Könyvszalon nagydíjat nyert Gárdos Péter kötete
A Magyar Jogász Egylet idén negyedik alkalommal hirdetett pályázatot Könyvszalon Nagydíjra a korábbi évekből már ismert négy kategóriában. A 2023-ban megjelent, gyakorló jogászoknak szóló legjobb jogtudományi szakkönyv kategóriában a 2024-es nagydíjat Gárdos Péter, az ELTE Polgári Jogi Tanszék habilitált egyetemi docense nyerte el, Kísérlet a szerződésátruházás szabályainak beillesztésére a magyar szerződési jog rendszerébe című könyvével.
A kötet azt mutatja be, milyen előzményeket követően döntött a jogalkotó a szerződésátruházás kodifikálásáról, és a Ptk. elfogadását követően hogyan alakult a szabályozás. A szerző kísérletet tesz a hatályos szabályozás értelmezésére, kitérve ennek során az engedményezés és a jogátruházás egyes kérdéseire is. Továbbá elemzi a Ptk. engedményezési szabályainak 2023-as módosítását is.
A díjat a szerző és a sorozat szerkesztője, Kajtár Gábor dékánhelyettes az ELTE ÁJK képviseletében, valamint Frank Ádám ügyvezető, az ORAC Kiadó képviseletében vette át.
Forrás: ELTE ÁJK