"Szenvedélyesen utáltam a számvitelt"
A számvitel szórótárgynak számít a gazdasági képzéseken…
A számvitelen belül a kettős könyvelés az, aminek a logikai rendjét meg kell érteni. Aki érti, annak a továbbiakban megy, mint a karikacsapás, aki elakad, annak viszont valóban sok buktatót rejt a tárgy. Szerencsére mindenkinél előbb-utóbb jön az "aha" élmény, és ha ez bekövetkezik, már azt nem érti, hogy mit nem lehet ezen érteni. Mi nem „gyilkolunk”, hanem segítjük, hogy mindenki a saját ütemében eljuthasson a „megvilágosodás” állapotához.
Ezért lett okleveles meseterapeuta? A legnehezebb fogalmakat meséken keresztül tanítja meg a hallgatóknak.
Igen, a mese mindenkit képes megszólítani. Az előadásaim során korábban is kiaknáztam a történetek és képek egymást erősítő hatását. Tapasztalatból tudom, milyen nehéz felkelteni és megtartani a mai egyetemisták figyelmét egy-egy téma kapcsán, és
nagy ajándéknak tartom, hogy rátaláltam a tudásközvetítéshez a mesék kimeríthetetlenül gazdag forrásanyagára.
A jó mesélők transzba juttatják a hallgatóságukat, ami azt jelenti, hogy mind a bal, mind a jobb agyfélteke éber, és a figyelem végtelen hosszú időn keresztül fenntartható. Öröm látni, amikor több száz hallgató lélegzetvisszafojtva, csillogó szemmel hallgatja a történetem, és mivel az elméleti anyagot nagyon sokszor ráépítem az aznapi mesére, könnyebb az érdeklődést az előadás végéig fenntartani.
Mindent meg lehet tanítani mese formájában?
Igen. A mesékről tudni kell, hogy nincs olyan élethelyzet, probléma, amire ne reagálnának. Nekem is meglepő volt, hogy amikor egy-egy könyvfejezeten dolgoztam, mindig a látókörömbe került az oda illő mese. A számvitel könyvemben főszerepet kapott Tücsök és Hangya Aiszóposz meséiből, persze új élethelyzetekben, gazdasági szituációkban. Bevallom, hozzám Tücsök áll közelebb. No, nem azért, mert sportot űz mások átveréséből, és még könyvelni sem tud, sőt egyáltalán nem tiszteli a törvényeket, konvenciókat, rendre felrúgja a játékszabályokat! Sokkal inkább az tetszik, ahogy meglátja a lehetőségeket, és kihozza belőlük a legtöbbet. Nem szorong, nem aggályoskodik. Kétségkívül tisztességtelen, ahogy becsap és kihasznál másokat, megszegi a törvényi előírásokat. Vegyük azonban figyelembe azt is, hogy
szabályaink jó részéről épp ebben az átmeneti korszakban bizonyosodik be tarthatatlanságuk,
meg kellene haladnunk ezeket ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, a tudástársadalom által diktált új igényeknek megfelelően. Ehhez úttörőkre van szükség, meg egy jó adag bátorságra is, márpedig Tücsök nem ijed meg a saját árnyékától…
A Döntéstámogató számvitel már a második mesékkel „tanító” tankönyve, egyben második közös munkája Horváth Csanáddal, aki a grafikákat készítette.
Nagyon sok pozitív megerősítést kaptam, ezekből különösen azok a fontosak, amelyek a könyv nyelvezetének egyszerűségét, érthetőségét dicsérik. Egy jogász kolléga beleolvasva azt mondta, hogy „Azta! Ebből végre én is megértem a számvitelt!” Végső soron ez volt a célom.
A könnyed és olvasmányos stílust igyekeztem megtartani, bár a vezetői számvitel már sokkal mélyebb tudást tételez fel, és a tárgyalt fogalmak sem annyira magától értetődőek. A történetek és a rajzok azonban itt is megteszik a hatásukat. Vannak egészen triviális grafikák, ahol maga a rajz is már magyarázat, ilyen például a répa-korbács ösztönzést bemutató rajz, és vannak csalafintább ábrák is, amelyek remélhetőleg elég figyelemfelkeltők ahhoz, hogy az olvasó elolvassa a hozzájuk kapcsolódó tartalmi részt is.
Csanád tanítványom volt, és az egyetemi lapban megjelenő grafikáira figyeltem fel. Nekem pont olyan rajzokra volt szükségem, amelyek elég karakteresek ahhoz, hogy magukra irányítsák a figyelmet. Elsőre elvállalta a közös munkát, és a két könyv megalkotása során olyan összeszokott szerzőpárossá váltunk, hogy minden további munkámat csak vele szeretném illusztráltatni. Imádom a rajzait, de ami ennél fontosabb, úgy látom, a hallgatók és az olvasók is imádják.
