Földi András kapta az Ábel Jenő-emlékérmet
Ábel Jenő a magyarországi klasszika-filológia nemzetközileg is kiemelkedő képviselőjeként elsősorban a késői – Homérosz utáni – görög eposzköltészettel és a középkori és kora újkori latin nyelvű magyarországi műveltséggel foglalkozott. Egyetemi tanár és az MTA levelező tagja volt, 1858 és 1889 között élt. A magyar Ókortudományi Társaság 1968 óta díjazza az ókortudomány kiválóságait a róla elnevezett emlékéremmel.
A Társaság célja az ókortudomány művelése és eredményeinek megismertetése az ókortudomány művelőivel és az érdeklődők szélesebb körével. Programja felöleli az antik görög és római társadalom, az ókori Kelet, Bizánc és a velük összefüggő (perem)területek történetének, régészetének, művészetének, nyelvének, irodalmának és művelődésének tanulmányozását, valamint az antikvitás továbbélésének és a közép- és újkori latinságnak kutatását.
Földi András hosszú ideje gazdagítja ismereteinket kutatásaival, amelyeket a római magánjog és annak az európai jogfejlődésre kifejtett hatása területén folytat, különös tekintettel a magánjog általános részére és a kötelmi jog egyes intézményeire. Tevékenysége a különböző hazai és külföldi konferenciákon való előadások tartásán túl kiterjed római jogi, polgári jogi, jogtörténeti, latin nyelvészeti tárgyú szakkönyvek szakmai lektorálására, olasz egyetemi tankönyv, német, olasz és spanyol nyelvű római jogi és egyéb jogtudományi tárgyú tanulmányok fordítására, továbbá külföldi szakkönyvek magyar nyelvű kiadásainak lektorálására is. Az ELTE ÁJK professzora 1984 óta tagja az Ókortudományi Társaságnak.
A díjátadóra 2024. május 17-én, a Társaság évi rendes közgyűlésén került sor.