Egy nap a sport és az egészség jegyében
Az ELTE Karrierközpont és az ELTE Sport Kft. által szervezett eseményen 20 féle mozgásformát lehetett kipróbálni a billiárdfocitól kezdve a kötélhúzáson és teniszen át egészen a kispályás labdarúgásig. A rendezvény vendégeit Scheuer Gyula kancellár és Zentai László oktatási rektorhelyettes köszöntötte, majd Görög Nikolett, a BEAC fintess instruktora tartott közös bemelegítést.
A versenyek közben az egyetemi sportegyesület Harcművészeti Szakosztálya tartott bemutatót a japán kardvívás (ken jutsu) egy- és kétkardos változatából, az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda (SHÜTI) jóvoltából pedig parasport-kvíz mellett a vakdartsot is ki lehetett próbálni. A munkatársak emellett ötféle ingyenes egészségügyi szűrővizsgálaton vehettek részt.
A begyűjtött érmek számát tekintve idén is az ELTE Informatikai Igazgatóság került az élre, míg a csoportos pontgyűjtő versenyt a Műszaki Főigazgatóság nyerte.
ELTE Dolgozói Egészség- és Sportnap 2024
ELTE Dolgozói Egészség- és Sportnap 2024
0
/
0
0
/
0