Telt ház a PPK Nyílt Napján
![Telt ház a PPK Nyílt Napján](https://www.elte.hu/media/05/b3/a6d2c9af245baf5d9244b4449c85574a907575bd0113f4913bc2c59dc7a3/ppk-nyiltnap1-thumb.jpg?v202209270307)
A mintegy 800 felvételi előtt álló diákot Demetrovics Zsolt, a PPK dékánja köszöntötte, aki kiemelte a kar interdiszciplináris beágyazottságát, valamint hangsúlyozta az intézmény nyitott, interaktív és fiatalos oktatási szemléletét. Ezt követően Kreszadló Dóra, a Hallgatói Önkormányzat elnöke mutatta be az egyetemi élet kínálta lehetőségeket, és arról is szólt, hogy miért érdemes PPK-snak lenni. A köszöntők sorát Papp Lajos hivatalvezető felvételi tájékoztatója zárta.
A délelőtt további részében kisebb csoportos előadásokon mutatkoztak be a PPK budapesti alapképzései, nagy hangsúlyt fektetve a képzések és azok struktúráján túl a BA szakok mesterképzésekhez való viszonyára, valamint a nemzetközi kapcsolatokra és a külföldi ösztöndíj-lehetőségekre is.
Az alapképzések iránt különösen jelentős volt az érdeklődés, a legtöbb felvételizőt a pszichológia alapszak vonzotta.
Délután mintaórákon pillanthattak be a diákok az alapképzésekbe, előadást hallhattak egyebek mellett arról, hogy mi a baj az iskolával, illetve betekintést nyerhettek a sportfinanszírozás világába is. A mesterképzések tájékoztató előadásain a PPK öt budapesti intézetének szakjai mutatkoztak be.
A prezentációkkal, bemutató órákkal párhuzamosan az érdeklődők a kihelyezett pultoknál közelebbről is megismerhették a PPK képzéseit, a hallgatói önkormányzat munkáját, a fogyatékkal élők számára nyújtott szolgáltatásokat, a BEAC standjánál pedig tájékozódhattak az egyetemen belüli sportolási lehetőségekről.
A nyílt nap előadásairól videófelvétel is készült.
Forrás: PPK
Fotók: ELTE Online