A Pesti Tudományegyetem a ’48-as forradalom tükrében
Másnap a hallgatók már az egyetemi zászlóval vonultak az utcára, az egyetemi tanács jóváhagyásával. Természetesen azonnal szóba kerültek az egyetemi oktatás gondjai is, és a diákok már március 17-én nyilvánosságra hozták kilenc pontból álló reformkövetelésüket, amellyel a haladó gondolkodású tanárok is egyetértettek. A követelést küldöttség vitte Pozsonyba, az ülésező országgyűlésre, így számos részlete belekerült az egyetemről szóló 1848-as törvénycikkbe.
A márciusi forradalom egyik vívmánya volt az 1848. évi XIX. törvénycikk a magyar egyetemről. E rendelkezés csupán röviden foglalta össze az új korszaknak az egyetemi képzésre vonatkozó alapelveit, de
kimondta az intézmény függetlenségét, valamint a később oly sokat emlegetett liberális eszmét: a tanítás és tanulás szabadságát.
Az egyetemi reform részleteit a következő országgyűlésen kívánták kidolgozni. Eötvös József, a közoktatási tárca első vezetője 1848 tavaszán a tanév korábbi befejezését rendelte el, az egyetem különböző fakultásait pedig felszólította, hogy nyújtsák be részletes reformjavaslataikat. A tervezetek kidolgozásában már az Eötvös József által kinevezett új professzorok is részt vettek.
A forradalom győzelme teljessé tette az 1844-től részben megkezdődő nemzeti nyelvű oktatást. A hatóságok kénytelenek voltak elrendelni a magyarul nem tudó tanárok nyugdíjazását vagy áthelyezését. E tavaszi napokban azonban alig folyt oktatás az egyetemen. A diákok lázas vitákon tárgyalták az ország és az egyetem jövőjét, mérlegre tették tanáraik tehetségét, és várták az új polgári kormányzat, benne a vallás- és közoktatásügyi miniszter kinevezését. Érdemes megjegyezni: március végén az Egyetemi Tanács beleegyezett abba, hogy további ülésein a hallgatóság képviselője is részt vehessen.
Az újrakezdett előadásokat azonban a diákok már csak azért sem látogatták, mert jelentős számban léptek be az újonnan alakított nemzetőrségbe, amelynek kezdetben önálló egyetemi százada is volt. Hasonlóan nagyszámú jogász- és mérnökhallgató lépett be 1848 májusában a Pesten szerveződő honvédzászlóaljakba, s közülük többen életüket is áldozták a magyar szabadságharcban. Az orvostanhallgatók egy része katonaorvosi szolgálatot vállalt.
Olyan személyek kaptak katedrát a különböző karokon, akik már a reformkorban elkötelezték magukat a nemzeti szellemű, korszerű tudományos képzés mellett, többek között a Bölcsészeti Karról Vállas Antal matematikus, a költő Garay János, a Jogi Karról Kornis Károly büntetőjogász, a későbbi kultuszminiszter, Pauler Tivadar, valamint az Orvosi Karról a kémikus Nendtvich Károly.
Az orvosi fakultás már a felszólítás előtt elkészítette korszerűsítésének tervét, s ebben a modern orvosképzés alapelveit fektette le. A Jogi Kar tervezete részletesen értelmezte a tanszabadság elvét, határozottan pártolta a magántanári intézményt, és javasolta a jogbölcselet, sőt az összehasonlító jogtan oktatásának bevezetését is. A Bölcsészeti Kar véleményéből a szervezeti átalakításra tett javaslatokat érdemes kiemelni. A kar egyenjogúsítása mellett itt már felmerült a fakultás kettéosztásának javaslata Matematikai (Természettudományi) és Philosophiai (Bölcsészettudományi) szakra. A mérnöki tudományok önállósítását is jónak látták. Utolsóként a Teológiai Kar dolgozta ki a fakultás új tanulmányi rendszerét. Ezzel kapcsolatban az volt a legdöntőbb kérdés, hogy az országban honos, nem katolikus felekezetek juthatnak-e önálló hittudományi fakultáshoz Magyarország egyetlen egyetemén. Eötvös József a legkülönbözőbb reformjavaslatokat összegezve elkészítette a maga végső tervezetét, amely azonban nem kerülhetett az országgyűlés elé.
