Az ELTE-n rendezték a TORCH projekt első személyes munkatalálkozóját
![Az ELTE-n rendezték a TORCH projekt első személyes munkatalálkozóját](https://www.elte.hu/media/ef/2d/87b96e682451e8bf0b640b6137b3aaf2621ff1164825dbeb8c010a786364/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-010-thumb.jpg?v202209270307)
A TORCH projekt a CHARM-EU Szövetség együttműködéseként 2021 februárjában indult el azzal a céllal, hogy kidolgozza az öt kutatóegyetem alkotta szövetség kutatási és innovációs stratégiáját. A munka kiterjed a szövetségi szintű alapelvek meghatározására, a résztvevők közös kutatási terveket dolgoznak ki, felmérik jó gyakorlataikat a vállalati együttműködések, az open science és a citizen science területén.
A június 20–22. között Budapesten megrendezett program rektorhelyettesi találkozóval kezdődött hétfő délután. Jordi Garcia Fernández tudományos rektorhelyettest és Raúl Ramos Lobo nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettest a Barcelonai Egyetemről és Reko Leinót, az Åbo Akademi Egyetem tudományos rektorhelyettesét Hamar Imre, az ELTE nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese köszöntötte. A megbeszélést közös városnézés követte.
A keddi és a szerdai nap folyamán egymást követték a munkamegbeszélések. A már lezárult munkacsomagok vezetői (Nina Shiel / Trinity College Dublin, Albert Diaz-Guilera / Barcelonai Egyetem, Inese Rozensteine / Montpellier-i Egyetem, Marjanneke Vijge / Utrechti Egyetem és Aczél Balázs, az ELTE PPK tudományos és nemzetközi dékánhelyettese) bemutatták a legfontosabb eredményeket, melyeket kommunikációs és stratégiai szempontból is megvitattak. A találkozó fő témája a Common policies and Strategies és az ELTE által vezetett Action Plans and Pilots munkacsomagok egyeztetése volt, amelyek keretében a résztvevők a következő másfél év kihívásait tekintették át: ebben az időszakban hosszútávú tervek lefektetése és ezek tesztelése lesz a Szövetség feladata.
Az ELTE képviseletében a megbeszéléseken részt vett Sziklai Péter tudományos ügyekért felelős rektorhelyettes, Bóna Judit, a BTK tudományos és kutatásszervezési ügyek dékánhelyettese, Teslár Ákos, a Tudománypolitikai Iroda vezetője, Szöllősi Szilvia, az Egyetemi Stratégiai Iroda vezetője és Takó Ferenc, a CHARM-EU Iroda vezetője. A közös munka zárásaként a megalakulásának 250. évfordulóját ünneplő Füvészkertbe is ellátogattak a vendégek.
A TORCH projekt első éves fórumának szintén az ELTE volt a házigazdája. A projektről további információk találhatóak a Szövetség weboldalán.
TORCH Midterm Meeting az ELTE-n
TORCH Midterm Meeting az ELTE-n
0
/
0
![](https://www.elte.hu/media/c6/f0/ee60806b7c1a3af240e36d5afb7cc3651ed9de31f2cb5646cc94f62995ce/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-001-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/5e/81/9008f8149f6513db670e6107e8c05b09cc201c4664791186696a3515a14c/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-004-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/3b/c5/a875c65ad4993953134c872b949eef314be95816bacb36f6829bea837023/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-003-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/89/18/08e1837dc81b0d5877a7ea000aa7764a76b44d6385cbcf366f44e6b9acf9/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-006-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/80/b5/d3bf1a6c14cc3d9e7975ca3ddee68fb4ea1f14dc1c7e907efba6f28aa4b0/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-007-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/49/1c/4f40f35f6120643ed5a3eae6b277cd006e34be5ea6a7351ed4b325a6ad95/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-009-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/18/f5/d9159be6b1ffe8c4fba40f45febe7bf07d28b0cc7c6a0888e5b3bdd1f753/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-010-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/d4/64/b7a525bb640c7ad38ca2ce18e73152020f129fd3fa47133517c67e6b8d3e/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-011-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/26/c8/049bbe31d8f0e56fc08c9debab4dafe01354837782fa528e839fd964847d/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-013-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/4a/04/ef2af8634818e18a7be8902625509a0b8140b761a461664f0d6f8a4a5d75/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-014-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/a5/ca/5fcd58a85ce92a3c2133342f5a7516fac04ea73419df59548874aafbcb3b/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-016-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/57/64/3404acc6a347ce395aa3aaf29f4be054c053b90e9fb7b6db6df00d2b540b/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-017-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/4b/83/087a00b2e6322db68a87ac3905c51a4a5f86890b522ab034aa7f7fc2a3a0/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-018-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/4d/0d/4c2e9dc3d0ede64f83c06f9a6b602cc698f7bfbc7b909d28782164eabe48/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-019-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/c3/62/442c05cced9c14393412a220c06377d6393e43738341b7fd41473c1919f5/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-020-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/88/e6/53e753f8a158965e654e0f88033b44ca1d2bb6c18f34de3e66de9baa42fd/elte-charm-eu-torch-midterm-meeting-2022-008-list.jpg?v202209270307)
0
/
0