Gazdasági képzés az ELTE-n – kínaival fűszerezve

2024.10.22.
Gazdasági képzés az ELTE-n – kínaival fűszerezve
Az ELTE Gazdaságtudományi Kar 2024 szeptemberében indult nyelvoktatási programja keretében 12 hallgató kezdte meg két csoportban kínai tanulmányait. A nyelvórák az ELTE Konfuciusz Intézetben zajlanak anyanyelvi tanárokkal. A hallgatók az oktatókkal együtt vallják: ez a nyelv eszköz lehet az üzleti karrierépítésben.

Az ELTE Konfuciusz Intézet Magyarország legnagyobb és legrégebbi kínai nyelvoktatási központja, amely immár 18 éve foglalkozik a kínai nyelv és kultúra oktatásával: évente 2500-an vesznek részt a különböző szinten szervezett nyelvtanfolyamokon, ahol a kezdő szinttől a nyelvvizsgáig juthatnak el anyanyelvi tanárok segítségével a kínai nyelv és Kína iránt érdeklődők.

A tanfolyamok moduláris rendszerben épülnek fel, a modulok megfelelnek a Közös Európai Nyelvi Referenciakeret szintjeinek, valamint a nemzetközileg is elismert kínai HSK nyelvvizsga követelményeinek. A hallgatók teljesen kezdő szintről öt éven belül felsőfokú (HSK 6) nyelvtudást szerezhetnek, ha rendszeresen részt vesznek az órákon, és felkészülnek azokra. Az oktatás heti két alkalommal, 2x45 perces órák formájában történik, minden modul záróvizsgával zárul. A program során az intézet saját fejlesztésű Kínai nyelvkönyv magyaroknak című tankönyvsorozatát használják, amelyet anyanyelvi kínai tanárok vezetésével dolgoznak fel.

A tanfolyam célja nem csupán a nyelvi kompetenciák fejlesztése,

hanem a kínai kultúra megismertetése is, interaktív módszerekkel. A képzés minden szintje 8 hetes időszakra épül, ahol a diákok folyamatosan fejleszthetik készségeiket. Az oktatás háttérnyelve alapvetően az angol.

Az ELTE Gazdaságtudományi Kar hallgatói számára indított nyelvóráknak az ELTE Konfuciusz Intézet ad otthont. A keddi, 7 fős csoport vezetője, Wen Kexin idén augusztusban a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetemről érkezett az ELTE-re, ahol egy évet tölt majd el, hogy a világszerte azonos elvek és módszertan alapján felépített képzésben a magyar hallgatókat kínaira oktassa. Világszerte több mint 500 Konfuciusz Intézet működik, a 20 évvel ezelőtt indult kezdeményezés Kína kormányzati szerveinek támogatásával 160 országban van jelen, hogy a kínai nyelvet és kultúrát népszerűsítse. A magyar Konfuciusz Intézet vezetője 2006 óta Hamar Imre, a buddhológia, tibetológia és sinológia világszerte elismert vezető szaktekintélye, az ELTE nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese, aki első pillanattól támogatásáról biztosította a GTK-s hallgatók számára tervezett keleti nyelvtanulási programot.

2018-ban, az akkor induló GTI BE magazinja számára adott interjújában nemcsak a nyelvtanulás fontosságára és hasznosságára hívta fel a figyelmet, hanem a kínai világgal, üzleti kultúrával való megismerkedés szakmai előnyeire is. „A kínai a legerősebb gazdaság, még az amerikait is megelőzheti. A kereskedelem és a gazdaság terén Kína megkerülhetetlen.

Aki erre szakosodik, mindenképpen lesz munkája.

Viszont a kínaiak kemény üzletemberek, nem lehet őket becsapni. Sok kínai pénz vár befektetésre, főleg a technológiai beruházások, a high-tech meghonosítása, a kutatás és fejlesztés felé mennek, miközben bárkivel egyenrangú partnerek a világpiacon. Az egyetemek esetében is sokkal több pénz jut kutatásra, tudják, hogy az innováció, az IT a jövő” – emelte ki akkor.  

Úgy tűnik, ezt a GTK hallgatói is hasonlóan látják, hiszen mikor a nyelvválasztás hátteréről, jövőbeni terveikről kérdeztük őket, szinte mindegyiküknek volt valamilyen terve, hogyan hasznosítsák majd a megszerzett tudást személyes karrierjük fejlesztéséhez.

A kínai mellett a GTK-n már ebben a félévben elindult a japán nyelv oktatása is, jövő februártól pedig indul a koreai is. A kari ösztöndíjprogrammal támogatott nyelvi képzésekre a téli felvételi időszakban lehet jelentkezni. 

Forrás: ELTE GTK