Az Év Levéltári Kiadványa
![Az Év Levéltári Kiadványa](https://www.elte.hu/media/6a/ef/860d6d590d3d3fd599076cffc058e8771459978722f6cf21e96ece9c42f3/magyar-diakokpragaban-thumb.jpg?v202209270307)
Haraszti Szabó Péter, Kelényi Borbála és Szögi László Magyarországi diákok a prágai és krakkói egyetemeken 1348–1525 című munkája széles kutatások alapján veszi számba a középkor két neves egyetemén, a Prágai és a Krakkói Egyetemen tanuló magyarországi diákokat. 4700 nevet tartalmaz. A munka jelentőségét nem csupán az adja, hogy eddig ennél kevesebb magyar diákról tudtunk, hanem az is, hogy sokuk életpályáját is sikerült megrajzolni.
Az Egyetemtörténeti Kutatócsoport célja a magyar felsőoktatás történetének eddig elhanyagolt és fel nem tárt területeinek vizsgálata és az eredmények nemzetközi követelményeknek megfelelő formában történő közzététele. A munka jól illeszkedik a Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság által 2012-ben kezdeményezett együttműködésbe, amelynek keretében össze kívánják kapcsolni az egyes országokban már évek óta készülő középkori és újkori hallgatói adatbázisokat. A kutatócsoport vezetője Draskóczy István egyetemi tanár, aki a díjazott kötetet is szerkesztette.
A díj átadására 2018. február 27-én Budapest Főváros Levéltárában került sor. Az elismerést Tóth Krisztina, a levéltár megbízott vezetője vette át, a művet Érszegi Géza, az ELTE címzetes egyetemi tanára ismertette.