„Szerencsés vagyok, hogy itt tölthettem tudományos pályám nagy részét”

Március 15-én a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át, többek között a külföldi és határon túli magyar egyetemeken végzett oktatói tevékenysége elismeréseként. Mit jelent Önnek az elismerés?
Nagyon meglepett a díjról szóló értesítés, megkérdeztem, hogy biztos rám gondolnak-e. A kérdésre válaszolva: szeretem a szakmám és örömet jelent, hogy a pályám kezdete óta taníthatom is. Éppen ezért úgy vélem, hogy a díj nemcsak nekem szól, hanem egykori tanáraimnak is, különösen a középiskolai osztályfőnökömnek, Frajka Félixnek, akivel a mai napig szoros kapcsolatban vagyok. Szintén hálás vagyok nagyszerű tanítványaimnak és kollégáimnak is, tényleg szerencsésnek érzem magam, hogy ide születtem és itt tölthettem tudományos pályám nagy részét. Az 1990-es években több évet töltöttem az Egyesült Államokban és hazatérésem idején szerveződött a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű képzésének újraindítása, amihez Weiszburg Tamás kollégám hívó szavára azonnal csatlakoztam. Erdély sokat jelent nekem. Nem volt kérdés, és örömmel mentem. Most is úgy érzem, hogy az egyetemünket és a kolozsvári egyetemet nemcsak a hasonló építészeti stílus, hanem a létrehozó gondolat, a forrás is összeköti. Nagyon szép időszak volt az életemben, bár egyáltalán nem volt könnyű, különösen az első években. Azonban a hallgatók lelkesedése, tanulni akarása messze kárpótolta az éjszakai utazások vagy éppen a napi 10 órás előadások fáradalmait. Azóta folyamatosan van kolozsvári indíttatású hallgatóm és a mai napig is szívesen megyek vissza előadást tartani.

Korábban a munkáját Mestertanár Aranyéremmel is elismerték.
Valóban. Ezt az elismerést a diákkörös hallgatóim kiváló eredményeiért kaptam. Nem egyszer fordult elő, hogy egy-egy hallgatóm pályafutása során két első helyet szerzett Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Kettő közülük már nemzetközileg is elismert, nagyszerű fiatal kutató (az egyik a Junior Prima Díj nyertese is), a legutóbbi kiemelkedő hallgatóm pedig jelenleg a doktoriján dolgozik. El kell ismernem, hogy a napi tevékenységem talán legnagyobb kihívását a hallgatók tudomány iránti érdeklődésének fenntartása jelenti. Ehhez kell egy kritikus tömeg, ami adott esetben az azonos témakörön dolgozó hallgatók egy minimális számát jelenti. Ezt biztosíthatja az izzó szakmai vitától az elmélyült dolgozatírásig tartó légkör megteremtése, amiben hol moderáló, hol stimuláló szerepem van. Ezért sem választható el az oktatás és a kutatás egymástól, hiszen a kutatás során gyűlnek össze azok az izgalmas, a hallgatók érdeklődését felkeltő és fenntartó kérdések, amelyeket gyakran beépítek az órai előadásokba. Ezért is készülök a mai napig az előadásaimra. Ilyenkor néha kicsit hangosabban szól a zene, ami jelzés környezetem felé.

Kiket tanít most?
Jelenleg környezettan és földtudomány alapszakos, geofizikus és geológus mesterszakos hallgatókat tanítok, valamint kurzusokat vezetek a földtudományi és környezettudományi doktori iskolákban. Az óráim döntő része a számomra lenyűgöző és óriási fejlődésben lévő geokémia különböző tárgyköreit ismerteti. A környezettudomány szakot több mint 10 évvel ezelőtt alapítottuk, itthon és a környezetünkben egyedülálló módon a fizika, a kémia, a biológia és a földtudományok köztes területét öleli fel. Talán ez a szak egyik védjegye.

