Mario Vargas Llosa (1936–2025)

A perui Mario Vargas Llosa a kolumbiai Gabriel Garcia Marquez és az argentin Julio Cortazar mellett az 1960-as és 1970-es évek latin-amerikai irodalmi fellendülésének egyik legkiemelkedőbb képviselője volt. Regényei erősen kötődnek a valósághoz, cselekményüket részben saját élményei (A város és a kutyák), részben valós történelmi események (Háború a világ végén) ihlették. Elbeszélései több idő- és térbeli síkban játszódnak, jellemző rájuk a töredékes és összekevert narráció, a nézőpontok és a narrátorok váltogatása. 1976 és 1979 között a Nemzetközi Pen Club elnöke volt.

Számos irodalmi díj birtokosa. 1986-ban elnyerte az Asztúria hercege kitüntetést, 1996-ban a Német Könyvkereskedők Békedíját. 2010-ben Nobel-díjjal tüntették ki a "hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért". 2012-ben Mexikóban megkapta az első ízben kiosztott Carlos Fuentes irodalmi díjat. Még életében, 2016-ban bekerült a nagy klasszikusok műveit magába foglaló Pléiade-kollekcióba, 2021-ben a Francia Akadémia tagjai a Halhatatlanok közé választották, és ő lett az akadémia első olyan tagja, aki nem franciául ír.

A kortárs próza egyik meghatározó alkotója az 1960-as évek óta ismert a hazai olvasóközönség előtt: a kezdetektől nemcsak az olvasók fordultak érdeklődéssel művei felé, hanem a hazánkban kibontakozóban lévő hispán filológia képviselői is. Munkássága az ELTE Spanyol Tanszékén közel hatvan éve tananyag, az Egyetem oktatói és hallgatói monográfiákban, tanulmányokban, illetve szakdolgozatokban elemzik munkásságát, fordították és fordítják műveit. 

Nagyrabecsüléseként az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2015-ben fogadta az írót díszdoktorai sorába, José Saramago után a második Nobel-díjas szerző volt, aki részesült az Egyetem legmagasabb kitüntetésében.