Az ELTE rendezi 2017-ben az UNICA közgyűlését
Az UNICA az Európai Fővárosok Egyetemeinek Szövetsége, 46 tagegyetem részvételével. Feladatai közé tartozik a Bologna-folyamat fejlesztése és a Közép- és Kelet-Európai egyetemek európai felsőoktatási rendszerbe történő integrációjának elősegítése. Az UNICA közvetítő szerepet tölt be a tagegyetemek és az európai intézmények, illetve a nemzeti és regionális kormányok között. Információkat biztosít az egyetemek számára az európai kezdeményezésekről, és fórumként szolgál az egyetemi kutatással, oktatással és adminisztrációval kapcsolatos egyeztetésekhez.
A szervezet tevékenységi körébe tartozik szemináriumok és konferenciák szervezése, többek között az oktatási reformok, az esélyegyenlőség, urbanizációs problémák, az egyetemek közötti kooperáció, vagy a mobilitás témaköreiben. Kilenc munkacsoportban fejtik ki tevékenységüket, ezek közé tartozik például a Bologna Laboratórium, amelynek az európai oktatási reformok segítése a feladata. Nem csak vezetőknek, hanem diákoknak is kétévente szerveznek konferenciákat.
Az UNICA szervezete három pillérre épül; az évente ülésező Általános Közgyűlésre (General Assembly), a Vezetői Bizottságra (Steering Committee) és a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságára (International Relations Officer’s Committee). A munkacsoportokat és workshopokat a tagegyetemek koordinálják.
A hálózat eseményeinek megrendezési jogára vonatkozó pályázatokat 2016. május 2-ig nyújthattak be az UNICA partneregyetemei: egyetemünk sikeresen pályázott, így 2017 novemberében az ELTE-n rendezik meg a szervezet Általános Közgyűlését.