakának utolsó napjáig nyújthatják be, azaz amíg aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.
  • A tanárasszisztensi mobilitási tevékenység is szakmai gyakorlatnak tekintendő (karspecifikus).
  • Szakmai gyakorlatra akár már a felsőoktatási tanulmányok első évében is lehet utazni (kari kivételek lehetnek).

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb összesen 12 hónapra kaphat Erasmus státuszt képzési szintenként (ebbe a részképzés és szakmai gyakorlat egyaránt beleszámít, akkor is, ha zero grant (label) mobilitás!). Ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus-részképzésben és/vagy szakmai gyakorlaton, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus-időkeretet, akkor újra pályázhat. 

A pályázás menete

Minden mobilitástípusra az alábbi dokumentumok benyújtásával lehet pályázni:

  1. pályázati űrlap (hiánytalanul kitöltve, aláírva, a szakmai koordinátorral is kitöltetve és aláíratva) és mellékletei:
  2. önéletrajz (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  3. motivációs levél és tanulmányi terv (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  4. az utolsó két félév osztályzatai magyarul és angolul (Neptunból letöltve megfelelő);
  5. diploma másolata magyarul és angolul (amennyiben a pályázó mester- vagy doktori képzésben vesz részt);
  6. az elvárt nyelvtudást igazoló dokumentum (az elvárt nyelvtudásról a szakmai koordinátornál lehet érdeklődni);
  7. ha nem magyar állampolgár, letelepedési vagy tartózkodási engedély, illetve menekültstátuszt igazoló okmány másolata;
  8. további, a kar/intézet/tanszék által kívánt mellékletek.

A pályázati anyagok összeállításakor vegyék figyelembe, hogy az idegen nyelven bekért dokumentumokat a partnerintézménynek továbbítjuk a nominálási folyamat részeként. Ezek tehát legfőképp arra szolgálnak, hogy a leendő fogadó intézményben megismerjék Önöket.

Minden dokumentum digitális formában (Word- vagy Pdf-fájlként) adandó be. Kérjük, hogy a fájlokat az alábbi formában nevezzék el: Vezetéknév Keresztnév_[dokumentum típusa magyarul]; Keresztnév Vezetéknév_[type of document in English] (pl. Minta Márton_Motivációs levél; Marton Minta_Letter of motivation). Hiányos, a feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan, vagy kézzel írt pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

A pályázat előkészítése során ellenőrizze a partneregyetem(ek) honlapján a kurzuskínálatot, tájékozódjon arról, hogy milyen nyelven és milyen képzési szinten (alap-, vagy mesterképzés) hirdetnek kurzusokat. A pályázatról, a partnerintézményekben folyó képzésekről bővebb információt a szakmai és/vagy a kari koordinátorok adnak.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE és az ELbírálás menete

A pályázatok benyújtása

A 2023/2024-es tanévre szóló pályázatokat az esetleges kari/intézeti/tanszéki sajátosságoknak megfelelően 2023. március 6-ig lehet benyújtani a kari nemzetközi irodáknak. A szakmai koordinátor a pályázatról tett javaslatát eljuttatja az intézeti vagy kari bíráló bizottságnak. A karok nemzetközi irodái az elbírált pályázatokat a kari döntéssel együtt továbbítják az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztálya (ENPO) munkatársai számára legkésőbb 2023. március 27-ig.

A bírálat szempontjai

A pályázatok elbírálásának általános szempontjai (nem prioritás szerint, a kari szabályozás alapján további szempontok is adódhatnak):

  • szaknyelvi ismeret;
  • tanulmányi eredmény;
  • szakmai tájékozottság és aktivitás;
  • kiválóság vagy egyéb jelentős szakmai teljesítmény;
  • Hallgatói Önkormányzatban vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység;
  • beérkező Erasmus-hallgatók mentori feladatainak ellátása, vállalása.

A pályázatok elbírálása

A karok által felterjesztett pályázók mobilitásának pénzügyi támogatásáról a HOMB (Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság) 2023. április 25-én hoz döntést. A hallgatók fogadásáról pedig a partneregyetemek döntenek a nominálási eljárás keretében legkésőb várhatóan 2023. május közepéig. 

A pályázaton megfelelt, de ösztöndíjban nem részesülő hallgatók tartaléklistára kerülnek, illetve a partnerintézmény beleegyezése esetén önfinanszírozóként kezdhetik meg a külföldi mobilitási tevékenységet.

Eredményhirdetés

A HOMB-szavazás alapján Erasmus-támogatásban részesülő pályázók e-mailben kapnak értesítést előreláthatóan április végén. A karok által felterjesztett hallgatók a HOMB-döntés előtti nominálási határidőig feltételesen nominálandók.

A pályázatok elkészítésével kapcsolatos szakmai kérdésekben a szakmai és kari koordinátorok állnak rendelkezésükre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ ERASMUS+ PROGRAMRÓL

Európai Bizottság
Tempus Közalapítvány

Pótpályázati felhívás a 2022/2023-as tanév tavaszi félévére

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pótpályázatot hirdet a 2022/2023-as tanév tavaszi félévében rövid és hosszú távú, tanulmányi célú hallgatói mobilitás, valamint szakmai gyakorlat megvalósítására. A pályázatok leadási határideje 2022. szeptember 20.

A FELHÍVÁS CÉLJA

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás programban való részvétel a pályázaton nyertes hallgatóknak lehetőséget ad arra, hogy az Erasmus-programban közvetlenül részt nem vevő, ún. partnerországokban (pl. Nagy-Britannia, Svájc, valamint az EU-n kívüli országok) lévő partneregyetemeinken részképzésben, rövid távú doktori mobilitásban, illetve szakmai gyakorlaton vegyenek részt a felhívásban szereplő további információk szerint.

Jelen felhívás keretében az alábbi mobilitástípusokra lehet pályázni:

  1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba (Nagy-Britannia, Svájc)
  2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba (Nagy-Britannia, Svájc)
  3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás távoli partnerországba
  4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba
  5. Hosszú távú szakmai gyakorlat távoli partnerországba

Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a jelen felhívásban meghirdetett mobilitásokra kizárólag a partnerségekben résztvevő tanszékek/intézetek hallgatói pályázhatnak. Bővebb információt alább, az egyes mobilitástípusok bemutatásánál találnak.

Figyelem! A kiutazás pénzügyi tervezésének kulcsfontosságú eleme az elérhető kiegészítő támogatási lehetőségek ismerete. A támogatásokról, valamint a vonatkozó aktuális felhívásokról kövesse a honlapunkat!

Megpályázható mobilitástípusok

1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, kutatás, a szakdolgozat elkészítése lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat a küldő intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum kreditek száma: 20.

PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

  • pályázható időtartam: 2-6 hónap (jellemzően 1 szemeszter a kiírt mobilitások szerint)
  • ösztöndíj összege: 600 EUR/hó
  • utazási támogatás nem elérhető
  • kiegészítő támogatások, zöld utazási támogatás igényelhető

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság

Aberystwyth University

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 1 BA és/vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

Middlesex University

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

Stranmillis University College

Tanító- és Óvóképző Kar

Kari szinten

5 hónap / 2 BA hallgató

tavasz

Romanoczki Ildikó

Egyesült Királyság

University College London

Bölcsészettudományi Kar

Görög Tanszék

6 hónap / 2 BA és/vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Kozák Dániel

Egyesült Királyság

University College London

Bölcsészettudományi Kar

Ókortörténeti Tanszék

5 hónap / 2 BA hallgató

tavasz

Dr. Patay-Horváth András

Egyesült Királyság

University of Hull

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

5 hónap / 2 BA és/vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Kiss Orhidea Edith

Egyesült Királyság

University of Manchester

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 1 BA hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Sheffield

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 1 BA hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Sheffield

Bölcsészettudományi Kar

Angol-Amerikai Intézet

5 hónap / 2 BA hallgató

tavasz

Dr. Szécsényi Krisztina

Gibraltár

University of Gibraltar

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék

4 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Demetrovics Zsolt

Svájc

Universität Bern

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 1 BA vagy MA vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba

Rövid távú mobilitásra kizárólag PhD-hallgatók pályázhatnak kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlaton való részvétel céljával. Konferencián való részvétel önmagában nem támogatható.

  • pályázható időtartam: min. 5, max. 30 nap
  • ösztöndíj összege: 70 EUR/nap a 14. napig, 50 EUR/nap a 15. naptól
  • utazási támogatás: nem elérhető
  • ugyanakkor igényelhető plusz 1-1 utazási nap
  • további támogatási lehetőségek

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett időtartamban valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság

Middlesex University

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Gibraltár

University of Gibraltar

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

30 nap / 2 PhD hallgató

tavasz

Dr. Demetrovics Zsolt

Svájc

Universität Luzern

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás vagy szakmai gyakorlat távoli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, a szakdolgozat elkészítése, doktori kutatás lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat a hazai intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum kreditek száma: 20.

PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

  • pályázható időtartam: 2-6 hónap (a megpályázható mobilitások szerint)
  • ösztöndíj összege: 700 EUR/hó (tanulmányi és szakmai gyakorlat esetén is)
  • kiegészítő támogatás egyes partnerségekben igényelhető
  • utazási támogatás (egyszeri támogatás, a küldő és a fogadó intézmény székhelye közti távolság légvonalban, az Európai Bizottság kalkulátorával számolva)
TÁVOLSÁG UTAZÁSI TÁMOGATÁS
0 – 99 km 20 €
100 – 499 km 180 €
500 – 1 999 km 275 €
2 000 – 2 999 km 360 €
3 000 – 3 999 km 530 €
4 000 – 7 999 km 820 €
8 000 – 19 999 km 1 500 €

Mobilitás az alábbi partneregyetemeken, a feltüntetett időtartamban és tanulmányi szinten valósítható meg. A megpályázható szakmai gyakorlatról dőlt betűvel szedve találnak információt:

Figyelem! Az alább csillaggal (*) jelölt partnerségekben meghirdetett mobilitások mellé csak a következő kiegészítő támogatások pályázhatók: EHÖK Erasmus+ Start Ösztöndíj, valamint ELTE Alumni Alapítványi Pályázat

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Albánia*

Polytechnic University of Tirana

Informatikai Kar

Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék

3 hónap / 1PhD hallgató

tavasz

Dr. Gáspár Albert

Argentína

Universidade de Buenos Aires

Bölcsészettudományi Kar

Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék

5 hónap / 1 MA és/vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Menczel Gabriella

Argentína

Universidade de Buenos Aires

Bölcsészettudományi Kar

Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék

5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató

Szakmai gyakorlat

tavasz

Dr. Menczel Gabriella

Brazília

PUC Minas Gerais

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 1 BA vagy MA, vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Brazília*

Universidade Federal da Paraíba

Informatikai Kar

Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Zsók Viktória

Kanada*

McGill University

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

4 hónap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Erika Szívós

Egyiptom

Cairo University

Bölcsészettudományi Kar

Latin Tanszék

4 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Ferenczi Attila

Dr. Kozák Dániel

Grúzia*

Georgian Institute of Public Affairs

Természettudományi Kar

Környezettudományi Cetnrum

5 hónap / 3 BA vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Angyal Zsuzsanna

Grúzia*

Georgian Institute of Public Affairs

Bölcsészettudományi Kar

Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet

5 hónap / 3 BA és/vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Polyák Gábor

Grúzia*

Ivane Javakhishvili Tbilisi State University

Bölcsészettudományi Kar

Történeti Intézet

5 hónap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Körmendi Tamás

Japán

Yamaguchi University

Bölcsészettudományi Kar

Japán Tanszék

4 hónap / 2 BA és/vagy MA és/vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Szabó Balázs

Kína

Beijing Foreign Studies University

Bölcsészettudományi Kar

Kínai Tanszék

5 hónap / 6 BA és/vagy MA és/vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Pap Melinda

Kína*

East China Normal

Bölcsészettudományi Kar

Kínai Tanszék

3 hónap / 1 MA hallgató

tavasz

Dr. Pap Melinda

Kína*

East China Normal

Természettudományi Kar

Regionális Tudományi Tanszék

4 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Gyuris Ferenc

Kína*

Fudan University

Bölcsészettudományi Kar

Kínai Tanszék

3 hónap / 1 MA hallgató

tavasz

Dr. Pap Melinda

Kína

Peking University

Bölcsészettudományi Kar

Ókortörténeti Tanszék

6 hónap / 1 BA vagy MA vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Kató Péter

Mexico

UNAM

Természettudományi Kar

Geometriai Tanszék

5 hónap / 1 MA hallgató

tavasz

Dr. Kiss György

Mongólia

National University of Mongolia

Bölcsészettudományi Kar

Mongol és Belső-Ázsiai Tanszék

3 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Birtalan Ágnes

Mozambik

Universidade Eduardo Mondlane

Bölcsészettudományi Kar

Portugál Nyelvi és Irodalmi Tanszék

5 hónap / 2 BA és/vagy MA és/vagy PhD hallgató

tavasz

Dr. Rákóczi István

Dr. Urbán Bálint

Zöld-foki-szigetek*

University of Cape Verde   

Bölcsészettudományi Kar

Portugál Tanszék

3 hónap / 2 BA és/vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Rákóczi István

Dr. Urbán Bálint

4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba

Rövid távú mobilitásban kizárólag PhD-hallgatók vehetnek részt kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlat céljával.

  • pályázható időtartam: min. 5, max. 30 nap
  • ösztöndíj összege: 70 EUR/nap a 14. napig, 50 EUR/nap a 15. naptól
  • utazási támogatás a fenti táblázat alapján
  • kiegészítő támogatás igényelhető

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett időtartamban valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok Indiana University Maurer School of Law Állam- és Jogtudományi Kar kari szinten 14 nap / 1 PhD hallgató tavasz Dr. Hungler Sára

Kína

Peking University

Bölcsészettudományi Kar

Ókortörténeti Tanszék

30 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

Dr. Kató Péter

A mobilitás teljesítésének feltételei

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás keretében külföldön teljesítő hallgatók

  • a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
  • itthon is beiratkozott, aktív hallgatók, akik esetleges itthoni tandíjukat kifizetik, és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
  • féléváthallgatás esetén külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják. A két együttműködő tanszék a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen. BA és MA hallgatók esetében minimum 20 kredit elvégzése kötelező, az ezen túl az egyes szakokra vonatkozó, a partnerintézményben teljesítendő minimum kreditszámot vagy tanegységszámot a szakfelelősök határozzák meg, ezt a kari/intézeti/tanszéki felhívásban közzéteszik. (PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében, ez esetben nincsen minimum kreditelvárás.)
  • A szakos kurzusok az ELTE-s kreditszámon, az egyéb kurzusok külön eljárás keretében számíthatók be a hallgató tanulmányaiba. További információk a tanulmányok tervezéséről

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?

Minden olyan ELTE-s hallgató pályázhat, aki

  • magyar állampolgársággal, regisztrációs igazolással, vagy érvényes letelepedési-, illetőleg tartózkodási engedéllyel rendelkezik (kivéve a Stipendium Hungaricum ösztöndíjasokat);
  • alapképzésben résztvevő hallgatóként a tervezett kiutazásakor már legalább két félévet elvégezett (speciális kari szabályoknak megfelelően ez lehet több mint két félév is);
  • abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezi, hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az ELTE-n;
  • megfelel az adott karon/tanszéken meghirdetett pályázati követelményeknek is;
  • az oktatás nyelvéből/nyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó)

Szakmai gyakorlat esetén

  • Az utolsó félévükben Erasmus+ részképzésen/tanulmányok ideje alatt végzett szakmai gyakorlaton részt vevő hallgatók: A mobilitás az utolsó félév vizsgaidőszakának utolsó napjáig tarthat, azonban a mobilitás beismertetésének még az abszolválás előtt meg kell történnie.
  • A frissen diplomát szerzett/abszolvált hallgatók is részt vehetnek szakmai gyakorlaton a végzésük utáni évben. Ebben az esetben a pályázatot már végzésük évében, az utolsó félév vizsgaidőszakának utolsó napjáig nyújthatják be, azaz amíg aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.
  • A tanárasszisztensi mobilitási tevékenység is szakmai gyakorlatnak tekintendő (karspecifikus).
  • Szakmai gyakorlatra akár már a felsőoktatási tanulmányok első évében is lehet utazni (kari kivételek lehetnek).

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb összesen 12 hónapra kaphat Erasmus státuszt képzési szintenként (részképzés és szakmai gyakorlat összesen, akkor is, ha zero grant (label) mobilitás!). Ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus részképzésben és/vagy szakmai gyakorlaton, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus-időkeretet, akkor újra pályázhat. Azok a mester- vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók is pályázhatnak, akik a korábbi képzési szinte(ke)n már voltak Erasmus+-ösztöndíjas hallgatók.

A pályázás menete

Minden mobilitástípusra az alábbi dokumentumok benyújtásával lehet pályázni:

  1. pályázati űrlap (hiánytalanul kitöltve, aláírva, a szakmai koordinátorral kitöltetve) és mellékletei:
  2. önéletrajz (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  3. motivációs levél és tanulmányi terv (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  4. az utolsó két félév osztályzatai magyarul és angolul (Neptunból letöltve megfelelő);
  5. diploma másolata magyarul és angolul (amennyiben a pályázó mester- vagy doktori képzésben vesz részt);
  6. az elvárt nyelvtudást igazoló dokumentum (az elvárt nyelvtudásról a szakmai koordinátornál lehet érdeklődni);
  7. ha nem magyar állampolgár, letelepedési vagy tartózkodási engedély, illetve menekültstátuszt igazoló okmány másolata;
  8. további, a kar/intézet/tanszék által kívánt mellékletek.

A pályázati anyagok összeállításakor vegyék figyelembe, hogy az idegen nyelven bekért dokumentumokat a partnerintézménynek továbbítjuk a nominálási folyamat részeként. Ezek tehát legfőképp arra szolgálnak, hogy a leendő fogadó intézményben megismerjék Önöket.

Minden dokumentum digitális formában (Word- vagy Pdf-fájlként) adandó be. Kérjük, hogy a fájlokat az alábbi formában nevezzék el: Vezetéknév Keresztnév_[dokumentum típusa magyarul]; Keresztnév Vezetéknév_[type of document in English] (pl. Minta Márton_Motivációs levél; Marton Minta_Letter of motivation). Hiányos, a feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan, vagy kézzel írt pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

A pályázat előkészítése során ellenőrizze a partneregyetem(ek) honlapján a kurzuskínálatot, tájékozódjon arról, hogy milyen nyelven és milyen képzési szinten (alap-, vagy mesterképzés) hirdetnek kurzusokat. A pályázatról, a partnerintézményekben folyó képzésekről bővebb információt a szakmai és/vagy a kari koordinátorok adnak.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE és az ELbírálás menete

A pályázatok benyújtása

A 2022/2023-as tavaszi félévre szóló pályázatokat az esetleges kari/intézeti/tanszéki sajátosságoknak megfelelően 2022. szeptember 20-ig lehet benyújtani a fent feltüntetett szakmai koordinátor részére. A szakmai koordinátor a pályázatról tett javaslatát 5 munkanapon belül eljuttatja a Kari Külügyi Bizottságnak (KKB), amit a Bizottság a döntését követően legkésőbb 2022. október 3-ig továbbít az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztálya (ENPO) munkatársai számára.

A bírálat szempontjai

A pályázatok elbírálásának általános szempontjai (nem prioritás szerint, a kari szabályozás alapján további szempontok is adódhatnak):

  • szaknyelvi ismeret;
  • tanulmányi eredmény;
  • szakmai tájékozottság és aktivitás;
  • kiválóság vagy egyéb jelentős szakmai teljesítmény;
  • Hallgatói Önkormányzatban vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység;
  • beérkező Erasmus-hallgatók mentori feladatainak ellátása, vállalása.

