Minden egyszerre nem megy

Az elmúlt 30 évben jelentősen megváltozott a felnőtté válás fogalma. Ma mit jelent felnőttnek lenni?
A definíció szerint a felnőtté válás egy életciklusváltás, amikor a kamaszból felnőtt lesz. Ehhez az időszakhoz kapcsolódhatnak normatív krízisek, amelyek sokszor felerősödnek a változás környékén. A mai kontextusban azonban a felnőtté válás jelentősen megváltozott. Míg korábban ez a folyamat néhány év alatt lezajlott, ma egyre inkább kitolódik, és bizonyos társadalmakban vagy kultúrákban akár 8-10 évig is eltarthat. Ez az új fejlődési szakasz, ami a serdülőkor és a teljes felnőttkor közé ékelődött, a kibontakozó felnőttkor, és különösen a nyugati kultúrákban jellemző.

Erről az az átmeneti időszakról az is elmondható, hogy 

az érintettek már nem érzik magukat serdülőnek, de még nem definiálják magukat felnőttként sem.

Ez részben annak is köszönhető, hogy a felnőttség meghatározása is átalakult. Míg régebben a kritériumai egyértelműbbek voltak – például családalapítás, stabil munkahely, egzisztenciális biztonság –, addig ma sokkal inkább a pszichológiai szempontok kerültek előtérbe: az önállóság, a felelősségvállalás, az elköteleződés, a szülőkről való leválás és a velük való egyenrangú partneri kapcsolat kialakítása.

Mindez azért is releváns, mert azok, akik valahol a serdülőkor és a felnőttkor közötti átmenetiségben érzik magukat, nagyobb arányban mutatnak depressziós és szorongásos tüneteket.  Ennek többek között az is lehet az oka, hogy az identitáskeresés komoly pszichológiai terhet ró az egyénre. Ebben az életszakaszban a fiatalok folyamatos önmeghatározásban vannak, keresik, hogy mit jelent számukra a felnőttség.

Mi okozta ennek az átmeneti fejlődési szakasznak a megjelenését?
Ez egy nagyon összetett dolog, de alapvetően az elmúlt évtizedek társadalmi változásaira vezethető vissza. Az iparosodás miatt ma már sok területen gépek dolgoznak emberek helyett, és többen végeznek szellemi munkát. A képzett szakemberek iránti igény és a továbbtanulás kiszélesedésének lehetősége miatt pedig egyre több ember dönt a felsőoktatás mellett.

Ezzel párhuzamosan ott van a globalizáció és a nemzetközi trendek hatása is.  Ma már nemcsak arról beszélhetünk, hogy valaki egy kis településről kerül fel a fővárosba vagy egy nagyobb városba egyetemre, hanem a külföldi továbbtanulás lehetősége is nyitva áll, és egyre gyakoribb.

A harmadik dolog pedig, hogy a hagyományos szerepek fellazulásával sokkal több lehetőségük lett a nőknek. Például sokan tanulmányaik vagy karrierjük miatt később vagy egyáltalán nem vállalnak gyereket.

Ez az eltolódott életszakasz tehát egyrészt lehetővé teszi, hogy a fiatalok egy időszakban több dolgot csináljanak, de számtalan választás elé is állítja őket: tovább tanulhatnak, családot alapíthatnak, párkapcsolatot működtethetnek, ám ezek nem feltétlenül függenek össze.

Van annak pozitív hozadéka, hogyha ez az életszakasz kitolódik?
Igen, mert amíg a kamaszkor krízise az identitásról szól, a felnőttkor már egy sokkal mélyebb átdolgozást igényel: 

itt bejön a hosszú távú perspektíva, az önreflexió és az élet irányának meghatározása. 

Amikor eldönti valaki, hogy mi szeretne lenni, akkor nemcsak egy papírt szerez, hanem egy adott pályára készül, tehát a szakmai identitását formálja, ami egy nehéz és fontos feladat, és nagy terhet ró az egyénre.

Ennek az instabil időszaknak két fő jellemzője van: az egyik a keresés, a másik, hogy ez a nagy lehetőségek tárháza. Sok a választás, de emiatt sok a nehéz döntési helyzet is, és a több lehetőség több lemondással is jár. Ha normalizáljuk, hogy ez az időszak a keresésről szól, akkor a legtöbb fiatal megérti, hogy teljesen rendben van, ha évente mást gondol vagy mást szeretne csinálni. Aki tudatosan dolgozik az identitásának kialakításán, az feltételezhetően a későbbiekben jobban el tud köteleződni a döntései mellett, ezáltal hosszútávon csökkenhet a bizonytalanság érzése is. A felnőttkor elérésével a depressziós és szorongásos tünetek is mérséklődnek, ami szintén arra utal, hogy az önreflexió és befektetett önismereti munka mindenképpen megtérül és szükséges is lehet ahhoz, hogy később stabilabb felnőtté váljunk.

