Száz éve született Eörsi Gyula
Eörsi Gyula 1945-ben szerzett jogi diplomát a budapesti jogi karon, akkori nevén a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen. Egységes bírói és ügyvédi vizsgát tett 1947-ben, majd a negyvenes évek végétől dolgozott az Igazságügyminisztérium magánjogi, később a törvényelőkészítő osztályán. 1957-ben az MTA Állam- és Jogtudományi Intézet Polgári Jogi Osztályának tudományos osztályvezetője és tudományos főmunkatársa, majd 1978 és 1985 között tudományos tanácsadója lett. 1986-tól halálig az intézet kutatóprofesszora, időközben – 1973 és 1985 között – igazgatóhelyettese volt.
1952-ben lett a jogtudomány kandidátusa, 1956-ban pedig megszerezte az állam- és jogtudományok doktora tudományos fokozatot. 1962-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1973-tól rendes tagja lett, 1976-tól 1982-ig elnökségi tagja. 1970 és 1973 között látta el a Gazdaság- és Jogtudományok osztályának elnökhelyettesi, 1973 és 1976 között elnöki feladatait. Több hazai és nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt; egyéb kitüntetések mellett 1978-ban Állami Díjban részesült, 1983-ban az Akadémiai Aranyérmet kapta meg.
Évtizedeken keresztül oktatott az ELTE Polgári Jogi Tanszékén, amelynek 1979-től kezdődően mintegy húsz éven keresztül tanszékvezetői teendőit is ellátta. 1957 és 1960 között a kar dékánhelyettese, 1978 és 1984 között az ELTE rektora volt. Oktatói tevékenysége mellett tudományos munkásságában is kiemelkedő eredményeket ért el, monográfiainak, publikációnak száma igen jelentős és meghatározó.
Tanítványa, Vékás Lajos professor emeritus, akadémikus így írt róla: „Eörsi Gyula a 20. század második fele magyar jogtudományának legnagyobb hatású alkotója, kivételes adottságokkal megáldott professzor volt. Személyiségének kisugárzásával, előadásainak tartalmasságával és szellemességével lenyűgözte hallgatóságát. Három és fél évtizeden keresztül, 1950 és 1985 között rendszeresen adott elő a budapesti jogi karon. A Világhy Miklóssal közösen írt kétkötetes polgári jogi tankönyvből jogászok sok generációja sajátította el a diszciplína alapjait. Hosszú évtizedeken át nem szerzett diplomát jogász Magyarországon, akit ne az ő tanításai vezettek volna be a polgári jog rejtelmeibe. Tanítványok ezrei úgy gondolnak vissza rá, mint aki a szellem napvilágát ragyogtatta be a budapesti Egyetem tér egyébként bizony meglehetősen szürke falai közé. Sziporkázó órái megnyitották a hallgatók előtt a magánjog érdekfeszítő világába vezető utat, rávezették őket a jogösszehasonlítás szükségességére és szépségeire, a külföldi jogrendszerek eltérő megoldásainak tanulságaira. Őt magát bizonnyal az angol common law és equity páros tánca bilincselte le a leginkább; ezen keresztül meggyőzően tudta közvetíteni a kreatív jogász szellemi erejét. Lenyűgöző volt a katedrán; bármely témában érdekfeszítő fejtegetésekkel, szemléletes példákkal kötötte le a hallgatóság figyelmét. Mint minden szenvedélyes tanár, maga is élvezte óráit, és ezt a belső örömöt is közvetítette tanítványai felé. Az egyéniséget megtörő korban a szellem és a szép iránti hitet táplálta hallgatóiba.”
További részletek az ELTE ÁJK honlapján