Rangsorolás és döntés

A formai feltételeknek megfelelő pályázatokat első körben a Kari Bíráló Bizottság (KBB) értékeli és rangsorolja a szakmai koordinátor javaslatát és egyéb, a pályázati felhívásban közzétett szempontokat figyelembe véve. A KBB a pályázatban benyújtott dokumentumok (és esetleges szóbeli meghallgatás) alapján egyéni értékelő lapot készít. A KBB az egyéni értékelő lapon rögzített pontszámok alapján rangsorolja a pályázatokat, és a kari rangsort továbbítja az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztálya (ENPO) számára. Az ELTE részéről a Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság (HOMB) 2022. október 13-ig dönt a felterjesztett pályázatok támogatásáról, a végleges döntést pedig a partneregyetemek hozzák meg a 2022. október 15-i határidővel zajló nominálási folyamatot követően várhatóan két héten belül.

A pályázaton megfelelt, de ösztöndíjban nem részesülő hallgatók tartaléklistára kerülnek, illetve a partnerintézmény beleegyezése esetén önfinanszírozóként kezdhetik meg a külföldi mobilitási tevékenységet.

Eredményhirdetés

A nyertes pályázók e-mailben kapnak értesítést, előreláthatóan október végén. Azon partnerek estében, ahol a pályázók nominálását október elején kérik elküldeni, a KBB által felterjesztett hallgatókat feltételesen nomináljuk.

A pályázatok elkészítésével kapcsolatos szakmai kérdésekben a szakmai és kari koordinátorok állnak rendelkezésükre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ ERASMUS+ PROGRAMRÓL

Európai Bizottság
Tempus Közalapítvány

Pályázati felhívás a 2022/2023-as tanévre - "Erasmus+ 20%"

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot ír ki a 2022/2023-as tanévben rövid és hosszú távú, tanulmányi célú hallgatói mobilitás, valamint szakmai gyakorlat megvalósítására. A pályázatok leadási határideje 2022. május 6.

A FELHÍVÁS CÉLJA

Az "Erasmus+ 20%" támogatás a pályázaton nyertes hallgatóknak lehetőséget ad arra, hogy az Erasmus programban közvetlenül részt nem vevő, ún. partnerországokban (pl. Nagy-Britannia, Svájc, valamint Európán kívüli országok) lévő partneregyetemeinken rövid- és hosszútávú részképzésben, illetve szakmai gyakorlaton vegyenek részt a felhívásban szereplő további információk szerint.

Jelen felhívás keretében az alábbi mobilitástípusokra lehet pályázni:

  1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba (Nagy-Britannia, Svájc)
  2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba (Nagy-Britannia, Svájc)
  3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás vagy szakmai gyakorlat távoli partnerországba
  4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba

Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a meghirdetett mobilitásokra kizárólag a támogatott partnerségekben résztvevő tanszékek/intézetek hallgatói pályázhatnak. Bővebb információt alább, az egyes mobilitástípusok bemutatásánál találnak.

Megpályázható mobilitástípusok

1. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás közeli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, kutatás, a szakdolgozat elkészítése lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat a küldő intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum kreditek száma: 20.

PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

  • pályázható időtartam: 4-10 hónap (jellemzően 1 szemeszter)
  • ösztöndíj összege: 520 EUR/hó
  • utazási támogatás nem elérhető

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett időtartamban valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság

Aberystwyth University

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 2 BA és/vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

Leeds Beckett University

Bölcsészettudományi Kar

Angol-Amerikai Intézet

5 hónap / 3 BA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Szécsényi Krisztina

Egyesült Királyság

Middlesex University

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

Nottingham Trent University

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

5 hónap / 2 BA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Kiss Orhidea Edith

Egyesült Királyság

Stranmillis University College

Tanító- és Óvóképző Kar

Kari szinten

5 hónap / 2 BA hallgató

ősz/tavasz

Romanoczki Ildikó

Egyesült Királyság

University College London

Bölcsészettudományi Kar

Görög Tanszék

6 hónap / 2 BA és/vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Kozák Dániel

Egyesült Királyság

University College London

Bölcsészettudományi Kar

Ókortörténeti Tanszék

5 hónap / 2 BA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Patay-Horváth András

Egyesült Királyság

University of Bristol

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

10 hónap / 2 BA hallgató

ősz (teljes évre)

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Hull

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

5 hónap / 2 BA és/vagy MA hallgató

tavasz

(ősz egyeztetés alatt)

Dr. Kiss Orhidea Edith

Egyesült Királyság

University of Manchester

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 2 BA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Sheffield

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 2 BA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Sheffield

Bölcsészettudományi Kar

Angol-Amerikai Intézet

5 hónap / 4 BA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Szécsényi Krisztina

Egyesült Királyság

University of Warwick

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

9 hónap / 2 BA és/vagy MA hallgató

ősz (teljes év)

Dr. Rozsnyai Krisztina

Gibraltár

University of Gibraltar

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék

4 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Demetrovics Zsolt

Svájc

Universität Bern

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 1 BA vagy MA vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

Universität Luzern

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Svájc

University of Zürich

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

2. Rövid távú doktori mobilitás közeli partnerországba

Rövid távú mobilitásban kizárólag PhD-hallgatók vehetnek részt kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlat céljával.

  • pályázható időtartam: min. 5, max. 30 nap
  • ösztöndíj összege: 70 EUR/nap a 14. napig, 50 EUR/nap a 15. naptól
  • utazási támogatás nem elérhető

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett időtartamban valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Egyesült Királyság

Amity University London Campus

Informatikai Kar

Média és Oktatásinformatikai Tanszék

7 nap / 2 PhD hallgató

tavasz

Dr. Illés Zoltán

Egyesült Királyság

Middlesex University

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyesült Királyság

University of Bristol

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 nap / 4 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

Gibraltár

University of Gibraltar

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Pszichológiai Intézet

30 nap / 2 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Demetrovics Zsolt

Svájc

Universität Luzern

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Rozsnyai Krisztina

3. Hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás vagy szakmai gyakorlat távoli partnerországba

A tanulmányutak célja féléváthallgatás, kutatás, a szakdolgozat elkészítése lehet. Alap- és mesterképzéses hallgatók esetében a mobilitás csak akkor valósulhat meg, ha a külföldi tanulmányokat a küldő intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. A kötelezően teljesítendő minimum kreditek száma: 20.

PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

  • ösztöndíj összege: 700 EUR/hó (tanulmányi és szakmai gyakorlat esetén is)
  • utazási támogatás (egyszeri támogatás, a küldő és a fogadó intézmény székhelye közti távolság légvonalban, az Európai Bizottság kalkulátorával számolva)
TÁVOLSÁG UTAZÁSI TÁMOGATÁS
0 – 99 km 20 €
100 – 499 km 180 €
500 – 1 999 km 275 €
2 000 – 2 999 km 360 €
3 000 – 3 999 km 530 €
4 000 – 7 999 km 820 €
8 000 – 19 999 km 1 500 €

Mobilitás az alábbi partneregyetemeken, a feltüntetett időtartamban valósítható meg. A megpályázható szakmai gyakorlatról dőlt betűvel szedve találnak információt:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok

Indiana University Maurer School of Law

Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Jogi Tanszék

4 hónap / 1 BA vagy MA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Hungler Sára

Argentína

Universidade de Buenos Aires

Bölcsészettudományi Kar

Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék

5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Menczel Gabriella

Argentína

Universidade de Buenos Aires

Bölcsészettudományi Kar

Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék

5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató

Szakmai gyakorlat

ősz/tavasz

Dr. Menczel Gabriella

Argentína

Universidad Nacional de Cuyo

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet

6 hónap / 1 BA hallgató

ősz/tavasz

Dr. Gombás Judit

Brazília

PUC Minas Gerais

Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

5 hónap / 1 hallgató

tavasz

(ősz egyeztetés alatt)

Dr. Rozsnyai Krisztina

Egyiptom

Cairo University

Bölcsészettudományi Kar

Latin Tanszék

4 hónap / 1 hallgató

tavasz

(ősz egyeztetés alatt)

Dr. Ferenczi Attila

Dr. Kozák Dániel

Japán

Yamaguchi University

Bölcsészettudományi Kar

Japán Tanszék

4 hónap / 3 BA és/vagy MA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Szabó Balázs

Kína

Beijing Foreign Studies University

Bölcsészettudományi Kar

Kínai Tanszék

5 hónap / 10 BA és/vagy MA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Pap Melinda

Kína

Peking University

Bölcsészettudományi Kar

Ókortörténeti Tanszék

6 hónap / 1 BA és/vagy MA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Kató Péter

Korea

Dongguk University

Bölcsészettudományi Kar

Koreai Tanszék

5 hónap / 3 BA és/vagy MA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Mecsi Beatrix

Mexikó

UNAM

Természettudományi Kar

Geometriai Tanszék

5 hónap / 1 MA hallgató

tavasz

(ősz egyeztetés alatt)

Dr. Kiss György

Mongólia

National University of Mongolia

Bölcsészettudományi Kar

Mongol és Belső-Ázsiai Tanszék

3 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató

tavasz

(ősz egyeztetés alatt)

Dr. Birtalan Ágnes

Mozambik

Universidade Eduardo Mondlane

Bölcsészettudományi Kar

Portugál Nyelvi és Irodalmi Tanszék

5 hónap / 2 BA és/vagy MA és/vagy PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Urbán Bálint

4. Rövid távú doktori mobilitás távoli partnerországba

Rövid távú mobilitásban kizárólag PhD-hallgatók vehetnek részt kutatás, továbbképzés vagy szakmai gyakorlat céljával.

