Regionális elemző találkozón jártunk

2018.11.21.
Regionális elemző találkozón jártunk
November 15-én került sor a regionális elemző geográfusok találkozójára, amelyet az ELTE Alumni Központ támogatott.

2002-ben indult el a geográfus képzésen a regionális elemző szakirány (előbb az osztatlan képzésen, majd később külön alap- és mesterszakon), és lassan a 80 főt is eléri a végzettek létszáma. A specializáció gazdája, az ELTE TTK Regionális Tudományi Tanszéke immár ötödik alkalommal szervezte meg a Regionális Elemző Estet, ahol alumnusok, valamint oktatóik és a specializációt végző, vagy aziránt érdeklődő egyetemi hallgatók találkozhattak.

Az eseményt Szabó Pál tanszékvezető nyitotta meg, majd Pataky Csilla ELTE Alumni menedzser köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Nemes Nagy József, professor emeritus, a szakirány alapítója számolt be az elmúlt időszakról, kiemelve a képzés erősségeit, lehetőségeit. Utána Gyuris Ferenc egyetemi oktató, regionális elemző – az elmúlt évekhez hasonlóan – adatokon keresztül mutatott rá a végzettek részletes munkaerőpiaci jellemzőire, hangsúlyozva a szakmán belüli elhelyezkedés kiemelkedően magas arányát, valamint a sokféle szférát, ahol jelenleg is dolgoznak regionális elemzők. A rendezvény második felében hat diplomás regionális elemző kolléga számolt be munkaerőpiaci tapasztalatairól, a minisztériumok és háttérintézményeik világától a KSH-n át az ingatlanpiaci és autóipari magáncégekig.

A beszámolók mellett számos hasznos információ hangzott el a hallgatói kérdésekre adott válaszok, illetve a jelen nem lévő végzettek emailben írt tanácsai révén, amelyeket Gyuris Ferenc moderátor tolmácsolt. Az eseményt követően a tanszéken folytatódott a találkozó kötetlen beszélgetés és kisebb fogadás formájában.

ELTE Alumni 
Facebook

 

 

 

Regionális elemző est

Regionális elemző est

0

/

0

0

/

0