Az ELTE ígéretes kutatói 2024-ben

2024.11.29.
Az ELTE ígéretes kutatói 2024-ben
Idén ismét nyolc tudományterületen támogat munkájában egy-egy kiemelkedő fiatalt az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

Tudományos Tanács 2024-ben tizedik alkalommal hirdetett pályázatot „Az ELTE Ígéretes Kutatója” elismerés elnyerésére a fiatal kutatók támogatása és a kiemelkedő tudományos teljesítmény díjazása érdekében. A pályázaton az ELTE-n, illetve az egyetemen működő akadémiai kutatócsoportok alkalmazásában álló, PhD-fokozattal rendelkező, negyvenévesnél fiatalabb oktatók és kutatók vehetnek részt. A pályázatokat a Tudományos Tanács, illetve a tudományos rektorhelyettes által felkért további egyetemi szakértő kollégák bírálják el. Az elismerés odaítélésekor az eddigi kutatói teljesítmény értékelésén túl fontos szempont a nemzetközi láthatóság és a kutatás jövőbeli lehetőségei is.

„Az ELTE Ígéretes Kutatója” címet 2024-ben is nyolc tudományterületről egy-egy fiatal nyerhette el: 

  • Élettelen természettudomány: Pásztor Attila (TTK Elméleti Fizika Tanszék)
  • Élő természettudomány: Bencsik Norbert (TTK Élettani és Neurobiológiai Tanszék)
  • Filozófia és történettudomány: Csunderlik Péter Tibor (BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék)
  • Informatika: Tóth Melinda (IK Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék)
  • Jogtudomány: Völcsey Balázs István (ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék)
  • Nyelv- és irodalomtudomány: Zakariás Lilla (BGGYK Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet)        
  • Pszichológia és neveléstudomány: Szászi Barnabás Imre (PPK Affektív Pszichológia Tanszék)
  • Társadalomtudomány: Gyuris Ferenc (TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék)

Az elismeréseket a Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozathoz csatlakozva A Tudományos Kutatás Napja az ELTE-n programon Borhy László rektor adta át 2024. november 29-én az Egyetemi Könyvtár Dísztermében.

2015 óta 82 fiatal ELTE-s kutató részesült a szuperbruttó 1 millió forintos elismerésben az Egyetemen művelt összes tudományterületen, mintegy egyharmaduk nő, legtöbben továbbra is az ELTE-n dolgoznak, többen közülük már egyetemi tanárként vagy valamilyen vezetői pozícióban.

Az új és korábbi díjazottakról részletesen ezen a linken olvashat.