  • pályázható időtartam: min. 5, max. 30 nap
  • ösztöndíj összege: 70 EUR/nap a 14. napig, 50 EUR/nap a 15. naptól
  • utazási támogatás a fenti táblázat alapján

Az alábbi partnerségekben, a feltüntetett időtartamban valósítható meg mobilitás:

ORSZÁG

PARTNEREGYETEM

ELTE KAR

ELTE INTÉZMÉNY

ÖSZTÖNDÍJAS IDŐTARTAM / MEGPÁLYÁZHATÓ HELYEK SZÁMA

MEGPÁLYÁZHATÓ FÉLÉV

SZAKMAI KOORDINÁTOR

Amerikai Egyesült Államok

Indiana University Maurer School of Law

Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Jogi Tanszék

14 nap / 2 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Hungler Sára

Ausztrália

Griffith University

Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Erdős István

Egyesült Arab Emírségek

Amity University Dubai Campus

Informatikai Kar

Média és Oktatásinformatikai Tanszék

7 nap / 2 MA hallgató

tavasz

Dr. Illés Zoltán

India

Amity University Noida Campus

Informatikai Kar

Média és Oktatásinformatikai Tanszék

7 nap / 2 PhD hallgató

tavasz

Dr. Illés Zoltán

Irán

Gorgan University of Agricultural Science and Natural Resources

Természettudományi Kar

Természetföldrajzi Tanszék

14 nap / 2 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Horváth Erzsébet

Kanada

University of Victoria

Állam- és Jogtudományi Kar

Alkotmányjogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Bodnár Eszter

Kína

Peking University

Bölcsészettudományi Kar

Ókortörténeti Tanszék

30 nap / 1 PhD hallgató

ősz/tavasz

Dr. Kató Péter

Mexikó

UNAM

Természettudományi Kar

Geometriai Tanszék

15 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

(ősz egyeztetés alatt)

Dr. Kiss György

Panama

University of Panama

Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék

14 nap / 1 PhD hallgató

tavasz

(ősz egyeztetés alatt)

Dr. Erdős István

A mobilitás teljesítésének feltételei

Az Erasmus+ 20% támogatás keretében külföldön teljesítő hallgatók

  • a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
  • itthon is beiratkozott, aktív hallgatók, akik esetleges itthoni tandíjukat kifizetik, és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
  • féléváthallgatás esetén külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják. A két együttműködő tanszék a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen. BA és MA hallgatók esetében minimum 20 kredit elvégzése kötelező, az ezen túl az egyes szakokra vonatkozó, a partnerintézményben teljesítendő minimum kreditszámot vagy tanegységszámot a szakfelelősök határozzák meg, ezt a kari/intézeti/tanszéki felhívásban közzéteszik. (PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében, ez esetben nincsen minimum kreditelvárás.)
  • A szakos kurzusok az ELTE-s kreditszámon, az egyéb kurzusok külön eljárás keretében számíthatók be a hallgató tanulmányaiba. További információk a tanulmányok tervezéséről

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?

Minden olyan ELTE-s hallgató pályázhat, aki

  • magyar állampolgársággal, regisztrációs igazolással, vagy érvényes letelepedési-, illetőleg tartózkodási engedéllyel rendelkezik (kivéve a Stipendium Hungaricum ösztöndíjasokat);
  • alapképzésben résztvevő hallgatóként a tervezett kiutazásakor már legalább két félévet elvégezett (speciális kari szabályoknak megfelelően ez lehet több mint két félév is);
  • abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezi, hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az ELTE-n;
  • megfelel az adott karon/tanszéken meghirdetett pályázati követelményeknek is;
  • az oktatás nyelvéből/nyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó)

Szakmai gyakorlat esetén

  • Az utolsó félévükben Erasmus+ részképzésen/tanulmányok ideje alatt végzett szakmai gyakorlaton részt vevő hallgatók: A mobilitás az utolsó félév vizsgaidőszakának utolsó napjáig tarthat, azonban a mobilitás beismertetésének még az abszolválás előtt meg kell történnie. A beismertetési folyamat kezdeményezése a hallgató feladata.
  • A frissen diplomát szerzett/abszolvált hallgatók is részt vehetnek szakmai gyakorlaton a végzésük utáni évben. Ebben az esetben a pályázatot már végzésük évében, az utolsó félév vizsgaidőszakának utolsó napjáig nyújthatják be, azaz amíg aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.
  • A tanárasszisztensi mobilitási tevékenység is szakmai gyakorlatnak tekintendő (karspecifikus).
  • Szakmai gyakorlatra akár már a felsőoktatási tanulmányok első évében is lehet utazni (kari kivételek lehetnek).

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb összesen 12 hónapra kaphat Erasmus státuszt képzési szintenként (részképzés és szakmai gyakorlat összesen, akkor is, ha zero grant (label) mobilitás!). Ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus részképzésben és/vagy szakmai gyakorlatban, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus-időkeretet, akkor újra pályázhat. Azok a mester- vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók is pályázhatnak, akik a korábbi képzési szinte(ke)n már voltak Erasmus+-ösztöndíjas hallgatók.

A pályázás menete és kiegészítő támogatások

Minden mobilitástípusra az alábbi dokumentumok benyújtásával lehet pályázni:

  1. pályázati űrlap (hiánytalanul kitöltve, aláírva, a szakmai koordinátorral kitöltetve) és mellékletei:
  2. önéletrajz (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  3. motivációs levél (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  4. az utolsó két félév osztályzatai magyarul és angolul (a Neptunból kinyomtatva megfelelő);
  5. diploma másolata magyarul és angolul (amennyiben a pályázó mester- vagy doktori képzésben vesz részt);
  6. az elvárt nyelvtudást igazoló dokumentum (az elvárt nyelvtudásról a szakmai koordinátornál lehet érdeklődni);
  7. ha nem magyar állampolgár, letelepedési vagy tartózkodási engedély, illetve menekültstátuszt igazoló okmány másolata;
  8. további, a kar/intézet/tanszék által kívánt mellékletek.

Amennyiben a kari vagy intézeti/tanszéki felhívás egyéb előírásokat is tartalmaz, azokat kérjük figyelembe venni. A hiányos, feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan, vagy nem géppel kitöltött pályázatokat nem fogadjuk el.

A pályázat előkészítése során ellenőrizze a partneregyetemek honlapján a kurzuskínálatot, tájékozódjon arról, hogy milyen nyelven és milyen képzési szinten (alap-, vagy mesterképzés) hirdetnek kurzusokat. A pályázatról, a partnerintézményekben folyó képzésekről bővebb információt a szakmai és/vagy a kari koordinátorok adnak.

Figyelem! A kiutazás pénzügyi tervezésének kulcsfontosságú eleme a különböző elérhető kiegészítő támogatási lehetőségek ismerete. Az elérhető támogatásokról, valamint a vonatkozó aktuális felhívásokról kövesse a honlapunkat itt.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE és az ELbírálás menete

A pályázatok benyújtása

A pályázatot a 2022/2023-as tanévre az esetleges kari/intézeti/tanszéki sajátosságoknak megfelelően május 6-ig lehet benyújtani a fent feltüntetett szakmai koordinátor részére. A szakmai koordinátor a pályázatról tett javaslatát 5 munkanapon belül eljuttatja a Kari Külügyi Bizottságnak (KKB), amit a Bizottság a döntését követően 5 munkanapon belül, legkésőbb 2022. május 20-ig továbbít az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztályának munkatársai számára. A végleges döntést a partneregyetemek szakmai koordinátorai hozzák meg.

A benyújtott pályázatok elbírálása

A pályázatok elbírálásának általános szempontjai (nem prioritás szerint, a kari szabályozás alapján további szempontok is adódhatnak):

  • szaknyelvi ismeret;
  • tanulmányi eredmény;
  • szakmai tájékozottság és aktivitás;
  • kiválóság vagy egyéb jelentős szakmai teljesítmény;
  • Hallgatói Önkormányzatban vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység;
  • beérkező Erasmus-hallgatók mentori feladatainak ellátása, vállalása.

Rangsorolás és döntés

A formai feltételeknek megfelelő pályázatokat első körben a Kari Bíráló Bizottság (KBB) értékeli és rangsorolja a szakmai koordinátor javaslatát és egyéb, a pályázati felhívásban közzétett szempontokat figyelembe véve. A KBB a pályázatban benyújtott dokumentumok és a szóbeli meghallgatás / motivációs levél alapján egyéni értékelő lapot készít. A KBB az egyéni értékelő lapon rögzített pontszámok alapján rangsorolja a pályázatokat. A végső hallgatói rangsort a KBB elküldi a Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság (HOMB) részére, amely dönt arról, hogy az ELTE mely hallgatót/hallgatókat javasolja ösztöndíjas státuszra a partnerintézmény felé. A pályázaton megfelelt, de ösztöndíjban nem részesülő hallgatók tartaléklistára kerülnek, illetve a partnerintézmény beleegyezése esetén önfinanszírozóként kezdhetik meg a külföldi mobilitási tevékenységet.

A pályázatok eredménye a partnerintézmények beleegyezése után válik véglegessé.

Eredményhirdetés

A nyertes pályázók e-mailben kapnak értesítést, előreláthatóan június második felében. Azon partnerek estében, ahol az őszi kiutazók adatait május végéig kérik elküldeni, a KBB által készített rangsor elején szereplő hallgatókat feltételesen nomináljuk.

A pályázatok elkészítésével kapcsolatos szakmai kérdésekben a szakmai és kari koordinátorok állnak rendelkezésükre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ ERASMUS+ PROGRAMRÓL

Európai Bizottság
Tempus Közalapítvány

Pályázati felhívás - 2022/2023-as tanévre (ICM)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem intézményi szintű pályázatot ír ki a 2022/2023-as tanévben Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás (ICM) hallgatói mobilitási programban való részvételre. A pályázatok leadási határideje 2022. március 21.

A PÁLYÁZAT CÉLJA

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitási (ICM) program keretében a pályázaton nyertes hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy az Európai Unión kívüli partneregyetemeink egyikén részképzésben vegyenek részt.

A tanulmányutak célja félév-áthallgatás, kutatás, a szakdolgozat elkészítése lehet. A mobilitás csak akkor valósulhat meg alap- és mesterképzéses hallgatók esetében, ha a külföldi tanulmányokat a küldő intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

Az Erasmus+ ICM program keretében külföldön teljesítő hallgatók

  • minimum 3, maximum 5 hónapot tölthetnek külföldön (a fogadó intézmény felajánlásától függően);
  • a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
  • itthon is beiratkoznak, esetleges itthoni tandíjukat kifizetik, és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
  • külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják. A két együttműködő tanszék a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen. BA és MA hallgatók esetében minimum 20 kredit elvégzése kötelező, az ezen túl az egyes szakokra vonatkozó, a partnerintézményben teljesítendő minimum kreditszámot vagy tanegységszámot a szakfelelősök határozzák meg, ezt a kari/intézeti/tanszéki felhívásban közzéteszik. (PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében, ez esetben nincsen minimum kreditelvárás.)
  • A szakos kurzusok az ELTE-s kreditszámon, az egyéb kurzusok külön eljárás keretében számíthatók be a hallgató tanulmányaiba.

