Egy kötet, tizennégy legenda

2024.12.06.
Egy kötet, tizennégy legenda
Az Eötvös Kiadó idén karácsonykor különleges szépirodalmi gyűjtemény kiadására vállalkozott. Az "ELTE Legendák" című antológia a kiadó első szépirodalmi kötete, a kortárs magyar irodalom közismert alakjainak írásait gyűjti egybe. A kötetet december 6-án ünnepélyes keretek között mutatták be a Trefort-kertben.

Az ELTE Legendák különlegessége, hogy a szerzők valamennyien az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdték pályájukat, és mára legendává váltak nemcsak hivatásukban, hanem a köztudatban is. Az írások az egyetemen töltött évek emlékei mellett bepillantást engednek abba is, hogyan formálódott és teljesedett ki a szerzők pályája.

A kötetben szereplő írók, költők és kutatók – Berg Judit, Boldizsár Ildikó, Bosnyák Viktória, Fábián Janka, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kiss Judit Ágnes, Kiss Róbert Richard, Lackfi János, Rácz Zsuzsa, Radványi Péter, Tóth Krisztina, Vass Virág és Vörös István – művei sokszínű és változatos gyűjteményt adnak: novellák, versek és tudományos szövegek követik egymást.

A kötet szerkesztője, Kiss Róbert Richard maga is az ELTE-n végzett. A gyűjtemény összeállításában kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az olvasók ne csak az alkotók egyéni világát fedezhessék fel, hanem azt a közös értékrendet és látásmódot is, amely az ELTE szellemiségét tükrözi. Az egyetemi múlt nem nosztalgikus háttérként jelenik meg, hanem egy mélyebb összefonódás részeként: a művekből kirajzolódik az az értelmiségi közeg, amely nemcsak tanított, de maradandó értékeket is adott.

A könyvbemutatón részt vevő szerzők: Kiss Róbert Richard, Fábián Janka, Vörös István, Kemény István, Boldizsár Ildikó, Tóth Krisztina és Bosnyák Viktória

Az antológia bemutatójára december 6-án az ELTE Bölcsészettudományi Kar Tanácstermében került sor, ahol a szerzők személyesen is megosztották egyetemi emlékeiket. "Az egyetemi évek nagymértékben befolyásolják minden ember gondolkodásmódját. Az ELTE büszke rá, hogy a közreműködő szerzők valamennyien meghatározó élményekkel gazdagodtak az itt töltött évek során" – mondta köszöntőjében Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese.

"A művek egyszerre mutatják a múltat, utalnak a jelenre, és láttatnak jövőképeket. A gyakran humoros, máskor filozofikus történetek, versek, elemzések nem csak szórakoztatóak, de talán tanulsággal is szolgálnak a jelen és a jövő generációjának"– emelte ki a szerkesztő Kiss Róbert Richard.

A kötet különleges karácsonyi ajándékként szolgálhat az egykori és jelenlegi egyetemi polgárok mellett mindenkinek, aki figyelemmel követi a kortárs irodalmat. Megvásárlásával nemcsak irodalmi élményhez jutnak az olvasók, hanem 300 forinttal támogatják a Magyar Nyelvőr Alapítványt, amelynek célja a magyar nyelv megőrzése, kutatása és ápolása, valamint ezzel kapcsolatos kezdeményezések támogatása itthon és külföldön. 

ELTE Legendák

ELTE Legendák

0

/

0

0

/

0