Megalakult az EdTech Koalíció

2023.09.02.
Megalakult az EdTech Koalíció
Az ELTE alapító tagként vesz részt az állami, tudományos és piaci szereplők közös szakmai együttműködési fórumában.

Összesen húsz állami, felsőoktatási és piaci szereplő részvételével megalakult a EdTech Koalíció. A szakmai együttműködési fórum alapító nyilatkozatát szeptember 2-án az EdTech Summit Hungary rendezvényen tartott alakuló ülésen írták alá a tagok képviselői, az Eötvös Loránd Tudományegyetem részéről a dokumentumot Borhy László rektor látta el kézjegyével. A koalíció elnöke Ritter Dávid, az ELTE informatikai igazgatója.

Az alapítók szerint a gazdasági és társadalmi jólétéhez a minőségi oktatáson keresztül vezet az út,

ez pedig csak akkor lehetséges, ha az oktatás lépést tart a világban zajló technológiai, társadalmi és demográfiai folyamatokkal, aktív, folyamatos párbeszéden alapuló kapcsolatot ápol a különböző iparágak képviselőivel, illetve ösztönzi a magyar startupok és KKV-k részvételét nagyvállalati, egyetemi vagy nemzetközi partnerségekben.

A koalíció állandó szakmai együttműködési és egyeztetési fórumot biztosít a piaci és állami szereplők, valamint a tudományos és szakmai szervezetek között, szakértői támogatást nyújt különböző fejlesztésekhez, hazai és nemzetközi érdekképviseleti munkacsoportokat állít fel, ezen kívül ismeretterjesztő és oktatási feladatokat vállal magára, tagjai pedig elkészítik a hazai iparágakra vonatkozó EdTech akciótervet és javaslatokat tesznek a jogi szabályozási környezet kialakítására is.

Az alakuló ülés résztvevőit Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke, a Mesterséges Intelligencia Koalíció oktatás és tudatosítás munkacsoportjának vezetője köszöntötte. Beszédében a mesterséges intelligencia növekvő szerepét hangsúlyozva rámutatott, hogy ez a terület az ország egyik kitörési pontja lehet. Hangsúlyozta a digitalizáció fontosságát az oktatási eszközökben, a tananyagokban és a módszertanban, egyben üdvözölte, hogy az EdTech-ben a Mesterséges Intelligencia Koalíció közös célokkal rendelkező és hasonló gondolkodásmódú partnerre talált.

Ritter Dávid, az EdTech koalíció elnöke, az ELTE informatikai igazgatója videóüzenetében arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia, a technológiai változások a mindennapi életet, így az oktatást is átalakítják, ez pedig rengeteg új lehetőséget, kihívást, ugyanakkor veszélyt is hordozmagában. Milyen társadalmi hatásai lesznek a technológia alkalmazásának? Tudjuk-e majd személyre szabni az oktatást? Képesek leszünk-e megfelelően mérni és fejleszteni a kompetenciákat, milyen eszközöket tudunk majd az oktatók számára biztosítani? Hogyan tudjuk a meglévő intézményrendszerek korlátait kitágítani, hogy képesek legyenek befogadni a technológia kínálta lehetőségeket? A koalíció sokat segíthet ezeknek a dilemmáknak a megválaszolásában – fogalmazott az igazgató.

Koren Balázs, a koalíció szakmai vezetője záróbeszédében reményét fejezte ki, hogy az EdTech a közeljövőben legalább 300 szereplős szövetséggé növi ki magát, amelyben a résztvevők konkrét témakörök és gyakorlati célok mentén folytatnak aktív párbeszédet.  

Az ELTE mellett a koalíció alapító tagjai a TechEd ZRt., az Oktatási Hivatal, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, a Klebelsberg Központ, a Pannon Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, az Edutus Egyetem, a Gábor Dénes Egyetem, a Eubility Group Kft., az EDUDEV Informatikai ZRt., az ELMS Informatikai ZRt., az SDA Informatikai ZRt., az SDA DMS Informatikai ZRt., a Redmenta Nonprofit Kft., a MedinnoVR Hungary Kft., a H-Didakt Kft., a Balázs-Diák Kft., a Webuni Számítástechnikai Szolgáltató Kft. és az Innostart Kft. A fórum koordinációs feladatait az EDX Education’s Digital Experts Hungary Nonprofit Kft. Programirodája látja el, melynek vezetője Vetési Erika egyetemi tanársegéd, az ELTE TÓK Neveléstudományi Tanszék oktatója.