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?

Minden olyan ELTE-s hallgató pályázhat, aki:

  • magyar állampolgársággal, regisztrációs igazolással, vagy érvényes letelepedési-, illetőleg tartózkodási engedéllyel rendelkezik (kivéve a Stipendium Hungaricum ösztöndíjasokat);
  • alapképzésben résztvevő hallgatóként a tervezett kiutazásakor már legalább két félévet elvégezett (speciális kari szabályoknak megfelelően ez lehet több mint két félév is);
  • abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezi, hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az ELTE-n;
  • megfelel az adott karon/tanszéken meghirdetett pályázati követelményeknek is;
  • az oktatás nyelvéből/nyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó).

AZ ELNYERHETŐ ÖSZTÖNDÍJAK ÖSSZEGE

Az Erasmus+ ICM program keretében partneregyetemeinkre részképzést elnyert diákok egységesen, célországtól függetlenül 700 EUR/hó ösztöndíjban, valamint (a távolság alapján kalkulált) egyszeri utazási támogatásban részesülnek. 

TÁVOLSÁG UTAZÁSI TÁMOGATÁS
0 – 99 km 20 €
100 – 499 km 180 €
500 – 1 999 km 275 €
2 000 – 2 999 km 360 €
3 000 – 3 999 km 530 €
4 000 – 7 999 km 820 €
8 000 – 19 999 km 1 500 €

Ahol a havi támogatás összege nem fedezi a megélhetési költségeket, a jelentkezők figyelmébe ajánljuk az ELTE Alumni Alapítványi Pályázatát (3. pont) és az Erasmus+ Start Ösztöndíjat (4. pont) mint kiegészítő támogatási lehetőségeket. 

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb összesen 12 hónapra kaphat Erasmus státuszt képzési szintenként (részképzés és szakmai gyakorlat összesen, akkor is, ha zero grant (label) mobilitás!). Ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus részképzésben és/vagy szakmai gyakorlatban, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus-időkeretet, akkor újra pályázhat. Azok a mester- vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók is pályázhatnak, akik a korábbi képzési szinte(ke)n már voltak Erasmus+-ösztöndíjas hallgatók.

MEGPÁLYÁZHATÓ PARTNERINTÉZMÉNYEK LISTÁJA

Ország Egyetem ELTE Kar ELTE Intézmény Ösztöndíjas időtartam / megpályázható helyek száma Szakmai koordinátor
Albánia Polytechnic University of Tirana Informatikai Kar Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék 3 hónap / 1 PhD hallgató Dr. Albert Gáspár
Brazília Universidade Federal da Paraíba Informatikai Kar Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék 5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató Dr. Zsók Viktória
Georgia Georgian Institute of Public Affairs Természettudományi Kar Környezettudományi Cetnrum 5 hónap / max. 3 BA vagy MA hallgató Dr. Angyal Zsuzsanna
Georgia Georgian Institute of Public Affairs Bölcsészettudományi Kar Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet 5 hónap / max. 3 BA vagy MA hallgató Dr. Polyák Gábor
Georgia Ivane Javakhishvili Tbilisi State University Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet 5 hónap / 1 PhD hallgató Dr. Körmendi Tamás
Kanada University of Victoria Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék 4 hónap / 1 PhD hallgató Dr. Bodnár Eszter
Kína East China Normal University Bölcsészettudományi Kar Kínai Tanszék 3 hónap / 1 MA hallgató Dr. Pap Melinda
Kína East China Normal University Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszék 4 hónap / 1 MA hallgató

Dr. Gyuris Ferenc,

Dr. Szalkai Gábor

Kína Fudan University Bölcsészettudományi Kar Kínai Tanszék 3 hónap / 1 MA hallgató Dr. Pap Melinda
Zöld-foki-szigetek University of Cape Verde Bölcsészettudományi Kar Portugál Tanszék 3 hónap / 2 MA és/vagy BA hallgató Dr. Rákóczi István

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS MÓDJA

A pályázatot a 2022/2023-as tanévre az esetleges kari/intézeti/tanszéki sajátosságoknak megfelelően március 21-ig lehet benyújtani a szakmai koordinátor részére. A szakmai koordinátor a pályázatról tett javaslatát 5 munkanapon belül eljuttatja a Kari Külügyi Bizottságnak (KKB), amit a Bizottság a döntését követően 5 munkanapon belül, legkésőbb 2022. április 4-ig továbbít az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztályának munkatársai számára. A végleges döntést a partneregyetemek szakmai koordinátorai hozzák meg.

Az érvényes pályázat tartalmazza:

  1. pályázati adatlap (hiánytalanul kitöltve, aláírva, a szakmai koordinátorral kitöltetve) és mellékletei:

  2. önéletrajz (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  3. motivációs levél (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  4. az utolsó két félév osztályzatai magyarul és angolul (a Neptunból kinyomtatva megfelelő);
  5. diploma másolata magyarul és angolul (amennyiben a pályázó mester- vagy doktori képzésben vesz részt);
  6. az elvárt nyelvtudást igazoló dokumentum (az elvárt nyelvtudásról a szakmai koordinátornál lehet érdeklődni);
  7. ha nem magyar állampolgár, letelepedési vagy tartózkodási engedély, illetve menekültstátuszt igazoló okmány másolata;
  8. további, a kar/intézet/tanszék által kívánt mellékletek.

Amennyiben a kari vagy intézeti/tanszéki felhívás egyéb előírásokat is tartalmaz, azokat kérjük figyelembe venni. A hiányos, feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan, vagy nem géppel kitöltött pályázatokat nem fogadjuk el.

A pályázat előkészítése során ellenőrizze a partneregyetemek honlapján a kurzuskínálatot, tájékozódjon arról, hogy milyen nyelven és milyen képzési szinten (alap-, vagy mesterképzés) hirdetnek kurzusokat. A pályázatról, a partnerintézményekben folyó képzésekről bővebb információt a szakmai és/vagy a kari koordinátorok adnak.

A benyújtott pályázatok elbírálása:

A pályázatok elbírálásának általános szempontjai (nem prioritás szerint, a kari szabályozás alapján további szempontok is adódhatnak):

  • szaknyelvi ismeret;
  • tanulmányi eredmény;
  • szakmai tájékozottság és aktivitás;
  • kiválóság vagy egyéb jelentős szakmai teljesítmény;
  • Hallgatói Önkormányzatban vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység;
  • beérkező Erasmus-hallgatók mentori feladatainak ellátása, vállalása.

Rangsorolás és döntés

A formai feltételeknek megfelelő pályázatokat első körben a Kari Bíráló Bizottság (KBB) értékeli és rangsorolja a szakmai koordinátor javaslatát és egyéb, a pályázati felhívásban közzétett szempontokat figyelembe véve. A KBB a pályázatban benyújtott dokumentumok és a szóbeli meghallgatás / motivációs levél alapján egyéni értékelő lapot készít. A KBB az egyéni értékelő lapon rögzített pontszámok alapján rangsorolja a pályázatokat. A végső hallgatói rangsort a KBB elküldi a Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság (HOMB) részére, amely dönt arról, hogy az ELTE mely hallgatót/hallgatókat javasolja ösztöndíjas státuszra a partnerintézmény felé. A pályázaton megfelelt, de ösztöndíjban nem részesülő hallgatók tartaléklistára kerülnek, illetve a partnerintézmény beleegyezése esetén önfinanszírozóként kezdhetik meg a külföldi mobilitási tevékenységet.

A pályázatok eredménye a partnerintézmények beleegyezése után válik véglegessé.

Eredményhirdetés

A nyertes pályázók e-mailben kapnak értesítést, előreláthatóan május második felében. 

A pályázatok elkészítésével kapcsolatos szakmai kérdésekben a szakmai és kari koordinátorok állnak rendelkezésükre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ ERASMUS+ PROGRAMRÓL

Európai Bizottság
Tempus Közalapítvány

Pályázati felhívás - 2021/2022 tavaszi félévre (Második pályázati kör)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem intézményi szintű pályázatot ír ki a 2021/2022-es tavaszi félévben Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás (ICM) hallgatói mobilitási programban való részvételre. A pályázatok leadási határideje 2021. szeptember 20.

A PÁLYÁZAT CÉLJA

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitási (ICM) program keretében a pályázaton nyertes hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy az Európai Unión kívüli partneregyetemeink egyikén részképzésben vegyenek részt.

A tanulmányutak célja félév-áthallgatás, kutatás, a szakdolgozat elkészítése lehet. A mobilitás csak akkor valósulhat meg alap- és mesterképzéses hallgatók esetében, ha a külföldi tanulmányokat a küldő intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

Az Erasmus+ ICM program keretében külföldön teljesítő hallgatók

  • minimum 3, maximum 5 hónapot tölthetnek külföldön (a fogadó intézmény felajánlásától függően);
  • a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
  • itthon is beiratkoznak, esetleges itthoni tandíjukat kifizetik, és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
  • külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják. A két együttműködő tanszék a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen. BA és MA hallgatók esetében minimum 20 kredit elvégzése kötelező, az ezen túl az egyes szakokra vonatkozó, a partnerintézményben teljesítendő minimum kreditszámot vagy tanegységszámot a szakfelelősök határozzák meg, ezt a kari/intézeti/tanszéki felhívásban közzéteszik. (PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében, ez esetben nincsen minimum kreditelvárás.)
  • A szakos kurzusok az ELTE-s kreditszámon, az egyéb kurzusok külön eljárás keretében számíthatók be a hallgató tanulmányaiba.

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?

Minden olyan ELTE-s hallgató pályázhat, aki:

  • magyar állampolgársággal, regisztrációs igazolással, vagy érvényes letelepedési-, illetőleg tartózkodási engedéllyel rendelkezik (kivéve a Stipendium Hungaricum ösztöndíjasokat);
  • alapképzésben résztvevő hallgatóként a tervezett kiutazásakor már legalább két félévet elvégezett (speciális kari szabályoknak megfelelően ez lehet több mint két félév is);
  • abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezi, hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az ELTE-n;
  • megfelel az adott karon/tanszéken meghirdetett pályázati követelményeknek is;
  • az oktatás nyelvéből/nyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó).

