Fatelepítési projekt indul az ELTE-n
![Fatelepítési projekt indul az ELTE-n](https://www.elte.hu/media/f7/b3/be60204e9f0c1dc7a8b49bec81ba63146bbdf162aaf01cdfc057997463e3/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-023-thumb.jpg?v202209270307)
Az együttműködés keretében 2024 őszétől összesen 150 fát ültetnek el az ELTE négy kollégiumában: a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumba és az Erdős Pál Kollégiumba 65-65, míg az Ajtósi Dürer sori, valamint a Vezér Utcai Kollégiumba 10-10 fa és bokor kerül.
A projekt bevezetése gyanánt április elején a Nagytétényi úti Erdős Pál Kollégiumban a hallgatók, az ELTE Füvészkert valamint a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége tagjainak részvételével a 2011-ben telepített gyümölcsöskertet újították meg, a sportpályája mellett fekvő, elhanyagolt, fás-bokros területet szedték rendbe. A gyomfák és beteg gyümölcsfák kivágását, a megtartandó növények gallyazását és metszését Orlóczi László, az ELTE Füvészkert igazgatója irányította. A tereprendezés után a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. által biztosított magoncok kerültek a földbe, a fák évenkénti metszését a Budafok-Budatétény Kertbarát Kör végzi majd.
Az Erdős Pál Kollégiumban több mint 800 ELTE-s hallgató lakik, a kollégiumot néhány évvel ezelőtt teljesen felújítottuk, de az egyetem számára nem csak az épített, hanem a természetes környezet minősége is fontos – mondta el az eseményen Babos János, az ELTE szolgáltatási igazgatója, aki szerint a kertrendezéssel az ELTE egy kis, ám fontos lépést tett a környezet zöldítése felé. Az igazgató a programban való részvételért és szakmai segítségért köszönetet mondott a kollégistáknak, az ELTE Füvészkertnek, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége budapesti tagozatának és az ELTE Együtt a Környezettudatos Szemléletért program munkatársainak.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatási és kutatási tevékenységei, valamint mindennapi működése során is kiemelt figyelmet fordít a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóságra. Az egyetemen 2008 óta működik az Együtt a Környezettudatos Szemléletért program, amely önkéntesek hálózatán alapul és fő üzenete az egyéni felelősségvállalás és környezettudatos életmód alkalmazása a mindennapokban. A fenntarthatósági és megtakarítási program célja, hogy az ENSZ 17 fenntartható fejlődési célját megvalósítsa az ELTE keretein belül, különös hangsúlyt helyezve a biodiverzitás, a körkörös gazdaság és a környezeti szemléletformálás által érintett kérdésekre.
Faültetés az Erdős Pál Kollégiumban
Faültetés az Erdős Pál Kollégiumban
0
/
0
![](https://www.elte.hu/media/74/50/cd84f0f0481f737f16dcee4bc479cf1a614079d1f8651ea10e3fe36df6de/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-003-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/46/91/9c1a6fb6f4762793b9b3abd2bbcc1f70a73610e298576a73256bb5834dd3/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-004-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/d2/f3/ccab91938e868209f6775793f6762621520e5e060077753c5a130d0be296/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-007-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/44/fc/1907a8fd5a542a9c9f2547d27ab17f885fa9e818742dac4d2b2350b932f9/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-011-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/4d/40/4c50710f041b17bca4a49ec3895cb60817ae9ba484c0c52dc5707a0ad891/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-016-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/07/ac/b01639d89df2063e50b641565335d9b379e5a6aa1dc62e0458f86409eb0b/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-018-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/8e/da/b230653bda59dbd4600e5c7fa688d8b362dcca621dc5f931437c56be77dc/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-019-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/db/50/51fcb9694f38f0bdf032b8ec5c8527f4580c3b3fedb0728fb036903fd7ca/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-020-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/c3/27/ee79cc80a1c1ad460c8b18704451c34cb6cabb3ef7ee96bbacf813cb23a8/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-025-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/c9/a1/e175528a7f43484ac3b701b8d53f89cd35e87287d2a38a50e6960b3306ca/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-030-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/3f/1b/53a85eb7e16baa47e53fae2c12138fad966307200fa2e80e5aa42c160bf6/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-031-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/5c/7a/24ba5460f68d5431e54bc666ae3347b71e1b6656295e8cf223e69597a1e8/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-032-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/01/23/8767dafc55e4ac59624b49d71946141b5dfccd4bd73cc6ff56251d9fc733/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-034-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/10/1d/b6076ba3e50bd99eaef4bc6409f5decead027ae964d291b78e952ad6aca0/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-038-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/2b/ad/19d8a0bcd7b825705d96321ad73360dd0828d2626e855522be2c93a0c306/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-035-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/fd/d7/8203587f996d11e4f55904dfd7dd884645f280ea3e158264af377298e1fd/elte-erdos-pal-kollegium-faultetes-037-list.jpg?v202209270307)
0
/
0