A honvédő háborúba kényszerített Magyarországon egy évig nem folyt egyetemi oktatás, ennek ellenére 1848 őszén nem ürült ki teljesen az egyetem épülete. A honvédség ellátása és segítése érdekében katonaorvosi, hadmérnöki stb. tanfolyamok nyíltak, melyeken az egyetem tanárai oktattak, így szolgálva a szabadságharc ügyét.
1848. december végén, a cs. kir. csapatok dunántúli előretörése következtében várható volt, hogy a fővárost ki kell üríteni. Valószínűleg a gyalogsági szabályzattant oktató Hartmann (később Keményfi) József százados kezdeményezte, hogy a hadi tanfolyam hallgatói „Pesti egyetemi légió” név alatt alakítsanak önálló alakulatot, és szálljanak táborba. A 150 főnyi csapat 1849. január 1-jén alakult meg, s január 5-én Perzel Mór tábornok csapataival együtt hagyta el a fővárost. Előbb Balmazújvárosra vonult, majd február végéig a tiszafüredi hídfő védelmezte. Útközben az alakulathoz további önkéntesek csatlakoztak, így a létszám 190 főre emelkedett.
1849 márciusában a csapatot Mezőhegyesen át Makóra irányították. Március végén a Hadügyminisztérium kezdeményezte egyesítését az 1849 januárjában négy hónapra szervezett, az V. hadtest állományában szolgálatot teljesítő Csanád megyei önkéntes csapattal. Május közepétől az egyesített alakulatot 90. számmal honvédzászlóaljjá szervezték át. A Keményfi vezette alakulat közben újoncokat kapott, s négy századdá növelték a létszámát. Május második felében az 1., júniusban a 2. századot is a IV. hadtest táborába Pancsovára, majd júliusban egy századdá egyesítve őket, Perlaszra irányították. A Keményfi vezette 3–4. századot július végén osztották be Guyon Richárd tábornok IV. hadtestébe; valószínűleg ekkor egyesültek az 1–2. századdal. Az alakulat részt vett az augusztus 5-i szőregi és az augusztus 9-i temesvári csatában. Valószínűleg Karánsebesnél tette le a fegyvert 1849. augusztus 19-én; az 5. század Dévánál kapitulált augusztus 18-án.
Az alakulat genezisét tekintve egyértelműen a pesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karához kötődik; kezdeti állományának tekintélyes része a szabadságharc folyamán tiszti rangot szerzett.
Az 1849 elején még csak ideiglenesen győztes ellenforradalom már megkezdte a tanárok felülvizsgálatát, de a honvédsereg dicsőséges tavaszi hadjárata egy időre elhalasztotta a megtorlásokat. Az egyetem tanári kara 1849. június első napjaiban ünnepélyes nyilatkozattal kötelezte el magát a független magyar kormány mellett. E nyilatkozat aláírásáért, a magyar forradalom melletti kiállásáért később több egyetemi tanárnak súlyos árat kellett fizetnie. Mivel a magyar forradalomnak nem adatott meg a lehetőség az egyetem korszerűsítésére, a nélkülözhetetlen változtatásokat a győztes bécsi abszolutizmusnak kellett elvégeznie.
A szabadságharc leverése után alapos tisztogatást végeztek a tanári karban,
és több professzort elbocsátottak, néhányat börtönbüntetésre ítéltek, és az Eötvös által tett kinevezések legtöbbjét hatálytalanították. 1850-ben a pesti egyetemet tanulmányi ügyekben közvetlenül a bécsi vallás- és közoktatásügyi miniszter alá rendelték.
Forrás: Szögi László: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története képekben (ELTE Eötvös Kiadó, 2015)