AZ ELNYERHETŐ ÖSZTÖNDÍJAK ÖSSZEGE

Az Erasmus+ ICM program keretében partneregyetemeinkre részképzést elnyert diákok egységesen, célországtól függetlenül 700 EUR/hó ösztöndíjban, valamint (a távolság alapján kalkulált) egyszeri utazási támogatásban részesülnek. 

TÁVOLSÁG UTAZÁSI TÁMOGATÁS
0 – 99 km 20 €
100 – 499 km 180 €
500 – 1 999 km 275 €
2 000 – 2 999 km 360 €
3 000 – 3 999 km 530 €
4 000 – 7 999 km 820 €
8 000 – 19 999 km 1 500 €

Ahol a havi támogatás összege nem fedezi a megélhetési költségeket (pl. az USA esetén), a jelentkezők figyelmébe ajánljuk az ELTE Alumni Alapítványi Pályázatát (3. pont) és az Erasmus+ Start Ösztöndíjat (4. pont) mint kiegészítő támogatási lehetőségeket. 

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb összesen 12 hónapra kaphat Erasmus státuszt képzési szintenként (részképzés és szakmai gyakorlat összesen, akkor is, ha zero grant (label) mobilitás!). Ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus részképzésben és/vagy szakmai gyakorlatban, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus-időkeretet, akkor újra pályázhat. Azok a mester- vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók is pályázhatnak, akik a korábbi képzési szinte(ke)n már voltak Erasmus+-ösztöndíjas hallgatók.

Fontos! Az alábbi táblázatban dőlt betűkkel szereplő egyetemekre a mobilitás lehetősége, érvényes intézményközi megállapodás hiányában, egylőre csak feltételesen elérhető. Ennek ellenére arra biztatunk minden érdeklődő hallgatót, hogy feltétlenül nyújtsa be a pályázatát!

MEGPÁLYÁZHATÓ PARTNERINTÉZMÉNYEK LISTÁJA

Ország Egyetem ELTE Kar ELTE Intézmény Ösztöndíjas időtartam / megpályázható helyek száma Szakmai koordinátor
Albánia Polytechnic University of Tirana Informatikai Kar Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék 3 hónap / 1 PhD hallgató Dr. Albert Gáspár
Amerikai Egyesült Államok CSI CUNY Tanító- és Óvóképző Kar Matematika Tanszék 5 hónap / 1 BA hallgató Szabóné Dr. Szitányi Judit
Amerikai Egyesült Államok Indiana University Állam- és Jogtudományi Kar Kari szinten 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Sonnevend Pál
Argentína University of Buenos Aires Bölcsészettudományi Kar Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató

Santosné Dr. Blastik Margit,

Klempáné Dr. Faix Dóra

Bhután Royal Thimphu College Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Sonkoly Gábor
Brazília Universidade Federal da Paraíba Informatikai Kar Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék 5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató Dr. Zsók Viktória
Georgia Georgian Institute of Public Affairs Természettudományi Kar Környezettudományi Cetnrum 5 hónap / max. 3 BA vagy MA hallgató Dr. Angyal Zsuzsanna
Georgia Georgian Institute of Public Affairs Bölcsészettudományi Kar Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet 5 hónap / max. 3 BA vagy MA hallgató Dr. Hammer Ferenc
Georgia International Black Sea University Tanító- és Óvóképző Kar Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszék 5 hónap / 2 BA hallgató Dr. Árva Valéria
Georgia Ivane Javakhishvili Tbilisi State University Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet 5 hónap / 1 PhD hallgató Dr. Körmendi Tamás
Japán University of Tokyo Informatikai Kar Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Zsók Viktória
Kanada McGill University Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet 4 hónap / 1 PhD hallgató Dr. Szívós Erika
Kína East China Normal University Bölcsészettudományi Kar Kínai Tanszék 3 hónap / 1 MA hallgató Dr. Pap Melinda
Kína East China Normal University Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszék 4 hónap / 1 MA hallgató

Dr. Gyuris Ferenc,

Dr. Szalkai Gábor

Kína Fudan University Bölcsészettudományi Kar Kínai Tanszék 3 hónap / 1 MA hallgató Dr. Pap Melinda
Malajzia Universiti Teknologi MARA Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Információtudományi Intézet 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Bella Katalin
Marokkó Cadi Ayyad University Bölcsészettudományi Kar Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék 5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató Dr. Palágyi Tivadar
Oroszország Lomonosov Moscow State University Állam- és Jogtudományi Kar Kari szinten 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dalnoki Brigitta
Oroszország Lomonosov Moscow State University Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszék 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Imre Németh
Oroszország Lomonosov Moscow State University Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet 5 hónap / 1 PhD hallgató Dr. Szijjártó István
Oroszország Saint Petersburg State University Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszék 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Imre Németh
Thaiföld Sukhothai Thammathirat Open University Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Információtudományi Intézet 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Bella Katalin
Tunézia Université de Carthage Bölcsészettudományi Kar Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék 5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató Dr. Palágyi Tivadar
Ukrajna Ferenc Rákoczi II. Transcarpathian Hungarian Institute Bölcsészettudományi Kar Szláv és Balti Filológiai Intézet 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Kovács Oxana
Ukrajna Ferenc Rákoczi II. Transcarpathian Hungarian Institute Bölcsészettudományi Kar Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék 5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató Dr. Varga Zsuzsanna
Ukrajna Ferenc Rákoczi II. Transcarpathian Hungarian Institute Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszék 5 hónap / 1 PhD hallgató Dr. Szalkai Gábor
Ukrajna Taras Shevchenko National University of Kyiv Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszék 5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató

Dr. Gyuris Ferenc

Ukrajna Ferenc Rákoczi II. Transcarpathian Hungarian Institute Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszék 5 hónap / 1 BA vagy PhD hallgató Dr. Szalkai Gábor
Zöld-foki-szigetek University of Cape Verde Bölcsészettudományi Kar Portugál Tanszék 3 hónap / 2 MA és/vagy BA hallgató Dr. Rákóczi István

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS MÓDJA

A pályázatot a 2021/22-es tavaszi félévre az esetleges kari/intézeti/tanszéki sajátosságoknak megfelelően szeptember 20-ig lehet benyújtani a szakmai koordinátor részére. A szakmai koordinátor a pályázatról tett javaslatát 5 munkanapon belül eljuttatja a Kari Külügyi Bizottságnak (KKB), amit a Bizottság a döntését követően 5 munkanapon belül továbbít az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztályának munkatársai számára. A végleges döntést a partneregyetemek szakmai koordinátorai hozzák meg.

Az érvényes pályázat tartalmazza:

  1. pályázati adatlap (hiánytalanul kitöltve, aláírva, a szakmai koordinátorral kitöltetve) és mellékletei:

  2. önéletrajz (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  3. motivációs levél (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  4. az utolsó két félév osztályzatai magyarul és angolul (a Neptunból kinyomtatva megfelelő);
  5. diploma másolata magyarul és angolul (amennyiben a pályázó mester- vagy doktori képzésben vesz részt);
  6. az elvárt nyelvtudást igazoló dokumentum (az elvárt nyelvtudásról a szakmai koordinátornál lehet érdeklődni);
  7. ha nem magyar állampolgár, letelepedési vagy tartózkodási engedély, illetve menekültstátuszt igazoló okmány másolata;
  8. további, a kar/intézet/tanszék által kívánt mellékletek.

Amennyiben a kari vagy intézeti/tanszéki felhívás egyéb előírásokat is tartalmaz, azokat kérjük figyelembe venni. A hiányos, feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan, vagy nem géppel kitöltött pályázatokat nem fogadjuk el.

A pályázat előkészítése során ellenőrizze a partneregyetemek honlapján a kurzuskínálatot, tájékozódjon arról, hogy milyen nyelven és milyen képzési szinten (alap-, vagy mesterképzés) hirdetnek kurzusokat. A pályázatról, a partnerintézményekben folyó képzésekről bővebb információt a szakmai és/vagy a kari koordinátorok adnak.

A benyújtott pályázatok elbírálása:

A pályázatok elbírálásának általános szempontjai (nem prioritás szerint, a kari szabályozás alapján további szempontok is adódhatnak):

  • szaknyelvi ismeret;
  • tanulmányi eredmény;
  • szakmai tájékozottság és aktivitás;
  • kiválóság vagy egyéb jelentős szakmai teljesítmény;
  • Hallgatói Önkormányzatban vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység;
  • beérkező Erasmus-hallgatók mentori feladatainak ellátása, vállalása.

Rangsorolás és döntés

A formai feltételeknek megfelelő pályázatokat első körben a Kari Bíráló Bizottság (KBB) értékeli és rangsorolja a szakmai koordinátor javaslatát és egyéb, a pályázati felhívásban közzétett szempontokat figyelembe véve. A KBB a pályázatban benyújtott dokumentumok és a szóbeli meghallgatás / motivációs levél alapján egyéni értékelő lapot készít. A KBB az egyéni értékelő lapon rögzített pontszámok alapján rangsorolja a pályázatokat. A végső hallgatói rangsort a KBB elküldi a Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság (HOMB) részére, amely dönt arról, hogy az ELTE mely hallgatót/hallgatókat javasolja ösztöndíjas státuszra a partnerintézmény felé. A pályázaton megfelelt, de ösztöndíjban nem részesülő hallgatók tartaléklistára kerülnek, illetve a partnerintézmény beleegyezése esetén önfinanszírozóként kezdhetik meg a külföldi mobilitási tevékenységet.

A pályázatok eredménye a partnerintézmények beleegyezése után válik véglegessé.

Eredményhirdetés

A nyertes pályázók e-mailben kapnak értesítést, előreláthatóan október utolsó hetében. 

A pályázatok elkészítésével kapcsolatos szakmai kérdésekben a szakmai és kari koordinátorok állnak rendelkezésükre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ ERASMUS+ PROGRAMRÓL

Európai Bizottság
Tempus Közalapítvány

Pályázati Felhívás - 2021/2022 tavaszi félévre (Első pályázati kör)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem intézményi szintű pályázatot ír ki a 2021/2022-es tavaszi félévben Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás (ICM) hallgatói mobilitási programban való részvételre. A pályázatok leadási határideje 2021. június 18.

