Mire való egyáltalán az emlékezet?

A Magyar Tudományos Akadémia Lendület pályázatának célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek hazahívásával, illetve itthon tartásával. Egy ilyen pályázat során egyszerre kell megmutatni egy nagyobb ívű gondolatot, amelyet újszerűnek, érdekesnek tart a kutató, valamint precíz munkával megtervezni, hogy öt év alatt milyen konkrét empirikus kutatásokkal lehet igazolni, hogy ennek az elméleti elképzelésnek van valóságalapja.

A Király Ildikó pályázatának témájaként megjelölt kérdéssel minden pszichológia szakos hallgató találkozik: miért fontos az, hogy vannak emlékeink? A hétköznapokban gyakran felidézünk velünk megtörtént, múltbeli eseményeket, amelyek számunkra igaznak vélt szubjektív élmények. De

a tudomány jelen álláspontja szerint emlékezetünk konstruktív, nem megbízható,

és az, amiről azt gondoljuk, hogy megtörtént velünk, valójában tele lehet félrevezető és hamis adattal. Ez egyrészt felveti a pszichológiában azt a kérdést, hogy ha ez igaz, akkor mire jó az emlékezet, másfelől viszont elveszik az élmény erősen szubjektív jellegének jelentősége. Ezt az ellentmondást sokan próbálták már feloldani, és Király Ildikó is erre tesz most kísérletet a fejlődéspszichológia oldaláról közelítve.

A kisgyermekek epizodikus emlékezetének vizsgálata kihívásokat rejt magában, hiszen nyelvi készségeik elmaradnak a felnőttekétől, de a verbális beszámolók helyett mára olyan viselkedéses technikák és egyéb eljárások érhetők el (mint pédául a szemmozgáskövetés vagy az elektrofiziológia eszköztára), melyek konvergens adatokkal tudnak szolgálni. A kutatócsoport arra vállalkozik, hogy megmutassa, a gyermekkori emlékező beszélgetéseknek – amelyekkel arra tanítjuk a gyerekeket, hogy hogyan kell emlékezni – számos szociális funkciója van, például mások meggyőzése, vagy az, hogy együtt tudjuk megtervezni a múlt eseményei alapján, mi fog velünk történni egy kollaboratív szituációban.

„Ezekben a helyzetekben nem az a fontos, hogy konkrét eseteket hívjunk elő, hanem az, hogy élmény alapon tudjunk minél valószínűbb eseményeket kreálni, amelyeknél nem lényeges a pontosság” – magyarázza Király Ildikó. Sokan úgy gondolják, hogy az, hogy hiszünk az emlékeink igazságtartalmában, egy melléktermék, míg a PPK kutatója azt igyekszik bizonyítani, hogy a valószínűségi alapú működést előtérbe helyezzük és szocializációs teret biztosítunk neki.

Kutatási tervükben az igazi innovációt azonban az jelenti, hogy meg szeretnék mutatni, hogy – a gazdag szakirodalom ellenére, amely az ellenkezőjét állítja – valójában van megbízható emlékezetünk is. Véleménye szerint

igenis vissza tudunk hívni egy eseményt pontosan úgy is, ahogy az megtörtént,

és ez a humánspecifikus képességünk már gyermekkorban is elérhető. „Erre hétköznapi példa, amikor a parkolóban az autó helyét nem a szemantikus kulcsok alapján idézzük vissza, hanem aszerint, hogy milyen útvonalon jutottunk el a járműtől az üzletig – ilyenkor  egy pontos, epizodikus emléket hívunk segítségül. Ha pedig gyakran parkolunk azon a helyen, akkor nem a legvalószínűbb cselekvéssort választjuk ki emlékezetünkben, hanem a legutolsót.” 

A kutatócsoport azt is célul tűzte ki, hogy feltérképezze, mi az a tényező a korai szocializációban, ami lehetővé teszi az epizodikus emlékek kétféle funkciója közötti váltást. E komplex kérdés megválaszolásához számos kutatást terveznek, amelyek három pilléren nyugszanak.

Egyfelől igazolni igyekeznek, hogy társas környezetben arra ösztönözzük a gyerekeket, hogy higgyenek a társuknak, és ne csak azt építsék be, amit maguk tapasztalnak, hanem azt is, amit társuktól hallanak. Másfelől kísérleteik során azt is feltárják, hogy a szociális funkciók optimális működését milyen további, emlékezeten kívüli kontrollfolyamatok segítik. Végezetül pedig arra is vállalkoznak, hogy megmutassák,

az önmonitorozás már kisgyermekkorban is kiemelkedő képesség,

amely lehetővé teszi a hatékony problémamegoldást. Ezáltal beazonosíthatóvá válik az epizodikus emlékezet alapfunkciója: az, hogy egy élményt milyen egységben élünk meg, gazdagabbá teszi a tudásunkat, és így tud az emlék kiemelkedni.

Az elkövetkezendő öt évben kísérleteikben a csecsemőktől kezdve az óvodásokon át a felnőttekig különféle korcsoportokat vizsgálnak majd. 

Az ELTE Babalabor munkája iránt érdeklődök és a kutatásaikban szívesen résztvevők itt találnak további információkat, az előző MTA Lendület projektjük eredményeiről pedig itt található a Társas Elmék Kutatócsoport beszámolója.

Az ELTE-n működő Lendület kutatócsoportokról itt olvashat bővebben.