Tanítványai rendszeresen részt vesznek az OTDK-n – mit gondol a jelenlegi tehetséggondozási rendszerről, hogyan lehet segíteni a motivált hallgatókat?
A több mint fél évszázada működő hazai tudományos diákköri mozgalom nemzetközi szinten is egyedülálló. Ez olyan érték, amit őrizni kell. A külföldi kollégák elámulnak a szobámban a sok hallgatói oklevél láttán, de amikor a megfogalmazott célokról, a versenyekről és a magas színvonalon működő rendszerről beszélgetünk, még inkább hitetlenkedve néznek rám. Oktatói, sőt kutatói munkám fontos része, hogy a hallgatók megismerkedjenek a tudományos pályával és éljenek annak lehetőségeivel. Ismert, hogy a tömegképzés előtti időszakban a hallgatók döntő többsége tudta, hogy miért akar az egyetemre jönni, kiválasztottnak érezte magát, és belső késztetése volt arra, hogy az órai anyag elsajátítása mellett részt vegyen önképző, tudományos műhelymunkában, ami egy-egy népszerű oktató holdudvarában történt. Ma ez kicsit másként van, a nagy létszámú évfolyamokban a motivált hallgató nehezebben bontakozik ki. A többség inkább bizonytalan, és hosszabb-rövidebb ideig csak ismerkedik az egyetemi környezettel, tárgyakkal. Ez komoly veszélyt jelenthet a diákköri mozgalomra, amiben a tanár-diák kapcsolat sajátos, sokszor professzionális, de sokszor a személyes együttműködés is jelentős szerepet játszik. Ezért is ma rendkívül meghatározó az órai előadások tartalmi és formai minősége. Nem mindegy, hogy milyen ábrákkal és gyakorlati esettanulmányokkal példálózunk az óráinkon, vagy éppen hogyan és mennyire vonjuk be a hallgatókat egy-egy kérdéskör megértésébe, azaz mennyire interaktívak az óráink. Azt érzékelem, hogy a hallgatók viszonya is más ma az egyetemhez, mint volt évtizedekkel korábban. Az oktató ma nem szükségszerűen az elsődleges információforrás, ezt realizálnunk kell és a hátrány ledolgozásán kell munkálkodnunk. Például én megkülönböztetett figyelemmel fogadom a hallgatói kérdéseket és igyekszem mindenre válaszolni. Ugyanígy az óráimat követő hallgatói érdeklődést mindig komolyan veszem. Nagy idősávot szemlélve világos, hogy korábban a hallgatók „versenyeztek” egy-egy oktatóért. Ez mára megfordult, ma nekünk kell a hallgató érdeklődését felkelteni, motiválttá tenni – ha szükséges, utána menni –, és megfelelő témát találni a kibontakozásához, nyilván egy TDK dolgozat formájában. Szinte közhely, de a sikeres diákköri munka során megismert metodikai, analitikai és szerkesztési módszerek hozzásegítik a hallgatót a későbbiekben a dolgozatok és közlemények gördülékenyebb elkészítéséhez.

Kubovics Imre professzor mentorálásával végzett az ELTE-n, majd a Virginai Tech-en szerezte meg PhD-fokozatát, ahol jelenleg is előadó. Hogyan döntött amellett, hogy Magyarországon folytatja tudományos pályafutását?
Az 1990-es évek elején Széchenyi-ösztöndíjjal kerültem először a University of Tennessee-re, majd a Virginia Tech-re. A célom eredetileg is az volt, hogy ösztöndíj után hazajövök, felvértezve új ismeretekkel, tapasztalattal, kapcsolatrendszerrel, amelyet azután itthon kamatoztathatok. Az Egyesült Államokban megtanultam, hogyan működik a pályázati rendszer, hogyan épül fel egy modern laboratórium és mit jelent egy projekt. A kinti rendszer és tudományos világ rendkívül izgalmas volt számomra. Ugyanakkor, amikor hazalátogattam, rendszeresen jöttek velem amerikai kollégák – mintát gyűjteni vagy terepi munkára –, akik egy-egy szakmai előadást is tartottak a tanszéken. Nem lehetett nem érzékelni, hogy az akkori hazai hallgatók mennyivel érdeklődőbbek és tájékozottabbak voltak, mint amerikai társaik. Emellett szerepet játszott a hazai geológiát a rendszerváltást követő években megrázó egyfajta szakmai válság, ami begyűrűzött az egyetemre. Ez tapintható volt az oktatási és kutatási tevékenységben, sőt az általános hangulatban is. Egyértelmű, hogy új módszerekre és friss gondolatokra volt szükség. Azt hiszem, hogy szakmailag szerencsés pillanatban érkeztem haza 1997 őszén. A következő években kezdtem kiépíteni a Litoszféra Fluidum Kutató Laboratóriumot külföldi segítséggel, valamint hazai műszer- és kutatási pályázatok támogatásával. Az is fontos volt, hogy olyan szakterületet művelhettem a Virginia Tech-en, amely akkor nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is újdonságnak számított.

