Együttműködés a kiberbiztonságért
Vas vármegyében az elmúlt évben ötszörösére nőtt az online térben elkövetett bűncselekmények száma – mondta el a ceremónián Pilisi Gábor. A megyei rendőrfőkapitány hangsúlyozta, hogy a rendőrségnek alkalmazkodnia kell az új típusú fenyegetésekhez, és ehhez szüksége van az infokommunikáció területén folytatott tudományos kutatások és innovációk legfrissebb eredményeire, amelyek támogatást nyújtanak a digitális bűnözés elleni küzdelemben.
Fekete Géza bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes kiemelte, hogy az ország elsőszámú egyetemével kötött együttműködési megállapodás célja a folyamatos információcsere – az innovációs tevékenységekkel összhangban – az oktatási, a képzési és a tudományos területeken, hogy a rendőrség hatékonyabban léphessen fel a modern bűnözési formák ellen.
Szidor György, az ELTE IK tudományos és innovációs ügyekért felelős dékánhelyettese emlékeztetett, hogy az egyetemek egyik legfontosabb feladata a társadalom szolgálata, az Informatikai Kar pedig eredményeivel hatékonyan segítheti a kiberbűnözés elleni küzdelmet.
Lenkai Nóra, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa kiemelte, hogy mindkét fél rendelkezik azokkal az adottságokkal és lehetőségekkel, amelyek tartalommal tölthetik fel az úttörő jellegű együttműködést, és lehetővé teszik annak további bővítését is.
Forrás: ELTE SEK