A kutatásokból következtetni lehet a népcsoportok mobilitására, etnikai és kulturális átalakulására, vagyis a betelepülő és a helyi népek együttélésének, közös kultúrateremtésének folyamatára. A projekt keretében öt kiválasztott dunántúli és egy alföldi lelőhelyről származó, összesen 420 népvándorlás kori egyén fizikai antropológiai és izotópos vizsgálatával kutatják a korszak intenzív népmozgásait és azok következményeit.

Az emberi csontvázak betegségekről, terhelések nyomairól, baleset vagy harc közben elszenvedett sérülésekről árulkodnak.

A stabil-izotópos vizsgálatok mind a migráció (a stroncium segítségével), mind az életmód (nitrogén, oxigén és szén segítségével) kutatására lehetőséget nyújtanak. A különböző izotópok az elfogyasztott táplálékkal kerülnek a szervezetbe, és a fogakban, csontokban megkötődnek. A stroncium az adott földrajzi-geológiai környezetre jellemző (ezért alkalmas a mobilitás vizsgálatára), a nitrogén és szén mértékét alapvetően a táplálkozás, míg az oxigént a környezet vízháztartása határozza meg.

A provinciális római lakosság továbbélésére, a hun kori és a hun kor utáni népesség biológiai és társadalmi viszonyaira engednek következtetni a mözsi (Tolna megye) temető csontjai. Ebben a temetőben az eltemetettek felének torzították a koponyáját (kb. 50 fő), s mivel ezt a szokást a 6–7. században is gyakorolták, az adatok e divatjelenség értelmezésében is segítséget nyújtanak. A Tisza vidéki hajdúnánási gepida kori temető vizsgálata a tovább élő szarmata, hun, germán népesség, a Savaria közeli szelestei temető pedig a bevándorló langobardok és a helyiek kapcsolatára, életmódjára és társadalomszerveződésére enged következtetni.

A betelepülő ázsiai avarok és a kevert, meroving és késő antik kultúrájú helyi népesség együttélésének fizikai antropológiai és stabil-izotópos nyomait néhány több száz síros, dunántúli, kora avar kori (7. sz.) temető esetében reprezentatív mintavétellel vizsgálják (Budakalász, Kölked, Keszthely). A népvándorlás kori életmódban és táplálkozásban bekövetkezett változás jobb megértésének érdekében a mintavételt kiegészítettek 4. századi lelőhelyekről, ami lehetővé teszi az egyének biológiai állapotának összevetését a késő római kori helyzettel.

A fő kérdés az, hogyan hatnak egymásra különböző kulturális hátterű közösségek.

Azonos modell alapján jönnek-e létre a kevert anyagi kultúrájú temetők, vagy minden esetben egyedi módon?

A projekt keretében folyó archaeogenetikai kutatások a többségükben szajáni vagy bajkáli mongolidokból álló, kiemelkedően gazdag kora és közép avar kori, Duna–Tisza-közi elit tagjaira irányulnak (Kunbábony, Kunpeszér, Kunszállás). A kiválasztott 25 minta vizsgálatával az avar kaganátust irányító legfelső vezető réteg (törzs?) biológiai eredetére, rokonsági kapcsolataira keresnek választ. A genetikai vizsgálatokat az MTA BTK Régészeti Intézetének Archaeogenetikai Laboratóriumában végzik.

A projekt résztvevői:

• Koncz István, Rácz Zsófia, Wolff Katalin (ELTE BTK Régészettudományi Intézet, Budapest)
• Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás (ELTE TTK Embertani Tanszék, Budapest)
• Csáky Veronika, Gerber Dániel, Mende Balázs Gusztáv, Szécsényi-Nagy Anna (MTA BTK Régészeti Intézet, Archeogenetikai Laboratórium, Budapest)
• Müller Róbert (Balatoni Múzeum, Keszthely)
• Ódor János Gábor (Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd)
• Pap Ildikó Katalin (Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum, Szombathely)

A programról bővebben

Forrás: ELTE BTK Régészettudományi Intézet