A Magyar Innovációs Szövetség alelnökévé választották Darázs Lénárdot
![A Magyar Innovációs Szövetség alelnökévé választották Darázs Lénárdot](https://www.elte.hu/media/bb/f6/0039ba06fec4313c9b2b17a9b7d6bdec7b96c07b0a28ecb536860b037dc9/darazs-lenard-altalanos-rektorhelyettes-02-thumb.jpg?v202209270307)
A Magyar Innovációs Szövetség az innovációs ökoszisztéma szereplőit tömörítő legnagyobb szakmai szervezet. Szervezeti tagjainak száma meghaladja a 800-at, amelyek között a kormányzati, vállalati, civil szféra képviselői mellett képviseltetik magukat az egyetemek és kutatóintézetek is. Tagjai csak jogi személyek, illetve szervezetek lehetnek. Tevékenységének központjában az innováció gazdaságélénkítő szerepének előmozdítása áll. A k+f+i lánc támogatása érdekében a kutatási alapú szellemi termékek létrehozását és hasznosítását kívánja segíteni annak érdekében, hogy növekedjék a vállalatok és velük a magyar gazdaság teljesítőképessége, illetve felgyorsuljon a gazdasági, társadalmi modernizáció.
A Szövetség tisztújító közgyűlést tartott, ahol Darázs Lénárd egyetemi tanárt, az ELTE általános rektorhelyettesét alelnökké választotta. Alelnöki feladatai közé tartozik az innováció komplex fogalmának és indikátorainak megújításával kapcsolatos folyamatok nyomon követése, a szervezet vállalati tagjainak nemzetközi pályázati tevékenységének előmozdítása és más innovációs ökoszisztémákkal való hatékony kapcsolatépítés segítése.
Az ELTE a magyar innovációs ökoszisztéma meghatározó szereplője és a Magyar Innovációs Szövetség aktív tagja.