ELTE-s győzelem a GSEA hazai fordulóján
![ELTE-s győzelem a GSEA hazai fordulóján](https://www.elte.hu/media/eb/86/d7133d2c9c76f4f8739629b9f01c8cc96f81c6757957816c9bce5b3e268b/global-finals-2016-final-five-1170x677-thumb.jpg?v202209270307)
A Startup Grind Budapest szervezésében március 4-én tartották meg a Global Student Entrepreneur Awards (GSEA) hazai elődöntőjét, ahol a vállalkozásukat, startupjukat tanulás mellett építő hallgatók mérettették meg magukat.
A nemzetközi versenysorozat hazai fordulóját Grüll Dávid, az ELTE ÁJK hallgatója nyerte meg, ő fogja képviselni Magyarországot az 50.000 dolláros összdíjazású, több mint 50 ország részvételével zajló döntőben. Vállalkozása a Payee innovatív követeléskezelési megoldás, amely a jogi lépések digitalizálásával segíti a hazai cégeket, szervezeteket.
A GSEA az egyik legjelentősebb verseny azoknak az egyetemistáknak, akik már tanulmányaik idején aktívan építik vállalkozásukat. Az elődöntőt minden évben a Startup Grind Budapest szervezi a világ legsikeresebb üzleti döntéshozóit tömörítő peer-to-peer hálózatával, az Entrepreneurs’ Organization-nel közösen. Tavaly több mint 1200-an jelentkeztek a versenyre, a döntőben 38 ország bajnokai küzdöttek meg egymással. A győztesek nemcsak pénzjutalomban részesülnek, hanem mentorálásban is részesülnek, sőt kapcsolati hálójukat is bővíthetik. A verseny a társadalmi hatás mellett az innováció terén elért különleges erőfeszítéseket is elismeri.