„Keveset tudunk a hétköznapi társalgásokról”
Az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa 2015-ben pályázatot hirdetett, melynek keretében „A nem, a szexualitás és az etnicitás konstrukciói hétköznapi társalgásokban” címmel benyújtott projekttervüket is támogatják. Melyek a pályázat alapvető célkitűzései?
Két fő célunk van: az egyik, hogy olyan adatbázist alakítsunk ki, amelyben a hangzó beszédet annak minél pontosabb és minél több szempontot követő lejegyzése kíséri. Egy ilyen adatbázis – vagy elegánsabban korpusz – felbecsülhetetlen értékű a nyelvészeti kutatásokban. Saját adatbázisunkat BEKK-nek, azaz Budapesti Egyetemi Kollégiumi Korpusznak neveztük el. A másik célunk, hogy az adatainkat részleges szempontokat követve elemezzük. Az elemzés szempontjai ugyan részlegesek, de a vizsgált társalgások szerveződésében tagadhatatlan jelentőségük van. Magyarul: a beszélgetések résztvevői sokszor és sokat beszélnek a nem, a szexualitás vagy az etnicitás kérdéseiről. Ezeknek a vizsgálata számos olyan új felismeréshez vezethet, amelyhez nem juthatunk el, ha csak a nagy nyilvánosság előtt megjelenő megnyilatkozásokat elemezzük.
Milyen hagyományai vannak Magyarországon a korpusznyelvészettel és a társalgáselemzéssel foglalkozó kutatásoknak?
A nyelvészetben ma már nemigen lehet korpuszok, azaz olyan adatbázisok nélkül dolgozni, amelyek nagy mennyiségű nyelvi megnyilatkozást jól strukturált módon dolgoznak fel, és tesznek kereshetővé. Ez nálunk is így van; ami a korpuszépítés terén a magyar nyelvészetben folyik, követi a nemzetközi irányokat. Az ún. spontán beszéd vizsgálatában azonban vannak hiányosságok, és ezek részben abból adódnak, hogy a szociológiai megalapozású társalgáselemzés magyarországi bevezetésére csak jó három évtizedes késéssel történt kísérlet. A társalgáselemzés a kezdetektől fogva olyan beszélgetéseket is vizsgál, amelyek nem a kutató kezdeményezésére jönnek létre. A mi kutatásunk éppen abból a felismerésből született, hogy milyen keveset tudnunk arról, hogyan beszélnek egymással az emberek akkor, amikor hétköznapi társalgásokat folytatnak. Ennek érdekében kérünk meg egyetemistákat arra, hogy a kollégiumi szobában felvételeket készítsenek az egymással folytatott társalgásaikról.
A projekt a nyelvészet több tudományterületéről, többek között a már említett társalgáselemzésből, a kvalitatív szociolingvisztikából és az antropológiai nyelvészetből is merít. Mekkora a hallgatók körében az alkalmazott nyelvészet ezen vagy akár más területeinek népszerűsége?
Ahogy én látom, az alkalmazott nyelvészet igen vonzó a hallgatók számára. Ez már a különböző szinteken elérhető képzések (kurzusok, szakok, doktori programok) iránti érdeklődésben is megmutatkozik. Ugyanakkor nem szerencsés, hogy a kapcsolódó tudományterületek képzései – például a szociológiáé vagy a kulturális antropológiáé – más karokon zajlanak, és ebből adódóan is alig van kapcsolatuk a nyelvészeti stúdiumokkal.
A projekt egyik fő célkitűzése, hogy az egyetemi hallgatókat már az alapképzés során bevonják a kutatásba. Mennyi lehetőségük van a hallgatóknak a képzés során valódi „terepmunkában” részt venni?
Komolyan vettük a pályázati kiírásnak azt a kitételét, hogy a kutatás és a tehetséggondozás összekapcsolódjon a projektben. Ehhez a részvétel két különböző szintjét alakítottuk ki: az egyik a „törzstagoké”, akik kezdettől együttműködnek a kutatási koncepció kialakításában, a feladatok lebonyolításában, beleértve az anyagok feldolgozását is, majd az eredmények közzétételében. Ide olyan hallgatókat vontunk be, akik már szerepeltek OTDK-n (közülük többen helyezést értek el), rendszeresen adnak elő konferenciákon és már több publikációjuk is megjelent vagy megjelenés előtt áll. A korpusz elemzésének szempontjai részben az ő korábbi munkájukhoz igazodnak. Emellett azok a hallgatók is részt vehetnek a munkában, akik éppen valamelyik szociolingvisztikai jellegű kurzusunkat látogatják. Az ő számukra a kurzus teljesítésének egyik lehetséges feltételeként kínáljuk fel kollégáimmal a projekthez való csatlakozást, ami első körben a társalgások felvételének megszervezését és a felvételek lejegyzését jelenti. Azt remélem, hogy a későbbiekben a korpusz feldolgozásában is minél többen tudnak majd szerepet vállalni.
