Valóban a szerencsén múlik a siker?

Fiatal felnőttkori szorongás, kapunyitási pánik, „quarterlife crisis”, azaz negyedéleti válság – ezek a mentális problémák egyre inkább átszövik a fiatal generációk életét, azonban mind a közvéleményt, mind a médiát megosztják. Nagy kérdés, hogy valóban létezik-e egy képzeletbeli léc, amelyet az embernek bizonyos életkort betöltve meg kell ugrania. Érdemes-e egyáltalán oldalra pillantani, hogy mások hol tartanak, és hozzájuk képest hol tartok én? Vagy mindez csupán illúzió, és nemcsak hogy ahány ember, annyi cél létezik, az odáig vezető utat kikövező szerencse is csak mítosz lenne?

Limpár Imre szakpszichológus az ELTE Karrier Központ felkérésére tartott előadást Hogyan lehetek én is jókor jó helyen? címmel, amely önmagáért beszél, hiszen a szakember arra kereste a közönséggel folytatott beszélgetés során a választ, vajon múlik-e egyáltalán bármi a külső tényezőkön. „A mindenkori karrierfüggvény szembemehet a recessziós függvényekkel” – fejtette ki a szakember, avagy az elhíresült közmondással élve: mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Előadásában hangsúlyozta, hogy akármilyen negatív is a környezetünk, legyen háború vagy infláció, ragaszkodnunk kell az "itt és most"-hoz, ha érvényesülni akarunk.

Az a bizonyos ideális időzítés csak a képzeletben létezik,

a valóság sokkal egyszerűbb képet mutat.

Volt egy hallgató, aki újságíró akart lenni – idézett fel egy esetet Limpár. Amikor állást keresett, kreatív megoldáshoz fordult: pendrive-ra mentett önéletrajzát fánkokkal megpakolt dobozba helyezte, amelyet aztán elküldött szerkesztőségeknek. A szokatlan jelentkezés sikert aratott. De valóban az édesgetés lenne a kulcs? Korántsem, mondja a szakértő, azonban a fánkos doboz története fontos dologra hívja fel a figyelmet: tudd elemezni a közeged. A siker nem bűvésztrükkökkel idézhető elő. Már az oktatás is igazából a helyzetelemzés és személetformálás képességére akar felkészíteni.

Ezt a képességet kell bevetni akkor is, amikor az egyetem falai közül kilépve az interjúztatókkal találjuk magunkat szemben. Mit kérdez a jövendőbeli munkáltató? Hogy mihez értesz. Igazából azonban azt akarja tudni, a cég mindennapjait hogyan fogod tudni kiszolgálni, hogyan lehetsz hasznára. Vagyis: hogyan tudlak téged (ki)használni?

Persze

értékes munkaerőnek lenni nem feltétlenül egyenlő a kihasználtsággal.

Limpár elmélete szerint az "51 nekik – 49 neked" elvet kell követni, „a munkáltatók imádják ezt az 1 százalékot”. Ez pedig – ahogy a szakember mindegyik tanácsánál igyekezett hangsúlyozni – a magánéletre is igaz. A teljes önfeladás ugyanúgy eredménytelen, mint az akarat kegyelem nélküli érvényesítése.

Összességében tehát nagyon fontos, milyen képet mutatunk magunkról másoknak. Ez adott esetben persze jelenthet konfliktust környezetünkkel, sőt van, hogy csak a gyökeres változás (munkahelyváltás, szakítás) hozhatja meg a kívánt eredményt – fejtette ki hallgatói kérdésre a szakember. Sokszor leszünk még új helyen. Az új lehetőségek lehetővé teszik, hogy új emberekre magunk is szinte új emberként tegyünk benyomást.

„Őszintén megmondom, nem szeretem a 8 osztályos gimnáziumokat, mert elhúzzák az első benyomást” – mondja a megítélések kialakulásáról Limpár. Amikor 12 éves koruk körül a gyerekek bekerülnek ezekbe az osztályokba, az első két hónapban róluk kialakult vélemény a következő 8 évet határozza meg az életükben, legyen szó az osztálytársaik vagy a tanáraik véleményéről. És az első két hónap teljesítménye nem csak az iskolapadban bír ekkora hatással.

Új élethelyzetben a naplózás jó eszköz; új munkahelyre, lakásba, kapcsolatba érkezve érdemes lehet érzelemnaplót vagy szakmai naplót vezetni, amellyel lekövethetőek a fejlesztendő soft skill-ek, és könnyebb megfelelő döntést is hozni. Ugyanis ahogy Limpár is hangsúlyozta:„nem szabad elfelejteni, hogy

a próbaidő nem csak a munkáltatónak lehetőség, hogy meggondolja magát.

Az érzelemnaplóval nyomon követhetjük, milyen érzéseket vált ki belőlünk az új hely. Sokszor csak legyintünk a próbaidő végén, hogy jó lesz ez nekem! Pedig fontos, hogy hallgassunk a benyomásainkra a fontos döntéseknél." A szakmai napló abban segít, hogy beilleszkedjünk az új helyre, megismerjük a munkatársak szokásait, érdeklődési köreit.”

Ezen a ponton jogosan merülhet fel valakiben, hogy ha eddig rajtam múlt a siker, akkor miért is olyan fontos a munkatársak, főnökök elemzése és lenyűgözése – pláne az érdeklődési körük és a magánéletük feltérképezése. Mint a szakember elmondta, több páciensével egészen különböző problémák kezelésénél is újra és újra ide lyukadt ki. Volt, akit szakmai hozzáértése ellenére nem léptettek elő, volt olyan is, aki egyszerűen lefagyott a főnökével egy légtérben. Esetükben a fenti szempontváltás képességén túl a célszemély-elemzés volt a megoldás. Ilyenkor kerülnek ismét előtérbe a már emlegetett soft skill-ek, amiket ugyan tanulni nem lehet, mégis szorgalommal és eltökéltséggel fejleszthetőek. A kedvesség, a közös érdeklődés nem csak megszerezni segíthet a vágyott állást, de a szakmai előre jutásban is segíthet, hangsúlyozta a szakpszichológus, hiszen „a szakember is ember, és neki is volt gyerekkora”.

Limpár Imre szakpszichológusi tevékenysége eredményeit meg is írja, munkássága során központi elem az érvényesülés és annak titkos összetevői. Tapasztalatai alapján formálta meg a szerencse modellt, ami nevével ellentétben sokkal többet jelent a puszta véletlen alkotta eseményeknél, fontos alappillérekben összegzi a siker titkát.