Junior Prima Díj 2008
A Junior Prima Díjat a Prima Primissima Alapítvány kezdeményezésére, a Magyar Fejlesztési Bank támogatásával 2007-ben hozták létre.Az immár második alkalommal odaítélt díjat 2008. október 3-án, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett gálaesten Eric S. Maskin Nobel-díjas közgazdásztól és Erős Jánostól, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatójától vehette át a tíz díjazott. A kitüntetetteket Pálinkás József, az MTA elnöke köszöntötte, az eseményen jelen voltak a hazai tudományos élet neves személyiségei, az Akadémia, a tudományegyetemek és a kutatóintézetek kiválóságai.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem örömmel és büszkeséggel tudatja, hogy az idei év tíz díjazottja körül hatan kötődnek az ELTE-hez.
A Junior Prima Díj „magyar tudomány” kategóriájának 2008. évi kitüntetettjei:
A Junior Prima Díj „magyar tudomány” kategóriája a fiatal tudósok számára az eddig elért szakmai sikerek mellett talán az első nagyon komoly nyilvános társadalmi elismerést jelenti. Felkért ajánlóként ebben az évben az egyes tudományterületek szaktekintélyei, akadémikusok, professzorok összesen 23 fiatal elismerésére tettek javaslatot. Közülük választották ki azt a tíz tudós kutatót, akik fiatal életkoruk ellenére nemzetközi szinten is magasan jegyzett tudományos kutatási eredményekkel, publikációkkal büszkélkedhetnek. Az erős mezőnyben végül a publikációk, előadások, hivatkozások számán túl, a kutatott területen elért tudományos nóvumok alapján dőlt el a díjak sorsa.