Nyári diplomaosztók: BGGyK, SEK, BTK

ELTE SEK
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központja (ELTE BDPK) 2019. július 6-án, szombaton 10 órakor tartotta diplomaosztó ünnepségét. A diplomákat az ELTE BDPK igazgatója és a Szombathelyen képzést folytató ELTE karok dékánjai és képviselői adták át.
A szombathelyi frissdiplomások meghatározott köre az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) végzett hallgatói közül az elsők között kapott ajándékba ELTE Alumni-kitűzőt a Savaria Egyetemi Központ (SEK) július 6-i Diplomaosztó ünnepségen. Az ELTE szombathelyi campusára mintegy hatvan újdiplomást várt a Diplomaosztó ünnepség helyszínén, az Agora – Művelődési és Sportházban - az ELTE Alumni-képeslap a rátűzött arany színű ELTE Alumni kitűzővel.
Az ünnepség előtt Gaspari Gábor, a Savaria Campus Iroda munkatársa felhívta a frissdiplomások figyelmét az egyetem Alumni Szervezetére, valamint arra biztatta őket, hogy regisztráljanak a SEK Alumni Tagozatán, így csatlakozva az ELTE-diplomások köréhez. Az immár több, mint egy évtizedes múltra visszatekintő egyetemi Alumni Szervezet keretében tizenhét öregdiák tagozat alakult, köztük az ELTE-n belül a legfiatalabb, de nagy hagyományokkal rendelkező SEK Alumni Tagozat, amely – hasonlóan a többi ELTE-s tagozathoz – az Egyetem szellemiségéhez illő, kari hovatartozástól függetlenül is érdekes programokat szervez, támogat.
A diplomaosztó ünnepség az alábbi linken tekinthető meg.
ELTE BTK
Július 12-én tartották az ELTE Bölcsészkar diplomaosztó ünnepségét, melyeken alap- és mesterszakos diplomákat adtak át. Az ünnepségen az egyetem képviseletében jelen volt: dr. Sonkoly Gábor dékán, dr. Horn Ildikó a Történeti Intézet igazgatója, dr. Vida Tivadar a Régészettudományi Intézet igazgatója, illetve Dr. Tóth Ilona a Tanulmányi Hivatal vezetője.
Az eseményt a Himnusszal nyitották meg, majd a Zenei Tanszék énekkara adta elő Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital ária című művét Horváth Csaba előadásában, Mentes Alexa zongorakíséretével. Ezt követően mondta el ünnepi köszöntőjét Dr. Sonkoly Gábor. Beszédében elmondta, hogy ő az Egyetem történetében a 207. BTK dékán. Reméli, hogy az itt töltött idő hasznosnak bizonyult a végzett hallgatók számára, és azt is, hogy tanulmányaiknak köszönhetően elsajátították a bölcsész lét sajátosságát. Fontosnak tartja, hogy a globalizáció ellenére megtartsák az ELTE BTK igényességét. A munka világában hasznos a bölcsészettudományok által elsajátított szaktudás. Kiemelte, hogy az ember mint boldogságra törekvő lény, nem keverhető össze az idők során kialakult megközelítésekkel (lélek-társadalom-technika). A bölcsésznek figyelnie kell arra, hogy az irány, melyet a világ követ, veszélyes. Ha a társadalom lemond a bölcsészetről, a bolsogságra törekvésről mond le. Végezetül elmondta, hogy az út, melyen a végzettek elindultak, sok kihívást rejt magában, de kívánja, hogy mindenki megtalálja boldogságát, célját, közösségét, társadalmát. Gondolatait azzal zárta, hogy sok sikert kívánt a frissen diplomázottaknak. A köszöntöttek ezt követően vették át okleveleiket. Az ünnepség a Nagyszombati Himnusszal zárult. Az ajándék kitűzők átadását a kar munkatársai a regisztrációval egybekötve intézték.
ELTE BGGyK
A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar diplomaosztói július 15-16-án, illetve július 22-én kerültek megrendezésre. Július 16-án Dr. Zászkaliczky Péter dékán köszöntötte a végzett hallgatókat, majd átadta a szót Dr. Márkus Eszternek, a Kar oktatási dékánhelyettesének, aki köszöntőjében elmondta, hogy összesen 5 diplomaosztó keretében 412 fő vehet át oklevelet, ebből 50 kitüntesés diplomát szerzett. Valamint kiemelte, hogy örvendetes, mi szerint a kiosztott diplomák közel fele valamilyen szakirányú továbbképzésen végzett, vagyis, hogy igen magas azoknak a diplomásoknak az aránya, akik visszajárnak továbbfejleszteni tudásukat. Ezután átadta a szót Csordás Adél meghívott vendégnek, aki szoros kapcsolatban áll a Gyógypedagógiai Karral. Köszöntőjében elmondta, hogy a végzettek hiánypótló szakmákat végeztek el. "Arra kérünk titeket, hogy maradjatok a pályán." Ezután a diplomákat Zászkaliczky Péter adta át a végzős hallgatóknak. Az oklevelek átadását követően pedig felhívta a figyelmet az Egyetem Alumni életére, illetve, hogy minden összegytemi, szakmai és tudományos Alumni programról hírt lehet kapni az új Alumni közösségi platformon keresztül. A ceremónia a Nagyszombati himnusszal zárult.
A július 15, hétfői mesterszakos diplomaosztón a végzett hallgatók átvehették az Alumni Központ ajándékát - a képeslapra helyezett arany színű ELTE Alumni kitűzőket is.
A diplomaosztókat követően emailben valamennyi friss ELTE Diplomás gratuláló levelet kap az ELTE Alma Mater nevében, amellyel együtt az új Alumni közösségi platformra kapnak meghívást. Ez a körszerű új rendszer is része az ELTE Alumni életének X. évfordulója alkalmából készült meglepetéseknek. Két játékkal kedveskedik az ELTE Alumni Központ a jubileumi tanév végén: ajándékokat sorsol ki az elsőként regisztrálók között, továbbá - az ELTE Alumni Instagram oldalán indított játékban résztvevők számára.
2018/19 diplomaosztók nyár 2.
2018/19 diplomaosztók nyár 2.
0
/
0














0
/
0