Fehérjekutatási Horizont Európa projekt indult az ELTE-n
2024. október 1-én elindult az Európai Unió Horizont Európa programja által támogatott IDP2Biomed Twinning pályázat, amelynek célja a tudományos kiválóság és innovációs kapacitás megerősítése a biológia és a kémia határterületén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán.
A pályázat koordinátora Dosztányi Zsuzsanna, az ELTE Biokémia Tanszék tudományos főmunkatársa, a nemzetközi együttműködésben Kovács Mihály és Bodor Andrea az ELTE-ről, valamint a Padovai Egyetem, a német Neurodegeneratív Betegségek Központja, illetve a Cambridge-i Egyetem vesz részt.
A projekt fókuszában a nemrég felfedezett osztályt alkotó eredendően rendezetlen fehérjék (IDP-k) állnak, amelyek dinamikus szerkezeti tulajdonságaik révén alapvető szerepet játszanak olyan fontos betegségek kialakulásában, mint például a neurodegeneratív és más, ritka betegségek. A kutatók eredményei utat nyithatnak az IDP-k biomedicinális felhasználáshoz, így hozzájárulhatnak jelentős társadalmi-gazdasági terhet jelentő betegségek megfelelő kezeléséhez.
A pályázat fontos mérföldköve volt a partner laboratóriumok vezető kutatóival megtartott első találkozó, amelyre Budapesten, 2024 novemberében került sor. A nyitókonferencián az újdonságokat tartalmazó előadások mellett megtárgyalták a pályázathoz kapcsolódó további feladatokat, a kurzusok és konferenciák időpontjait, valamint az ipari kapcsolatok kialakítását is célzó stratégia részleteit. Ezek mind meghatározó szerepet játszanak a pályázat céljainak sikeres megvalósításában és eredményeinek hatékony kiaknázásában.
További ELTE-s projektek a Horizont Európa program támogatásával