Világbajnoki hetedikek lettek cheerleadereink

A cheerleading sportág legrangosabb megmérettetését 2009-ben rendezték meg először, és azóta is a floridai ESPN Wide World of Sport Complex szolgál otthonául. Az idei ICU Junior World & World Cheerleading Championship megnyitóján Jeff Webb, a világszövetség elnöke beszédében kiemelte, hogy “talán nincs még egy olyan erős közösségépítő sportág a világon, mint a cheerleading, ahol a sportolók, annak ellenére, hogy ellenfelek, ugyanúgy biztatják egymást”.
A Team Hungary Coed Elite csapat sportolóinak igen erős mezőnyben kellett versenytalajra lépniük. Az elődöntőben 14 csapat mérte össze tudását, Magyarország a 8. helyen végzett. A döntőben egy helyezést javítani tudtak, így a 7. helyen zárták a versenyt, maguk mögé utasítva Belgium, Hollandia, Írország, Dél- Afrika, Lettország, Guatemala és Korea csapatát. A kategóriában a japánok bizonyultak a legjobbnak, Magyarország ugyanakkor az Európai csapatok közül a 3. legjobb helyezést érte el.
„Sikerült, amiért jöttünk: kvalifikáltunk a döntőbe, ahol egy hibátlan gyakorlatot bemutatva javítani tudtunk a helyezésünkön. Nagyon erős csapatokkal szemben kellett versenyeznünk, büszkék vagyunk az eredményre. Rengeteget jelentett a szeretet és támogatás, amit itthonról kaptunk, ezt ezúton is köszönjük!” – nyilatkozta a verseny után Kovácsik Rita edző.
A Coed Elite tagjai: Békefi Ákos, Bercsényi Melinda, Bóta Réka, Burián András, Cseszkó Lili, Dr. Busai András, Dr. Pék Szilvia, Gerlei Anna, Gutierrez-Sarabia Melissa, Haraszti Petra, Hauk Korina, Hock Gergő, Kenesei Anna, Kiszel Viktória, Láncos Laura, László Tamás, Lőrinczy-Nagy Emerencia, Maurer Kata, Molnár Tamara, Nagy-Kismarci Bence, Pere Dominika, Selmeczi Franciska, Springer Csenge, Szabó Rebeka. Edzők: Kovácsik Rita, Nagy-Kismarci Bence, Szabó Hanna Mária,Tabajdi Dénes.
A Szoó Regina–Fehér Barbara kettős freestyle pom double kategóriában szállt versenybe. A lányoknak nem sikerült a bravúr, hogy döntőbe jussanak, a 23. helyen zárták a versenyt. Szabó Hanna Mária, a páros edzője elmondta, hogy a korábbi években még soha nem volt ennyi induló a kategóriában. "A lányok maximalizmusukból adódóan nem elégedettek az eredménnyel, a következtetéseket levontuk, nagyon sokat tanultunk a versenyből, és gőzerővel folytatjuk a munkát, hiszen Reginek és Barbinak július elején az Európa-bajnokságon kell bizonyítaniuk" – tette hozzá.
A hazai közönség a versenyt percről-percre élőben követhette az Olympics Channel oldalán, a magyar csapat programja alább visszanézhető.