A ’90-es évek vége óta vezeti a Kőzettani és Geokémiai Tanszékén működő labort. Kezdetektől a fluidumok, különféle gáz- és folyadékkomponensek vizsgálata áll a labor érdeklődésének középpontjában. A fókuszban azonban azok a fluidumok vannak, amelyek a Föld belső részében, a felső köpenyben helyezkednek el és így befolyásolhatják a Föld legkiterjedtebb övének a fizikai jellemvonásait és geokémiai folyamatait (ami pl. földrengésben vagy vulkáni tevékenységben nyilvánulhat meg). A Kárpát-Pannon régióban több területen is gyűjthetünk és vizsgálhatunk köpenyből származó kőzeteket, amelyek a felszínre kerültek. E, nemzetközileg is figyelemreméltó mintagazdagság az alapja annak, hogy a laboratórium bekapcsolódott a nemzetközi tudományos vérkeringésbe, és a fluidum-kőzet kölcsönhatás témakörben az élvonalba került. Sokat jelent, hogy dolgozhatunk a kutatóegyetemi projektben beszerzett SEM/FIB mikroszkóppal, továbbá egy Baross-pályázattal nyert Raman spektroszkóppal is, amelyek kivételes lehetőségeket biztosítanak a labor kutatói és hallgatói számára. A fenti kutatás mellett a környezettudomány szak megalapításakor fordult érdeklődésem a környezetgeokémia különböző területei felé, aminek eredménye már több PhD-dolgozatban megtestesült. Ilyen például a radon a környezetünkben témakör. A radon olyan radioaktív nemesgáz, amely lakóterekben való felhalmozódása esetén komoly szerepet játszik a tüdőrák kialakulásában. Kutatásaink a radon keletkezésére, előfordulására és vándorlására összpontosulnak, különböző fizikai tényezők mellett. A radon mellett foglalkozunk a légköri CO2 geológiai tárolókban való elhelyezésének geokémiai kérdéseivel, azaz nagy hőmérsékleten a CO2-sósvíz-kőzet kölcsönhatás lehetséges reakciótermékeivel. A harmadik izgalmas témakör az ún. urbán geokémia, amelynek alapvető eszközei a városi talaj, padláspor és fák évgyűrűinek komplex fizikai és kémiai vizsgálata. Ez egyelőre főleg csak Szlovéniában és itthon tanulmányozott terület, ami az előző társadalmi rendszerben zajlott – sokszor erőltetett és gondatlan – iparosítás környezeti következményeit vizsgálja.

Hasonló urbán geokémiai vizsgálat zajlik Salgótarjánban is, ahol pedagógusokkal és szociológusokkal dolgoznak közösen.
Valóban, az Egyetem korábbi multidiszciplináris pályázatán „Az ipari tevékenység hagyatéka” – Salgótarján a környezetkutató, a szociológus és a pedagógus szemével című projektünk kapott támogatást. A két éves projektben szociológus, geográfus, környezettanos, környezettudós BSc, MSc és PhD hallgatók működnek együtt a fenti multidiszciplináris projekt sikeres végrehajtásában. Ennek hátterét a város környékének kivételes természeti és kulturális adottságai adják, aminek bemutatására már több fejlesztés született (pl. Novohrad-Nógrád Geopark, várak felújítása). Ezekhez a fejlesztési törekvésekhez kívánunk kapcsolódni a projektben egy ipartörténeti tanösvény kialakításával, amelynek nyomvonalát az egykori bányászati és ipari létesítmények, illetve az ezekhez kapcsolódó hulladéklerakók adják. Az egyes megállókon bemutatott ismeretek pedig a helytörténeti gyűjteményre, illetve az urbán geokémiai és szociológiai vizsgálatok eredményeire támaszkodnak. Reményeink szerint munkánk elvi- és módszertani segítséget fog nyújtani a hasonló helyzetben lévő települések jövőképének formálásában.