Az MI szerepe az oktatói munka támogatásában

2025.01.28.
Az MI szerepe az oktatói munka támogatásában
A mesterséges intelligencia alkalmazásáról szólt az ELTE vezetésével működő Digitális Oktatásfejlesztési Kompetencia Központ hatodik workshopja.

A Digitális Oktatásfejlesztési Kompetencia Központ (DOKK) január közepén rendezte meg hatodik szakmai workshopját, amelynek az Eötvös Loránd Tudományegyetem adott otthont. A szakmai találkozón a mesterséges intelligencia felsőoktatási alkalmazásának lehetőségeiről és kihívásairól volt szó, a résztvevők az MI innovatív, etikus és hatékony felhasználásáról tanácskoztak, valamint megosztották egymással jó gyakorlataikat, illetve tapasztalataikat arról, hogy az MI milyen hatással van az oktatói munkára és a tanulástámogatásra.

A találkozó nyitóelőadását Ritter Dávid (képünkön), az EdTech koalíció elnöke, az ELTE informatikai igazgatója tartotta, aki szerint általánosan elfogadott jövőkép, hogy a hallgatói előmenetel támogatásában az MI figyelemmel kísérheti a tanulmányi teljesítményt, például emlékeztetők küldésével vagy személyre szabott tanulási útvonalak ajánlásával. Az MI-alapú tanulástámogatás már olyan fejlesztéseket is magában foglal, mint az oktatók munkáját kiegészítő "Study Coach" rendszerek, ezek azonban még nem elterjedtek a magyar felsőoktatásban, pontos és hatékony kivitelezésükön még a nemzetközi felsőoktatás szereplői is dolgoznak.

A résztvevők a kihívások között emlegették azt, hogy az MI által generált tartalmak hitelessége és minősége gyakran ingadozó (különösen a magyar nyelvű anyagok esetében), illetve hangsúlyozták, hogy olyan átlátható irányelvekre van szükség, amelyek megkülönböztetik az etikus és nem etikus alkalmazásokat. A DOKK workshop rávilágított, hogy az MI egyre inkább kulcsszerepet játszik az oktatásban, de alkalmazásához megfelelő képzésekre, irányelvekre és tapasztalatcserére van szükség.