A PÁLYÁZAT CÉLJA

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitási (ICM) program keretében a pályázaton nyertes hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy az Európai Unión kívüli partneregyetemeink egyikén részképzésben vegyenek részt.

A tanulmányutak célja félév-áthallgatás, kutatás, a szakdolgozat elkészítése lehet. A mobilitás csak akkor valósulhat meg alap- és mesterképzéses hallgatók esetében, ha a külföldi tanulmányokat a küldő intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

Az Erasmus+ ICM program keretében külföldön teljesítő hallgatók

  • minimum 3, maximum 5 hónapot tölthetnek külföldön (a fogadó intézmény felajánlásától függően);
  • a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
  • itthon is beiratkoznak, esetleges itthoni tandíjukat kifizetik, és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
  • külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják. A két együttműködő tanszék a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen. BA és MA hallgatók esetében minimum 20 kredit elvégzése kötelező, az ezen túl az egyes szakokra vonatkozó, a partnerintézményben teljesítendő minimum kreditszámot vagy tanegységszámot a szakfelelősök határozzák meg, ezt a kari/intézeti/tanszéki felhívásban közzéteszik. (PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében, ez esetben nincsen minimum kreditelvárás.)
  • A szakos kurzusok az ELTE-s kreditszámon, az egyéb kurzusok külön eljárás keretében számíthatók be a hallgató tanulmányaiba.

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?

Minden olyan ELTE-s hallgató pályázhat, aki:

  • magyar állampolgársággal, regisztrációs igazolással, vagy érvényes letelepedési-, illetőleg tartózkodási engedéllyel rendelkezik (kivéve a Stipendium Hungaricum ösztöndíjasokat);
  • alapképzésben résztvevő hallgatóként a tervezett kiutazásakor már legalább két félévet elvégezett (speciális kari szabályoknak megfelelően ez lehet több mint két félév is);
  • abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezi, hallgatói jogviszonnyal rendelkezik az ELTE-n;
  • megfelel az adott karon/tanszéken meghirdetett pályázati követelményeknek is;
  • az oktatás nyelvéből/nyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó).

AZ ELNYERHETŐ ÖSZTÖNDÍJAK ÖSSZEGE

Az Erasmus+ ICM program keretében partneregyetemeinkre részképzést elnyert diákok egységesen 700 EUR/hó ösztöndíjban, valamint (a távolság alapján kalkulált) egyszeri utazási támogatásban részesülnek. 

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb 12 hónapra kaphat Erasmus státuszt képzési szintenként (részképzés és szakmai gyakorlat összesen, akkor is, ha zero grant (label) mobilitás!). Ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus részképzésben és/vagy szakmai gyakorlatban, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus időtartamot, akkor újra pályázhat. Azok a mester- vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók is pályázhatnak, akik a korábbi képzési szinte(ke)n már voltak Erasmus+-ösztöndíjas hallgatók.

Fontos! Az alábbi táblázatban dőlt betűkkel szereplő egyetemekre a mobilitások támogatása egylőre csak feltételesen áll rendelkezésünkre. Ennek ellenére arra biztatunk minden érdeklődő hallgatót, hogy ez az információ cseppet se tántorítsa el, és feltétlenül nyújtsa be a pályázatát!

MEGPÁLYÁZHATÓ PARTNERINTÉZMÉNYEK LISTÁJA

Ország Egyetem ELTE Kar ELTE Intézmény Ösztöndíjas időtartam / megpályázható helyek száma Szakmai koordinátor
Albánia Polytechnic University of Tirana Informatikai Kar Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék 3 hónap / 1 PhD hallgató Dr. Albert Gáspár
Amerikai Egyesült Államok Indiana University Állam- és Jogtudományi Kar Kari szinten 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Sonnevend Pál
Argentína University of Buenos Aires Bölcsészettudományi Kar Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék 5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató

Santosné Dr. Blastik Margit,

Klempáné Dr. Faix Dóra

Bhután Royal Thimphu College Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Sonkoly Gábor
Dél-Korea Seoul National University Pedagógiai és Pszichológiai Kar Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet 4 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Csereklye Erzsébet
Ecuador Universidad Casa Grande Társadalomtudományi Kar Kulturális Antropológia Tanszék 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Prónai Csaba
Georgia Georgian Institute of Public Affairs Bölcsészettudományi Kar Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet 5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató Dr. Hammer Ferenc
Georgia International Black Sea University Tanító- és Óvóképző Kar Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszék 5 hónap / 2 BA hallgató Dr. Árva Valéria
Georgia Ivane Javakhishvili Tbilisi State University Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet 5 hónap / 1 PhD hallgató Dr. Körmendi Tamás
Kína East China Normal University Bölcsészettudományi Kar Kínai Tanszék 3 hónap / 1 MA hallgató Dr. Pap Melinda
Kína East China Normal University Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszék 4 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató

Dr. Gyuris Ferenc,

Dr. Szalkai Gábor

Kína Fudan University Bölcsészettudományi Kar Kínai Tanszék 3 hónap / 1 MA hallgató Dr. Pap Melinda
Malajzia Universiti Teknologi MARA Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Információtudományi Intézet 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Bella Katalin
Marokkó Cadi Ayyad University Bölcsészettudományi Kar Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék 5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató Dr. Palágyi Tivadar
Mongólia National University of Mongolia Bölcsészettudományi Kar Mongol és Belső-Ázsiai Tanszék 5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató Dr. Birtalan Ágnes
Oroszország Lomonosov Moscow State University Állam- és Jogtudományi Kar Kari szinten 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dalnoki Brigitta
Oroszország Lomonosov Moscow State University Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszék 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Imre Németh
Oroszország Lomonosov Moscow State University Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Szijjártó István
Oroszország Saint Petersburg State University Állam- és Jogtudományi Kar Kari szinten 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dalnoki Brigitta
Oroszország Saint Petersburg State University Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszék 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Imre Németh
Thaiföld Chiang Mai University Pedagógiai és Pszichológiai Kar Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Csereklye Erzsébet
Thaiföld Sukhothai Thammathirat Open University Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Információtudományi Intézet 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Bella Katalin
Tunézia Université de Carthage Bölcsészettudományi Kar Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék 5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató Dr. Palágyi Tivadar
Ukrajna Ferenc Rákoczi II. Transcarpathian Hungarian Institute Bölcsészettudományi Kar Szláv és Balti Filológiai Intézet 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Kovács Oxana
Ukrajna Ferenc Rákoczi II. Transcarpathian Hungarian Institute Bölcsészettudományi Kar Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék 5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató Dr. Varga Zsuzsanna
Ukrajna Ferenc Rákoczi II. Transcarpathian Hungarian Institute Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszék 5 hónap / 1 PhD hallgató Dr. Szalkai Gábor
Ukrajna Taras Shevchenko National University of Kyiv Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszék 5 hónap / 2 MA és/vagy PhD hallgató

Dr. Gyuris Ferenc,

Dr. Szalkai Gábor

Ukrajna Ferenc Rákoczi II. Transcarpathian Hungarian Institute Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszék 5 hónap / 1 BA vagy PhD hallgató Dr. Szalkai Gábor
Vietnám Hue University's College of Education Pedagógiai és Pszichológiai Kar Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet 5 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Dr. Nguyen Luu Lan Anh
Zöld-foki-szigetek University of Cape Verde Bölcsészettudományi Kar Portugál Tanszék 3 hónap / 2 MA és/vagy BA hallgató Dr. Rákóczi István

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS MÓDJA

A pályázatot a 2021/22-es tavaszi félévre az esetleges kari/intézeti/tanszéki sajátosságoknak megfelelően június 18-ig lehet benyújtani a szakmai koordinátor részére. A szakmai koordinátor a pályázatról tett javaslatát 5 munkanapon belül eljuttatja a Kari Külügyi Bizottságnak (KKB), amit a Bizottság a döntését követően 5 munkanapon belül továbbít az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztályának munkatársai számára. A végleges döntést a partneregyetemek szakmai koordinátorai hozzák meg.

Az érvényes pályázat tartalmazza:

  1. pályázati adatlap (hiánytalanul kitöltve, aláírva) és mellékletei:

  2. önéletrajz (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  3. motivációs levél (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  4. az utolsó két félév osztályzatai magyarul és angolul (a Neptunból kinyomtatva megfelelő);
  5. diploma másolata magyarul és angolul (amennyiben a pályázó mester- vagy doktori képzésben vesz részt);
  6. az elvárt nyelvtudást igazoló dokumentum (az elvárt nyelvtudásról a szakmai koordinátornál lehet érdeklődni);
  7. ha nem magyar állampolgár, letelepedési vagy tartózkodási engedély, illetve menekültstátuszt igazoló okmány másolata;
  8. további, a kar/intézet/tanszék által kívánt mellékletek.

Amennyiben a kari vagy intézeti/tanszéki felhívás egyéb előírásokat is tartalmaz, azokat kérjük figyelembe venni. A hiányos, feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan, vagy nem géppel kitöltött pályázatokat nem fogadjuk el.

A pályázat előkészítése során ellenőrizze a partneregyetemek honlapján a kurzuskínálatot, tájékozódjon arról, hogy milyen nyelven és milyen képzési szinten (alap-, vagy mesterképzés) hirdetnek kurzusokat. A pályázatról, a partnerintézményekben folyó képzésekről bővebb információt a szakmai és/vagy a kari koordinátorok adnak.

A benyújtott pályázatok elbírálása:

A pályázatok elbírálásának általános szempontjai (nem prioritás szerint, a kari szabályozás alapján további szempontok is adódhatnak):

  • szaknyelvi ismeret;
  • tanulmányi eredmény;
  • szakmai tájékozottság és aktivitás;
  • kiválóság vagy egyéb jelentős szakmai teljesítmény;
  • Hallgatói Önkormányzatban vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység;
  • beérkező Erasmus-hallgatók mentori feladatainak ellátása, vállalása.

