ELTE-s csapat a CHARM-EU pitch versenyének győztesei között
A CHARM-DEN pitch versenyt október végén rendezték meg hibrid formában. A megmérettetéshez többnyire online csatlakoztak a CHARM partneregyetemeiről, míg a Trinity College Dublin Business School, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a würzburgi Julius-Maximilians University intézmények jelenléti eseményt szerveztek. A két kategóriában – korai fázisú startupok, érett fázisú startupok – meghirdetett eseményen rangos nemzetközi zsűri előtt mutatkoztak be a csapatok.
A korai fázisú kategória nyertesének a GuardenAI projektet választották. A GuardenAI mesterséges intelligenciára épülő robottechnológiával támogatja a mezőgazdaságot: a projektben új és meglévő technológiát kombinálnak a burgonya fertőződése ellen, növényvédő szerek használata nélkül. A Kelecsenyi Nándor és Csik Ákos által alapított vállalat egy fejlett mesterséges intelligenciával és lézerrel felszerelt autonóm robotot fejlesztett ki. A rendszer azonosítja a burgonyafertőzést okozó rovarokat, majd lézerrel kiirtja őket. A zsűri kiemelte, hogy az innováció költséghatékony, munkaerő-takarékos megoldást kínál, valamint összhangban van az EU Green Deal kötelezettségvállalásával, amely szerint 2030-ig a felére kell csökkenteni a káros növényvédő szerek használatát. A GuardenAI projekt a Hungarian Startup University Program 2022/2023-as tíz legjobb ELTE-s csapata között szerepelt.
A másik kategória nyertese a ForSURE lett, amely a kiterjesztett gyártói felelősségrendszerhez (Extended Producer Responsibiliy, EPR) kapcsolódó jelentéstételt egyszerűsíti, időt és energiát spórolva a kis- és középvállalatoknak. A szoftveres megoldásról elismerően nyilatkoztak a bírálók, kiemelve, hogy a projekt számos vállalkozás mindennapjaiban alkalmazható.
A nyertesek támogatást kapnak ahhoz, hogy további, a régiójukban megrendezett startup-eseményeken részt vehessenek, például jövő tavasszal ellátogathatnak a würzburgi Startup Innovation Barcamp rendezvényre is.
Forrás: CHARM-EU