Egyébként évek óta kéziratban várja végleges formába öntését a Kompetenciakontroll könyvem, ami ugyancsak mesékből építkezik, a mesék segítségével tárgyalja a személyes boldogulás olyan fontos témaköreit, mint az időgazdálkodás, a személyes küldetés és értékek azonosítása, saját erősségeink, gyengeségeink, lehetőségeink és korlátaink felmérése és tudatosítása, az egyéni stratégai célok egymást erősítő hatásainak feltérképezése a személyes stratégiai térkép segítségével, és a célok teljesítésének nyomon követését biztosító integrált teljesítményértékelő rendszer elkészítése. Vagyis a Döntéstámogató számvitel könyvem keretében tárgyalt fontos stratégiai módszertani megoldásokat teszem alkalmassá ebben a könyvben arra, hogy segítségükkel bárki tudatosabban és megalapozottabban valósíthassa meg személyes életstratégiáját.
Ha jól tudom, 2011-ben írt egy hasonló könyvet Döntéstámogató vezetői számvitel címmel. Miben különbözik ez a korábbitól?
Ebben a könyvben nem mesék, hanem éles élethelyzeteket ábrázoló filmrészletek, történetek vezetik fel az egyes témaköröket. Szinte tapintható a feszültség, ami a vezetői megbeszélést uralja, és aminek a legfőbb oka többnyire az, hogy hiányzik az a releváns információ, amely alapján magabiztosan és gyorsan dönteni lehetne. Számos személyesen átélt példával is fűszerezem a problémák bemutatását, élve a humor eszközével is. Ilyen például az az eset, amikor a vállalat két gyárigazgatója sutba vágva az elméleti közgazdászok javaslatait, úgy dönti el, kinek az ajánlatát fogadják el, hogy melyikük tud a bowlingpályán 10 dobásból több bábut leütni.
De komolyra fordítva a szót: a kontrolling – amelynek előszobájaként fogható fel a vezetői számvitel – viszonylag fiatal terület, 35 éve még az egyetemen nem is tanították. Ez azonban nem zárja ki, hogy módszertana mára teljesen elavuljon: ami jórészt az ipari társadalom feltételei között alakult ki, mára már szinte teljesen hasznavehetetlen a tudástársadalomban. Sőt! Amiatt, hogy a vállalati vagyon egyre nagyobb részét nem tudjuk értékkel felvenni a mérlegbe, és így nem is számolunk vele, egyre nagyobb a tévedés veszélye. Más kutatókkal együtt nálam sincs a bölcsek köve a jó és mindenki számára megfelelő módszerekre, de legalább igyekeztem egyértelműen rámutatni arra, hogy mit tartok a legsürgetőbb megoldásért kiáltó problémának, és arra is, milyen következményei vannak a szőnyeg alá söprésének.
Volt-e valami, ami Önnek is meglepetést okozott a könyv írása során?
Igen. Minden fejezetet szigorú logika mentén építettem fel, arra koncentrálva, hogy a gyakorlatban az adott témával kapcsolatban milyen problémák merülhetnek fel - kezdve a mindig és mindennel szembeni tipikus ellenállással, majd a vezető és kontroller közötti munkamegosztás problémáin át számos olyan akadályt nevén nevezve, mint a vezetői/szakértői alkalmatlanság, hozzá nem értés, felelőtlenség vagy akár a tisztánlátásban való ellenérdekeltség. A másik vezérgondolatom minden fejezetben az volt, hogy bemutassam, milyen kihívások kapcsolódnak a témához a tudásalapú társadalomban, és hogyan lehetne ezeket előremutató módon kezelni. A könyv első fejezete a Krízispont című film egyik legizgalmasabb jelenetével indul, míg az utolsó tartalmi kérdéseket boncolgató fejezethez – valami ösztönös megérzés alapján – a Tizenkét dühös ember című világhírű, többszörös Oscar-díjas film hasonlóan lebilincselő fejezetét választottam. Csak az átkötő szöveg megírásakor jöttem rá, hogy ez a két film keretbe is foglalja a könyvet: kezdődik az indusztriális társadalom által megkövetelt, tipikus, egyszemélyi döntéshozatallal, és befejeződik egy teljes konszenzusra épülő döntéssel. Ez a döntési módszer maga is az egyik láthatatlan vagyonelem, a szinergia része, hiszen
az egyetértés a kis dolgokat is megnöveli, míg az ellentét a legnagyobbakat is tönkreteszi!
Az interjú eredetileg az ELTE GTI honlapján jelent meg. A kiemelt részek Laáb Ágnes blogjából valók, ő idézi azt az interjút is, melyet a BME diáklapjának Tóth Levente készített.