Említetted, hogy ennek a korszaknak köszönhetően kitolódik a gyermekvállalás is. Ez tényleg akkora gond, mint ahogy mostanában sokszor hallani?
Annyi tényező befolyásolja ezt a kérdést, hogy valójában mindenkinél nagyon egyéni a helyzet. A nők életében például nagyon fontos szerepet játszanak az egészségügyi és hormonális kérdések. Sok nő a biológiai időablak miatt vállal fiatalabb korban gyereket, de számos tényező – például az anyagi biztonság, a munkahelyi helyzet, a párkapcsolati stabilitás – együttesen határozza meg, hogy valaki mikor érzi magát készen a gyermekvállalásra.

Pszichológiai szempontból is jelentős nyomás nehezedik a nőkre, hiszen egyrészt a nehezített teherbeesés egyre gyakoribb probléma, másrészt nekik azzal is számolniuk kell, hogy a gyermekvállalás miatt kieshetnek a munkából, vagy akár el sem tudják kezdeni a karrierjüket. A legfontosabb, hogy hagyjunk időt magunknak átgondolni, milyen családot szeretnénk kialakítani, vagy milyen családhoz szeretnénk tartozni.

Mik ennek az időszaknak a fő nehézségei, stresszforrásai?
A kibontakozó felnőttkor rendkívül érzékeny időszak, több pszichiátriai betegség és személyiségzavar tipikusan ekkor alakul ki, és a hangulatzavarok aránya is jelentősen megugrik. Ugyanakkor ez az időszak sok fejlődési lehetőséget hordoz magában, és egyfajta katalizátorként akár az életünk egyik legjobb időszaka is lehet.

Nagyon fontos az edukáció, és ezért is mondtam, hogy 

sokat segíthet, ha normalizáljuk, hogy ez az időszak a bizonytalanságról és az identitáskeresésről szól. 

A szülői elvárások például nagyon jelentősek, és mivel a szülő egy teljesen más korban élt, ezért adott esetben másképp gondolkodik arról, hogy egy bizonyos életszakaszban hol kéne tartania a gyermekének. A fiatal pedig azon aggódik, hogy mit várnak el tőle, vagy hogy tágabb kontextusban milyen társadalmi elvárásoknak kellene megfelelnie. De be kell látnunk: nem lehet egyszerre egyetemre járni, családot alapítani, karriert építeni, és mindben sikeresnek lenni. A tanulás is egy befektetés, de nem mindegy, hogy milyen mentális állapotban csinálja végig a négy-öt évet a hallgató. Ha tönkremegy benne, az később visszaüthet. A lényeg az, hogy a saját útját tudja járni. Fontos tehát belátni, hogy ebben az időszakban minden érzés normális, a felfedezés pedig szorongással jár.

Hova fordulhatnak az egyetemi hallgatók, vagy milyen eszközök vannak a kezükben, ha nehézséget okoz nekik ez az időszak?
Ha egy hallgató felismer valamilyen problémát, tünetet vagy pszichés megterhelést, fontos, hogy minél hamarabb segítséget kérjen. Nem kell eljutni egészen a komolyabb pszichés zavarokig, a pályán való elakadás, párkapcsolati problémák, családi gondok mind olyan pszichológiai jelenségek, amelyek átmeneti krízist okozhatnak.

A legtöbb egyetemen vannak diáktanácsadók, akiktől lehet támogatást kérni. Ha valaki ezt igénybe veszi, tisztább képet kaphat arról, milyen irányba érdemes haladnia, vagy segítséget kaphat ahhoz, hogy ambuláns ellátások terén merre induljon el. Az egyetemek által kínált programok és az ott lévő hallgatói közösségek szintén sokat segíthetnek.

Mit tudnak tenni az egyetemek a hallgatók mentális egészségének megóvása érdekében?
A hallgatói kiégés nagyon fontos kérdés. Az intézményeknek mindenképp tájékozódniuk kell a diákjaik mentális állapotáról. Mi például itt az ELTE PPK-n kétévente utánkövetést végzünk, hogy lássuk, hogy érzik magukat a hallgatók. Lényeges, hogy a korábban említett társadalmi változások hatásai mellett új típusú kihívásokkal is szembe kell néznünk, gondoljunk itt a COVID-ra, a háborús helyzetekre vagy a gazdasági válságra. Ezekre 

az egyetemeknek is szükséges reagálniuk, ha kell, szakemberek bevonásával. 

Ha tudjuk, hogy mi okozza a legnagyobb problémát – legyen az hallgatói kiégés, gazdasági nehézségek vagy bármi más –, akkor célzottan könnyebb megoldást találni vagy pszichés támogatást biztosítani.

Az egyetemeknek figyelmet kell fordítaniuk arra is, hogy csökkentsék a hallgatók pénzügyi terheit, és biztosítsák számukra az alapvető erőforrásokat, például az ösztöndíjak növelésével és a szociális támogatások fejlesztésével.  A támogató légkör biztosítása szintén kulcsfontosságú. Ha az oktatók kedvesek, támogatóak és figyelmesek, az pozitív hatással van a diákokra.

A hallgatói kiégés megelőzése pedig nemcsak az egyetemnek fontos, hanem a társadalomnak is, hiszen egy kiégett hallgató a munkaerőpiacon se teljesít majd jól, és ez hosszú távon gazdasági szempontból is hátrányos az országnak.