ELTE-siker a IX. KEK-en
![ELTE-siker a IX. KEK-en](https://www.elte.hu/media/6a/28/26fb18770040bea7b4d76f9a2b81eeae3cf0968913d476664ff726bb47f0/beac-6661-thumb.jpg?v202209270307)
A hétvégén az ELTE és az idén 120 éves BEAC immár kilencedik alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját. A sporteseményen ebben az évben már három sportágban – futsalban, kosárlabdában és röplabdában – mérkőzhettek meg egymással a Kárpát-medence egyetemistái az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén, a Tüskecsarnokban, valamint a BME Sportközpontban.
A szombati fináléra színültig megtelt az ELTE csarnoka, ahol a bronzmérkőzést követően Magyarország egyetlen kerekesszékes rögbi csapata, a WildBoars tartott bemutatót: a nézők többször felszisszentek a hatalmas ütközéseket látva, és hangos tapssal jutalmazták a látványos megoldásokat.
A futsaltorna döntőjének kezdőrúgását Kű Lajos, olimpiai ezüstérmes labdarúgó, az Aranycsapat Alapítvány elnöke végezte el. A Szent István Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem párharcából végül büntetőpárbajjal a Műegyetem csapata került ki győztesen, így immáron harmadik alkalommal emelhették magasba a KEK-serleget. Az idén először megrendezett röplabdatorna női versenyét is a BME csapata nyerte, az ELTE harmadik helyen zárt, míg a férfiaknál az Eszterházy Károly Egyetemé lett a győzelem, egyetemünk csapata pedig ismét a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A kosárlabdaversenyen a férfi és a női mezőnyben is az ELTE csapatai nyerték el az aranyérmet.
Az ünnepélyes díjátadón részt vett Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, egyben a KEK védnöke, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szendrei József, a Joma Magyarország ügyvezetője, Horváth János, az ELTE ipari kapcsolatokért felelő koordinátora, Murai László, az ELTE HÖK elnöke, valamint Simon Gábor, a házigazda BEAC igazgatója. A felszólalók a jelenlévő sportolókat méltatták, kiemelve, hogy ők teszik a KEK-et egy határokon átívelő, összetartó, sportbarát közösséggé.
A hagyományos jótékonysági gyűjtésről ezúttal sem tettek le a szervezők,
az idei adományokat a kárpátaljai Beregrákosi Általános Iskola, valamint a budapesti Dr. Török Béla Szakiskola javára ajánlják fel.
Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Rákóczi Szövetség és az MLSZ – Budapesti Igazgatóságának kiemelt támogatásával jött létre.
Dobogós helyezések:
Egyetemi futsal
- BME – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- SZIE – Szent István Egyetem
- Kolozsvári Góbék
Alumni futsal
- Deportivo Malária – Nagyvárad
- Tragumurak – Marosvásárhely
- Sepsi 08 – Sepsiszentgyörgy
Röplabda
Női:
- BME - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Semmelweis Egyetem
- ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Férfi:
- EKE - Eszterházy Károly Egyetem
- BME - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kosárlabda
Női:
- ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem
- MOGYE – Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem
- Semmelweis Egyetem
Férfi:
- ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem
- Semmelweis Egyetem
- Óbudai Egyetem
IX. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája
IX. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája
0
/
0
![](https://www.elte.hu/media/4d/4e/4b5b18938fc59fdba855f61d5d4e623a49b25e1f28b78ac2a261654997cb/dsc-0334-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/ea/4a/3fbc801189eb10cd47ea81e1bc822a59dc6c5fee7aff00e860fe9b16f6d5/dsc-0149-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/a8/2e/118d5c3aa743f248b87808fc95abd6970efffb2c446363e849f5859cb01f/beac-6776-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/70/bf/53b35271bf6cd061fa406c7cab87b280f9eb4d39348d34ec710dd6fe0984/beac-6661-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/2e/b2/6b4dc306f963dd29c941b0390800d2a432fd0536bca59fc7b9f23e23c9b2/4-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/af/f6/fb6dbd4be16653c839cddcf6d69bc2174b8bfc0f2009443d2cda5536ac44/6wildboarsbemutato-1-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/cb/fe/75e07e0b4ecb477cf0528988d0a4ca886dbfaab6eb443045cbf025bfd92e/1-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/79/00/58efc1d310e94a06aa638e377bc262092850e1aa7dad63cc50f85c1aed2b/7cheerleaderbemutato-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/6c/5a/d67766cf336045c8674c21fccf74ae79374643ca481131a2863f941ddbb5/2-1-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/74/74/57a6f348a373f8e845aad5487075c7bab14f021e962f6eeaa7f07ed2ce3d/5panczelkaroly-1-list.jpg?v202209270307)
0
/
0