A budapesti egyetemi kollégiumokban végzik majd a kutatásokat: miért erre a korosztályra esett a választás?
Részben elméleti, részben gyakorlati megfontolásból; a vizsgálat a leendő értelmiséget állítja fókuszába, abból kiindulva, hogy igen nagy jelentősége van annak, hogyan viszonyulnak az ide tartozó emberek az általunk is vizsgált témákhoz. Az is fontos volt, hogy olyan nyelvhasználókat vizsgálhassunk, akikre jellemző a mobilitás, és ehhez kapcsolódóan reflektált nyelvi tapasztalataik is lehetnek: bár Budapesten élnek, de túlnyomó többségük máshonnan származik. Emellett az egyetemistákat könnyen el lehet érni egy ilyen vizsgálathoz, de az is nyilvánvaló, hogy a korpuszt a későbbiekben más társadalmi csoportokba tartozó, máshol élő beszélők társalgásaival kell kiegészíteni.
Melyek azok az alapvető nyelvi vagy beszédjegyek, amelyek alapján vizsgálni lehet a pályázatban megjelölt konstrukciókat?
Nem voltak előzetes feltevéseink arról, hogy a társalgásokban aktuálisan milyen nyelvi jelenségek kapcsolódnak majd például a nem kategóriájához, de az azért a korábbi kutatások alapján sejthető, hogy például az obszcenitások összefüggésben állnak azzal, ahogyan valaki férfiként vagy nőként jeleníti meg magát az adott interakcióban. Ugyanakkor éppen ennek az összefüggésnek a hazai kutatásában is megfigyelhető, hogy nincsenek beszélt nyelvi korpuszon alapuló elemzések. A korábbi vizsgálatok mind arról szóltak, hogy a megkérdezettek beszámoltak „káromkodási” szokásaikról, de arra egyik kutatás sem tett kísérletet, hogy feltárja az obszcenitások előfordulását a mindennapi nyelvhasználatban. A korpusz jellegéből adódóan a jövőbeli kutatások szempontjainak csak az szab határt, hogy a felvételek sajátos körülményeiből adódóan a hanganyagok változó minőségűek, és többségük nem alkalmas arra, hogy műszeres hangtani elemzéseket végezzenek rajtuk. A felvételek ugyanis egyetemi kollégiumi szobákban az ott lakók között zajló hétköznapi társalgásokat rögzítettek, néha a beszélgetés alatt folyó számítógépes játék hanghatásaival, néha éppen zenével vagy más külső zajokkal.
Milyen munkafolyamatok várnak majd a projekt résztvevőire?
A korpuszépítés folyamatosan zajlik, az újabb és újabb felvételek elkészítése és lejegyzése mellett folyik a régebben feldolgozottak ellenőrzése és kódolása is. Ezek mellett a kollégistákkal interjúkat is készítünk, amelyekben a kutatás fő témáit, a nem, a szexualitás és az etnicitás konstrukcióit konkrét eseményekről szóló diskurzusokban vizsgáljuk. Fontos kérdés, hogy a kétféle helyzetben – az interjúkban és a társalgásokban – milyen különbségek mutatkoznak meg abban, ahogyan például az etnicitás megjelenik. A projekt első eredményeit hamarosan közzétesszük; a 19. Élőnyelvi Konferencián, a magyar szociolingvisták legjelentősebb rendezvényén, amelyet idén szeptemberben Marosvásárhelyen rendeznek meg, önálló tudományos workshopot tartunk, ahol egy helyi egyetemi hallgatónak a BEKK módszertanát követő vásárhelyi vizsgálatával kiegészítve a kutatásban résztvevő kollégáim – oktatók és hallgatók – négy előadást fognak megtartani.
Hogyan értékelné a gendertudományok, ezen belül is a gendernyelvészeti kutatások magyarországi helyzetét?
Amit Horváth Györgyi az utazó elméletekről szóló kötetében a gendertudományok hazai fogadtatásáról ír, az ide kapcsolódó „politizáló” nyelvészeti kutatásokra is igaz: a kortárs nyugati elméletek magyar fogadtatása a társadalmilag elkötelezett tudományos tevékenység elutasításának korábbi reflexeiből adódóan, amelyeket a szocializmus történeti tapasztalatai indokoltak, sehol nem volt problémamentes a posztszocialista régióban. Ugyanakkor az ezeket a tapasztalatokat már nem saját bőrükön megélő újabb kutatói nemzedékek számára éppen a strukturális változások nehézségei lehetnek feltűnőek. Ebből a szempontból beszédes, hogy a képzései sokszínűségére méltán büszke ELTE BTK-n máig nincsen lehetőség arra, hogy a hallgatók gendertudományi mesterképzésben vegyenek részt. Márpedig erre már csak a társadalmi innováció műhelyeként is nagy szükség lenne.