Rangsorolás és döntés

A formai feltételeknek megfelelő pályázatokat első körben a Kari Bíráló Bizottság (KBB) értékeli és rangsorolja a szakmai koordinátor javaslatát és egyéb, a pályázati felhívásban közzétett szempontokat figyelembe véve. A KBB a pályázatban benyújtott dokumentumok és a szóbeli meghallgatás / motivációs levél alapján egyéni értékelő lapot készít. A KBB az egyéni értékelő lapon rögzített pontszámok alapján rangsorolja a pályázatokat. A végső hallgatói rangsort a KBB elküldi a Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság (HOMB) részére, amely dönt arról, hogy az ELTE mely hallgatót/hallgatókat javasolja ösztöndíjas státuszra a partnerintézmény felé. A pályázaton megfelelt, de ösztöndíjban nem részesülő hallgatók tartaléklistára kerülnek, illetve a partnerintézmény beleegyezése esetén önfinanszírozóként kezdhetik meg a külföldi mobilitási tevékenységet.

A pályázatok eredménye a partnerintézmények beleegyezése után válik véglegessé.

Eredményhirdetés

A nyertes pályázók az Egységes Tanulmányi rendszerben (NEPTUN-ban), valamint e-mailben kapnak értesítést, előreláthatóan július utolsó hetében. 

A pályázatok elkészítésével kapcsolatos szakmai kérdésekben a szakmai és kari koordinátorok állnak rendelkezésükre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ ERASMUS+ PROGRAMRÓL

Európai Bizottság
Tempus Közalapítvány

Pályázati felhívás - 2021/22 őszi félévre

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem intézményi szintű pályázatot ír ki a 2021/2022-es őszi félévben Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás (ICM) hallgatói mobilitási programban való részvételre. A pályázatok leadási határideje a 2021/2022-es tanév őszi félévére 2021. március 22.

A PÁLYÁZAT CÉLJA

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitási program keretében a pályázaton nyertes hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy az Európai Unión kívüli partneregyetemeink egyikén részképzésben vegyenek részt.

A tanulmányutak célja félév-áthallgatás, kutatás, a szakdolgozat elkészítése lehet. A mobilitás csak akkor valósulhat meg alap- és mesterképzéses hallgatók esetében, ha a külföldi tanulmányokat a küldő intézmény elfogadja, és azt a hallgató itthoni előmenetelébe – az ELTE-s kreditszámokon és átszámított érdemjeggyel, vagy a diplomamellékletben feltüntetve – beszámítja. PhD hallgatók esetében nem kötelező kurzusok felvétele és elvégzése, amennyiben a mobilitás célja kutatómunka.

Az Erasmus+ ICM program keretében külföldön teljesítő hallgatók

  • minimum 3, maximum 5 hónapot tölthetnek külföldön (a fogadó intézmény felajánlásától függően);
  • a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
  • itthon is beiratkoznak, esetleges itthoni tandíjukat kifizetik, és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
  • külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják. A két együttműködő tanszék a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen. BA és MA hallgatók esetében minimum 20 kredit elvégzése kötelező, az ezen túl az egyes szakokra vonatkozó, a partnerintézményben teljesítendő minimum kreditszámot vagy tanegység számot a szakfelelősök határozzák meg, ezt a kari/intézeti/tanszéki felhívásban közzéteszik. (PhD hallgatók a képzési tervükben meghatározott kutatási tevékenységet is teljesíthetnek a partneregyetemen részképzés keretében, ez esetben nincsen minimum kreditelvárás.)
  • A szakos kurzusok az ELTE-s kreditszámon beszámításra kerülnek, az egyéb kurzusok külön eljárás keretében beszámíthatók a hallgató tanulmányaiba.

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?

Minden olyan ELTE-s hallgató pályázhat, aki:

  • magyar állampolgársággal, regisztrációs igazolással, vagy érvényes letelepedési-, illetőleg tartózkodási engedéllyel rendelkezik;
  • alapképzésben részt vevő hallgatók tervezett kiutazásukkor már legalább két félévet elvégeztek (speciális kari szabályoknak megfelelően ez lehet több mint két félév is);
  • abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezik, hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek az ELTE-n;
  • megfelelnek az adott karon/tanszéken meghirdetett pályázati követelményeknek is;
  • az oktatás nyelvéből/nyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkeznek (amennyiben a fogadó egyetem ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó).

AZ ELNYERHETŐ ÖSZTÖNDÍJAK ÖSSZEGE

Az Erasmus+ ICM program keretében Európán kívüli partneregyetemekre részképzést elnyert diákok egységesen 700 EUR/hó ösztöndíjban, valamint (a távolság alapján kalkulált) egyszeri utazási támogatásban részesülnek. 

Az Erasmus+ program szabályai szerint minden hallgató legfeljebb 12 hónapra kaphat Erasmus státuszt képzési szintenként (részképzés és szakmai gyakorlat összesen, akkor is, ha zero grant (label) mobilitás!). Ha a pályázó jelenlegi képzési szintjén korábban részt vett Erasmus részképzésben és/vagy szakmai gyakorlatban, de nem használta ki a 12 hónapos Erasmus időtartamot, akkor újra pályázhat. Azok a mester- vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók is pályázhatnak, akik a korábbi képzési szinte(ke)n már voltak Erasmus+-ösztöndíjas hallgatók.

MEGPÁLYÁZHATÓ PARTNERINTÉZMÉNYEK LISTÁJA

Ország Egyetem ELTE Kar ELTE Intézmény Ösztöndíjas időtartam Szakmai koordinátor
Amerikai Egyesült Államok Indiana University Állam- és Jogtudományi Kar Intézményileg 5 hónap / 2 PhD hallgató Dr. Sonnevend Pál
Brazília
Universidade Federal da Paraíba
Informatikai Kar Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék 5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató Dr. Zsók Viktória
Georgia Georgian Institute of Public Affairs Bölcsészettudományi Kar Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet 5 hónap / 1 BA vagy MA hallgató Hammer Ferenc
Georgia Ivane Javakhishvili Tbilisi State University Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet 5 hónap / 1 PhD hallgató Körmendi Tamás
Kína East China Normal University Bölcsészettudományi Kar Kínai Tanszék 3 hónap / 1 MA hallgató Dr. Pap Melinda
Kína East China Normal University Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszék 4 hónap / 1 MA vagy PhD hallgató Gyuris Ferenc, Szalkai Gábor
Ukrajna Ferenc Rákoczi II. Transcarpathian Hungarian Institute Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszék 5 hónap / 1 BA és 1 PhD hallgató Szalkai Gábor

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS MÓDJA

A pályázatot a 2021/22-es őszi félévre az esetleges kari/intézeti/tanszéki sajátosságoknak megfelelően március 22-ig lehet benyújtani a szakmai koordinátor részére. A szakmai koordinátor a pályázatról tett javaslatát 5 munkanapon belül eljuttatja a Kari Külügyi Bizottságnak, amit a Bizottság döntését követően 5 munkanapon belül továbbít az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztályának munkatársai számára. A végleges döntést a partneregyetemek szakmai koordinátorai hozzák meg.

Az érvényes pályázat tartalmazza:

  1. pályázati adatlap (hiánytalanul kitöltve, aláírva) és mellékletei:

  2. önéletrajz (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  3. motivációs levél (magyarul és az elvárt idegen nyelven);
  4. az utolsó két félév osztályzatai magyarul és angolul a Neptunból kinyomtatva;
  5. diploma másolata magyarul és angolul (amennyiben a pályázó mester vagy doktori képzésben vesz részt);
  6. az elvárt nyelvtudást igazoló dokumentum;
  7. ha nem magyar állampolgár, letelepedési vagy tartózkodási engedély, illetve menekültstátuszt igazoló okmány másolata;
  8. további, a kar/intézet/tanszék által kívánt mellékletek.

Amennyiben a kari vagy intézeti/tanszéki felhívás egyéb előírásokat is tartalmaz, azokat kérjük figyelembe venni. A hiányos, feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan, vagy nem géppel kitöltött pályázatokat nem fogadjuk el.

A pályázat előkészítése során ellenőrizze a partneregyetemek honlapján a kurzuskínálatot, tájékozódjon arról, hogy milyen nyelven és milyen képzési szinten (alap-, vagy mesterképzés) hirdetnek kurzusokat. A pályázatról, a partnerintézményekben folyó képzésekről bővebb információt a szakmai és/vagy a kari koordinátorok adnak. A partnerintézmények listája a pályázati felhívással egy időben kerül meghirdetésre.

A benyújtott pályázatok elbírálása:

A pályázatok elbírálásának általános szempontjai (nem prioritás szerint; a kari szabályozás szerint további szempontok is lehetnek):

  • szaknyelvi ismeret;
  • tanulmányi eredmény;
  • szakmai tájékozottság és aktivitás;
  • kiválóság vagy egyéb jelentős szakmai teljesítmény;
  • Hallgatói Önkormányzatban vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység;
  • beérkező Erasmus-hallgatók mentori feladatainak ellátása, vállalása.

Rangsorolás és döntés

A formai feltételeknek megfelelő pályázatokat első körben a Kari Bíráló Bizottság (KBB) értékeli és rangsorolja a szakmai koordinátor javaslatát és egyéb, a pályázati felhívásban közzétett szempontokat figyelembe véve. A KBB a pályázatban benyújtott dokumentumok és a szóbeli meghallgatás / motivációs levél alapján egyéni értékelő lapot készít. A KBB az egyéni értékelő lapon rögzített pontszámok alapján rangsorolja a pályázatokat. A végső hallgatói rangsort a KBB elküldi a Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság (HOMB) részére, amely dönt arról, hogy az ELTE mely hallgatót/hallgatókat javasolja ösztöndíjas státuszra a partnerintézmény felé. A pályázaton megfelelt, de ösztöndíjban nem részesülő hallgatók tartaléklistára kerülnek, illetve a partnerintézmény beleegyezése esetén önfinanszírozóként kezdhetik meg a külföldi mobilitási tevékenységet.

A pályázatok eredménye a partnerintézmények beleegyezése után, április 30-ig válik véglegessé.

Eredményhirdetés

A nyertes pályázók május első hetében kapnak értesítést az Egységes Tanulmányi rendszerben (NEPTUNBAN), valamint e-mailben.

A pályázatok elkészítésével kapcsolatos szakmai kérdésekben az intézeti/tanszéki és kari koordinátorok állnak rendelkezésükre.

EN 2021.03.05.