Izgalmas előadásokkal mutatták be a CERN múltját és jelenét
![Izgalmas előadásokkal mutatták be a CERN múltját és jelenét](https://www.elte.hu/media/5d/7c/472b851158810c9f9e020415e480455f741d817d4ea459b6d42a63656722/cern-compact-muon-solenoid-thumb.jpg?v202209270307)
A CERN és a nemzetközi részecskefizikai közösség eddigi legnagyobb jövőbeli vállalkozása a Genf mellé tervezett Future Circular Collider (FCC), a világ eddigi legnagyobb méretű és legnagyobb energiájú részecskegyorsítója, melynek előkészítése új mérföldkőhöz érkezett, éppen a CERN 70. születésnapján.
A Magyar Tudományos Akadémia Részecskefizikai Tudományos Bizottsága az MTA Közgyűléséhez kapcsolódva félnapos rendezvényt szervezett ebből az alkalomból. A program első felében az előadók az FCC előkészületeit és a hozzá kapcsolódó hazai kutatómunkát tekintették át, ezután pedig a CERN 70. születésnapját ünnepelték az elmúlt évek-évtizedek legérdekesebb felfedezéseinek és a közeljövőben várható eredmények színes bemutatásával. Az előadások a fizika BSc tanulmányaikat végző egyetemi hallgatók és nem részecskefizikus kollégák, valamint a tudomány iránt érdeklődők számára is érthető, élvezetes formában, fiatal(os) szakértők kiváló előadásában hangzottak el.
Az ELTE jelentős szerepet játszik a CERN legkülönbözőbb kísérleteiben és az azokhoz szorosan kapcsolódó elméleti részecskefizikai kutatásokban is, amit az is jelez, hogy az előadók csaknem fele az ELTE-n végez kutatásokat. A témában aktív kutatócsoportok szívesen fogadnak kutatási témát kereső, érdeklődő hallgatókat.
Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) hét évtizede Svájcban alapította a világ legnagyobb részecskegyorsító laboratóriumkomplexumát, ahol a fizikusok a nagyenergiájú, illetve az atomi szintnél kisebb részecskéket vizsgálhatják. Itt található a Nagy Hadronütköztető (az LHC), amelyben ezeket a részecskéket óriási sebességre gyorsítják, majd ütköztetik, hogy viselkedésükből következtetéseket vonhassanak le az anyag természetére vonatkozóan. Az ELTE fizikusai nemzetközi együttműködések keretében több kísérletben is aktív szerepet játszanak, legutóbb például a hangot használták az atommagot alkotó anyag jobb megismerésére, illetve a kvarkanyagot és az atommagokat irányító erős kölcsönhatást vizsgálták.
Az előadások kivetített anyaga, valamint egy kiegészítő filmrészlet az Angyalok és démonok című filmből, illetve az MTA Youtube-csatornájára is felkerült videók megtalálhatók az alábbi honlapon.
Forrás: ELTE TTK