Elhunyt Jakó Zsigmond, az ELTE díszdoktora

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem mély megrendüléssel tudatja, hogy 2008. október 26-án, 93. életévében elhunyt Jakó Zsigmond romániai magyar történész, az ELTE díszdoktora, a Magyar Tudományos Akadémia és a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja.

Jakó Zsigmond (1916. szeptember 2. – 2008. október 26.)

Fájdalmas veszteség érte a magyar nyelvű történetírást, a romániai történettudományt, mert a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, egyetemünk tiszteletbeli doktora, Jakó Zsigmond 92 esztendős korában Kolozsvárt eltávozott közülünk. Kiemelkedő, nagy hatású és iskolateremtő erdélyi történész volt. Biharfélegyházán született, amely település a trianoni békeszerződés után Romániához került. Középiskolai tanulmányait a hajdúböszörményi Református Gimnáziumban (ma Bocskai István középiskola) végezte. 1934-ben nyert felvételt egyetemünkre, történelem – latin – művészettörténet szakra. Már tanulmányai első félévében hallgatója lett Mályusz Elemérnek, a középkori magyar történelem professzorának. Így az ő irányítása mellett készítette el doktori disszertációját (Bihar megye a török pusztítás előtt. Budapest, 1940.) Értekezését Mályusz Elemér és Szekfű Gyula bírálta, s értékét jelzi, hogy a művet a MTA Kőrössy Flóra díjjal jutalmazta (1942). Doktori vizsgáját 1940. június 14-én summa cum laude minősítéssel tette le (Mályusz Elemér, Szentpétery Imre, Lukinich Imre alkották a bizottságot). Tanulmányai befejeztével előbb egyetemünkön, a Magyar Népiség és Településtörténeti Intézetben gyakornokoskodott, majd a Magyar Országos Levéltárban dolgozott. 1941-ben került Kolozsvárra, ahol az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárában kapott állást (az államosításig, 1950-ig dolgozott itt). Ekkor jegyezte el magát végleg Erdély történetével. 1944-ben ő kezdte el a harcok nyomán gazdátlanná vált és pusztulásnak kitett levéltári anyag összegyűjtését Erdélyben. Neki (is) köszönhető, hogy többek között Dés, Szék, Torockó városok, a Bánffy vagy a Wesselényi család levéltári gyűjteménye, a nagyváradi püspöki levéltár megmaradt. 1942-ben kezdett tanítani a kolozsvári egyetemen, 1947-ben nevezték ki a Bolyai (később Babeş – Bolyai) Tudományegyetem tanárává. Rövid időszakot leszámítva (1952–1954) nyugdíjazásig oktatott (1981), számos olyan neves erdélyi magyar, román és szász tudós tanulta óráin a történészi mesterséget, akik ma is tisztelettel beszélnek róla. A történelem segédtudományait és középkori egyetemes történelmet oktathatott. Emellett a Román Tudományos Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében tevékenykedett.

Jakó Zsigmond a romániai magyarság elkötelezett tudósa volt, aki nem volt hajlandó arra, hogy a pártideológiát kiszolgálja. A romániai rendszerváltás után, 73 évesen, töretlen erővel látott neki annak, hogy a diktatúra idején megsemmisített, nagy hagyományú magyar nyelvű tudományos életet ismét újra lehessen teremteni Erdélyben. Nem sajnálta a fáradtságot, midőn erről az ügyről volt szó. 1990-ben közreműködött az Erdélyi Múzeum Egyesület újraalapításában (1994-ig elnöke volt), az Erdélyi Múzeum c. folyóirat újraindításában. A Magyar Történészek Világszövetségének társelnöke lett. Megteremtette az egyesület könyvtárát, ismét nevelte a tudományos utánpótlást. Szakmai tanácsaival segítette a nagyváradi püspöki könyvtár létrehozását. Emellett a tudományos munkáról sem feledkezett meg. Azt vallotta, hogy az erdélyi történetírás az egységes magyar történettudomány romániai ágát képezi.

Jakó Zsigmondra életre szóló hatást gyakorolt egykori professzora, Mályusz Elemér, s az Erdélyi Múzeum Levéltárának nagy tudású vezetője, Kelemen Lajos. „Tőle és Kolozsváron tanultam meg végérvényesen, hogy a múlt kutatása nemcsak szakmai, hanem erkölcsi kérdés is.” – nyilatkozta egyszer. Széleskörű szakmai ismeretek, szorgalom, kitartás jellemezték őt, aki magasra állította a mércét magával és tanítványaival szemben. Tudósi magatartásával, munkásságával vitathatatlan tekintélyt vívott ki magának.

