Vékás Lajos a Bécsi Egyetem díszdoktora
A cím áradására az egyetem Akadémiai Ünnepén került sor: a résztvevőket Heinz W. Engl professzor, a Bécsi Egyetem rektora, valamint Paul Oberhammer professzor, a Jogi Kar dékánja köszöntötte. Vékás Lajos tudományos munkásságát Brigitta Zöchling-Jud, a Polgárjogi Tanszék professzora méltatta. Az ünnepségen díszdoktori címmel tüntették még ki Wolfgang Ernst jogászprofesszort is.
Vékás Lajos Széchenyi-díjas jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2014-től társadalomtudományi alelnöke. 1958-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, ahol 1963-ban szerzett jogi doktorátust. Diplomájának megszerzése után az ELTE polgári jogi tanszékén kezdett el tanítani, ahol 1979-ben docensi és tanszékvezetői, 1984-ben pedig egyetemi tanári kinevezést kapott. 1999-ig a Polgári Jogi Tanszék vezetője. 1985 és 1986, valamint 1987 és 1990 között az egyetem rektorhelyettese, 1990 és 1993 között rektora. 1976-ban védte meg az állam- és jogtudományok kandidátusi, 1984-ben pedig akadémiai doktori értekezését. 1990-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben pedig annak rendes tagjává. Az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottsága Elnökségének tanácskozási jogú tagja, emellett több nemzetközi jogtudományi szervezet munkájában vesz részt. Fő kutatási területei a magyar polgári jog, az összehasonlító polgári jog és a nemzetközi magánjog.
Vékás Lajost a Heidelbergi Egyetem 2017. november 10-én avatta díszdoktorává, az ELTE Szenátusa pedig az idei tanévnyitó ünnepségen Eötvös-gyűrűt adományozott a professor emeritusnak kiemelkedő szakmai, tudományos életútja elismeréseként.