Az ELTE-re látogatott Paul Fox brit nagykövet

2025.03.05.
Az ELTE-re látogatott Paul Fox brit nagykövet
A Társadalomtudományi Karon a diplomatával többek között globális ügyekről és a brit belpolitikáról beszélgettek a hallgatók.

Paul Fox budapesti brit nagykövetet és a kíséretében érkező Leslie Hayler másodtitkárt március 3-án az egyetem és a kar vezetői fogadták, köztük Borhy László rektor, Prónai Csaba, az ELTE TáTK dékánja, Szűcs-Zágoni Zoltán Gábor, a kar dékánhelyettese, valamint Andrew Ryder, a TáTK Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézet igazgatója.

Az ünnepélyes köszöntőt követően a nagykövet az ELTE hallgatóival aktuális világpolitikai ügyekről és napjaink brit politikai életéről beszélgetett Varga Tímea, a Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézet moderálása mellett (képünkön).  Az eseményen részt vettek a TáTK nemzetközi tanulmányok alap- és mesterszakos hallgatói és az ELTE International Relations Society hallgatói szervezet tagjai is.

A beszélgetésen olyan kulcsfontosságú témák kerültek szóba, mint a Keir Starmer miniszterelnök által vezetett új brit kormány és viszonyulása Magyarországhoz, az Európai Unióhoz és a világ többi részéhez, valamint a brit miniszterelnök szerepe a tartós ukrajnai béke biztosítását célzó koalíció megalakításában. A hallgatóság a diplomáciai karrierépítésről is kérdezte a nagykövetet, aki hangsúlyozta, hogy ezen a területen kiemelkedően fontos szerepe van az interperszonális érzékenységnek és a kapcsolatépítésnek.

A látogatás fontos mérföldkő az ELTE nemzetközi kapcsolatainak erősítésében, a Társadalomtudományi Kar pedig rendszeresen ad teret nemzetközi vezetőkkel folytatott eszmecseréknek, hiszen kiemelt célja, hogy hallgatóit képessé tegye az olykor viharos sebességgel változó globális politikai események, illetve azok összefüggéseinek megértésére.

Forrás: ELTE TáTK
A borítóképen (b-j) Prónai Csaba dékán, Paul Fox brit nagykövet, Leslie Hayler másodtitkár és Borhy László rektor