Európai uniós tárgyú professzúra indul az ELTE jogi karán

2024.12.11.
Európai uniós tárgyú professzúra indul az ELTE jogi karán
Arató Krisztina, az ELTE Politikatudományi Intézet igazgatója és egyetemi tanára Jean Monnet Chair (Jean Monnet Professzúra) pályázatot nyert el.

A 2024-es pályázati fordulóban a világ minden részéről 191 pályázat érkezett, melyből az Európai Bizottság 50 projektet támogat a következő három év során. Az ELTE-ről Darázs Lénárd általános rektorhelyettes projektje után ez a második Jean Monnet Chair program, amely támogatásban részesül. Ez a siker nemcsak az Európai Unióval kapcsolatos kurzusok megújulását segíti elő, hanem hozzájárul az Egyetem nemzetközi hírnevének erősítéséhez is. A program a Politikatudományi Intézet keretein belül 2025 januárjától indul.

A Jean Monnet program célja az Európai Unió politikai, gazdasági és jogi vonatkozásai mélyebb megértésének elősegítése, valamint az európai integrációval kapcsolatos kutatások és oktatás támogatása. Arató Krisztina a díj segítségével a következő három évben új kurzusokat és kutatási projekteket indíthat, amelyek célja, hogy a hallgatók számára lehetőséget kapjanak az EU kihívásainak alaposabb megértésére.

A tervezett kurzusok között található a „Crises and Solutions in the EU”, amely mind magyar, mind nemzetközi hallgatók számára elérhető lesz, valamint egy bevezető kurzus az EU-ról, amely választható tantárgyként nyílik meg minden ELTE-s hallgató számára. A projekt keretében kiválasztott hallgatók kapcsolatba lépnek korábbi középiskoláikkal is, ahol előadásokat tartanak az EU fejlődéséről, valamint a kortárs Európa kihívásairól, válságairól és megoldásairól.

A projekt szükségessége abból az igényből fakad, hogy tudományos alapú információkat nyújtson az ELTE hallgatói és fiatal középiskolások számára. A projekt fő célja tehát, hogy korszerű oktatási módszerekkel támogassa a fiatalok tájékozódását az EU működéséről, változásairól és aktuális kihívásairól.

Forrás: ELTE ÁJK