Mentorprogram leendő startuppereknek

Az Alapítvány célja a kiemelten tehetséges diákok ösztönzése, szakmai életútjának elindítása és biztosítása, bevonásuk innovációkba. A program központjában a fiatalok önálló gondolkodásának serkentése áll, a diákokat az üzleti és tudományos élet elismert szakemberei segítik, hogy startupot alapítsanak, így részesei legyenek a gazdaságnak.
A programra azok jelentkezését várják, akik a jövőjüket startupban képzelik el, kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkeznek, országos vagy nemzetközi, művészeti illetve sportversenyeken dobogós helyezést értek el, esetleg publikált kutatási eredményeik vannak, kellően motiváltak, kitartóak, elkötelezettek a céljaik megvalósításában.
A programban a diákok értékes gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, személyre szabott támogatásban részesülnek, amely ösztöndíjakat, képzéseken, konferenciákon, kulturális és sportprogramokon való részvételt is magában foglal.
A jelentkezés folyamatos, regisztrálni a KMTA honlapján, a regisztráció fül alatt lehet.