Magyarul és románul sokrétű és kiterjedt tudományos tevékenységet fejtett ki. Írásaival Erdély mindhárom nemzete múltjának a megismerését szolgálta. Elsősorban a középkor kutatója volt, de gyakran készített dolgozatot 16–19. századi témákról is. Kezdetben a gazdaság- és településtörténet illetve az etnikai viszonyok változása érdekelte. Levéltárosként levéltártörténeti, levéltárat ismertető tanulmányokat készített. 1945 után fordult érdeklődése a művelődéstörténet felé. Írt az erdélyi vajdai kancelláriáról, erdélyi papírmalmokról, könyvtárak történetéről, vízjelekről, tanulmányt készített Vitéz Jánosról, Oláh Miklósról, Batthyány Ignácról, a székelyföldi társadalomról. A reneszánsz erdélyi hatását, a mindennapi anyagi kultúrát mutatta be 16. századi kolozsvári városi leltárak alapján. Úttörő jelentőségű mindaz, amit az erdélyi világi értelmiség kezdeteiről írt. A latin írásbeliséggel foglalkozó könyve, amit a román Radu Manolescuval közösen írt (A latin írás története. Bp., 1987.), s ami románul és magyarul látott napvilágot, mindkét ország számos egyetemén tananyagnak számít.

Kiemelkedő jelentőségű forráskiadói tevékenysége. 1990-ben adta közre A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289–1556) c. művét, amely az erdélyi kutatások nélkülözhetetlen alapművének számít. 1997-ben jelent meg az Erdélyi okmánytár I. kötete, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy az Erdélyre vonatkozó okleveleket összegyűjtse, s kritikailag megrostálja. Miközben a kiadvány III. kötete (amelyen fiatal tanítványaival együtt dolgozott) megjelenés előtt áll, ő már a sorozat következő darabjainak az előkészítésén munkálkodott. Szerkesztette az Erdélyi fejedelmek Királyi Könyvei c. kiadványt.

Jakó Zsigmond számos kitüntetést kapott, többek között 1996-ban Széchenyi-díjat, 2006-ban Magyar Örökség-díjat. Egyetemünk a Középkori és Kora-Újkori Magyar Történeti Tanszék vezetőjének, R. Várkonyi Ágnes professzornak a javaslatára 1991. április 29-én adományozta egykori diákjának a doctor honoris causa címet. Jakó Zsigmonddal egy nagy történész nemzedék egyik utolsó képviselője, egy nehéz történelmi korszak tanúja hagyott itt bennünket. Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!

Október 31-én, déli 12 órakor kísérik utolsó útjára Kolozsvárt, a Házsongárdi temetőben.

(Draskóczy István)

Főbb könyvei:Bihar megye a török pusztítás előtt. Budapest, 1940. (Reprint: Nagyvárad, 2008.)A gyalui vártartomány urbáriumai. Bevezetéssel közzéteszi Jakó Zsigmond. Kolozsvár, 1944.A torockószentgyörgyi Thoroczkay család levéltára. Kolozsvár, 1944.Adatok a dézsma fejedelemségkori adminisztrációjához. Kolozsvár, 1945.Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok 1718–1784. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzéteszi Jakó Zsigmond. Bukarest, 1970.Scriera latină în evul mediu. Bucureşti, 1971. (Társszerző: Radu Manolescu)Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzé teszi Jakó Zsigmond. Bukarest, 1974. Írás, könyv, értelmiség. Tanulmányok Erdély történelméhez. Bukarest, 1976. (új kiadás: 1977)Philobiblon transilvan. Cu o întroducere de prof. Virgil Căndea. Bucureşti, 1977. Nagyenyedi diákok, 1662–1848. (társszerző: Juhász István). Bukarest, 1979.A latin írás története (társszerző: Radu Manolescu). Budapest, 1987. A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289–1556). Kivonatokban közzéteszi és a bevezető tanulmányt írta Jakó Zsigmond. I–II. Budapest, 1990. Társadalom – egyház – művelődés. Tanulmányok Erdély történelméhez. Budapest, 1997.Erdélyi okmánytár. Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez. I–II. Budapest, 1997–2004.