Irány az államvizsga, irány Tokió!
Milyen srác voltál iskolás korodban?
Szerintem jó gyerek voltam. Természetesen voltak kisebb zűrjeim, egyszer véletlenül fejbe találtam labdával egy osztálytársamat, akinek eltört a szemüvege, de semmi komoly balhém nem volt. Ráadásul édesanyám abban a jánoshalmi általános iskolában tanított, ahova én is jártam, egy tanár szülővel az ember mégsem engedheti meg magának, hogy rossz gyerek legyen. Négyes-ötös tanuló voltam, de ehhez nem is kellett nagyon megerőltetni magam, elég volt, ha az órákon odafigyeltem.
A napi programom akkor kezdett sűrűvé válni, amikor hatodikos vagy hetedikes koromban elkezdtem edzésekre járni, illetve utána, amikor Kiskunhalason a Rákócziban elkezdtem a középiskolát. Itt csak egy félévet töltöttem, utána költöztünk édesanyámmal és a testvéremmel Szombathelyre. Itt informatika tagozatra jártam, ahol hamar kiderült, hogy ez nem az én világom, voltak dolgok – például a programozási nyelvek – amiket egyszerűen képtelen voltam megtanulni. Azért végül csak befejeztem a középiskolát.
Mi indított arra, hogy továbbmenj a felsőoktatásba, és miért döntöttél az ELTE mellett?
Amikor Szombathelyre kerültem, ott volt előttem az edzőm, Németh Zsolt példája, aki már a sportpályafutása alatt szerzett diplomát, illetve a szüleim és sokan mások is emlegették a vízilabdás aranycsapatot, ahol sok sportolónak van felsőfokú végzettsége.
Az edzések miatt fontos szempont volt, hogy Szombathelyen maradhassak,
így adta magát az ELTE, amely ráadásul az ország egyik legelismertebb – ha nem a legelismertebb – felsőoktatási intézménye.
A sportolói karrieredet nem is kalapácsvetőként kezdted, hogy kötöttél ki végül ennél a sportágnál?
Nagyjából 12 éves koromban kezdtem el atlétikaedzésre járni, az edző, Gyuri bácsi leginkább súlylökéssel és diszkoszvetéssel foglalkozott, így én is ebbe az irányba indultam el. Később, amikor az edzőtársam 2010-ben kiutazott az első ifjúsági nyári olimpiára Szingapúrba (ahol később egyébként ezüstérmet szerzett), és egyedül voltam az edzéseken, akkor vettük elő először a kalapácsot. Nagyon megtetszett, meg jól is ment, úgyhogy ezt a versenyszámot is felvettük a repertoárba.
Pedig nem egy könnyű sport. Hogyan kell elkezdeni, hogy az ember ne dobja a hálóba, rosszabb esetben a közönségbe a kalapácsot, vagy ne tekeredjen azonnal a nyaka köré?
Ezek közül bármelyik előfordulhatna egy kezdővel. Először a leengedést és a kidobást kell elsajátítani, a régi iskola szerint ezután rögtön több fordulatból kellett eldobni a kalapácsot. Nem szeretnék általánosítani, de az edzésre érkező mai gyerekek mozgáskészsége valamivel rosszabb, mint néhány évtizeddel ezelőtt, ezért az új tanítási módszer szerint ma már egy forgással kezdenek, és fokozatosan jutnak el 3-4 fordulatig dobás előtt.
Vannak, akik a te hatásodra kezdenek atletizálni, esetleg pont kalapácsvetéssel kacérkodni?
Vannak, és ezek a jelenetek mindig nagyon hízelgőek, de a legkisebbekkel sajnos keveset találkozom, mert teljesen más időpontokban vannak az edzéseink. De néha elkapok egy-egy elismerő tekintetet tőlük, ami mindig nagyon jól esik.
Adott neked valamit az egyetem, amit a sportban hasznosíthattál?
A rekreációszervezés szakon elég komolyan tanulunk anatómiát, így amikor sportorvoshoz mentem, minden latin kifejezést értettem a leletekben és zárójelentésekben. Komolyra fordítva a szót, az ELTE-n nagyon megértő és segítőkész tanáraim voltak, mindig volt lehetőségem rugalmas tanrendre és vizsgaidőpontokra. Hozzáteszem, hogy amikor lehetőség volt rá, mondjuk pihenő időszakban voltam, próbáltam bejárni a rendes órákra és vizsgákra, próbáltam minél többet ott lenni az egyetemen, így csak ritkán éltem ezekkel a lehetőségekkel.
Az évfolyamtársaid számára az olimpikon vagy, vagy egyszerűen csak a Bence?
Az az igazság, hogy nem találkozom velük gyakran, mert az összes tárgyamat abszolváltam, már csak a szakdolgozat és az államvizsga van hátra. Ezt egy ideje húzom-halasztom, mert mindig volt még egy verseny, még egy bajnokság, amin túl leszek, és „majd azután”… De most már tényleg belefogtam, megvan a konzulensem is,
a téma pedig az atléták, kalapácsvetők kiválasztásának szombathelyi gyakorlata lesz.
Ezzel párhuzamosan mire készülsz a sportban?
Ezekben a hetekben kezdtünk el alapozni a jövő évi tokiói világbajnokságra, ott szeretnék olyan eredményt elérni, amire a magyar atlétikában világbajnokságon még nem volt példa, vagyis a cél az aranyérem.
Üzennél valamit a hazai egyetemi és sportéletnek?
Amikor a tavaszi meg a kora őszi időszakban az egyetemi sportolók kijönnek a pályára, látom, hogy mindig van súlylökés, diszkoszvetés meg gerelyhajítás. Csodálkozom, hogy miért pont az egyik legmagyarabb versenyszám, a kalapácsvetés nem szerepel az egyetemi sport repertoárjában.